Ó, igen, volt Hazám már, -
a Szépség Tavaszán!
S jöhet bármily év, évszak:
e Szépség a Hazám.

A táj pokol felé tart,
hol kényszerből vagyok,
s becsületen röhögnek
idétlen tolvajok,

s nyüzsögnek sunyi „szerzők”,
s meglapul gyáva nép,
mely egy kalmár világnak
eladta volt szívét,

és tapsol, üres fejjel,
sok erkölcsi halott, -
istenről hazudoznak
fent hordószónokok!

A táj pokol felé tart, -
eltűnt itt, ami szép:
rétek lélegző kékjét
nem hozzák égmesék,

erdők éltető zöldje
volt tájon ottmaradt, -
maholnap már e Földön
nincs táj, hazátlanabb!

Haza, ha van, az Szépség, -
a tájain remény,
hogy gondolatból s tettből
születik Költemény,

tegnapi Versnél még szebb,
s fényesebb lesz a nap,
s az este égre feltesz
lélek csillagokat.

Haza, ha van, az Szépség, -
most csak hiánya van.
S a tolvaj? Ő sem boldog
bűntelt álmaiban,

tán sejti: háború lesz,
látható, hallható…
Rokon bűnterhes álom,
és bűnnel telt való!

Az én Hazám a Szépség:
közösnek vet, s arat,
s közösnek virágoztat
Szépség-tavaszokat,

a Köznek szed gyümölcsöt,
zeng piros, kék, arany, -
és annak a gyümölcsnek
mily édes íze van!

Szépségben Szabadság van,
amennyi ott – lehet,
így alkothat a Szépség
jövőt, értelmeset.

Hol tolvaj szabadon lop,
ott soha sincs Haza,
ott sötét számvetések
fekete csillaga.

Hazám: ítélő Szépség,
úgy kegyetlen, ha kell,
hogy Szeretet győzhessen
az embertelenen.

Jót szeret, rosszat gyűlöl, -
Szépség-lelkű Haza,
s vérszín boldogság-álom:
gyönyörű Csillaga!

Ó, igen, volt Hazám már,
a Szépség Tavaszán,
aki ismer, az tudja:
a Szépség a Hazám!

Ó, aki ismer, tudja:
szólok, míg szólhatok:
- Rossz út ez, háború lesz, -
és tengernyi halott,

ha nem ment meg a Szépség
Tudása és a Hit:
más Világ kell, amelyet
a Szépség egyesít!

(2019)

Illusztráció: Pixabay.