Feltöltve: 2019-08-10 10:17:30
Megtekintve: 1405
Óvatos János
Óvatos János faluja, Ótvaros, talán nem a legszebb nevet viselte a világon, mert az ótvar egy gennyes hólyagocskákat mutató bőrbetegség, de ezzel nem törődött senki, mert a falucska jó helyen volt: végtelenbe nyúló erdő erősen véges bemélyedésében, és a házacskák számát sem vitte túlzásba, bár azokból hat volt, így a Világ Legkisebb Faluja névre nem pályázhatott. Nem is pályázott.
Óvatos János özvegy apja, Károly, úgy gondolta: a halálán van, ezért felvette a paptól az utolsó kenetet, megitta az utolsó pohár bort. Igaz, a halál nem jött, csak három év múlva, de akkor jól jött, hogy már azelőtt felvette az utolsó kenetet, mert egy kidőlő fa egyből úgy megütötte szegényt, hogy kettőből se tért magához, még háromból se, csak eltemették.
A három év alatt viszont volt ideje, hogy óvatosságra oktassa a fiát, aki már legénnyé serdült:
- Ha idegennel találkozol, vallasd ki, hogy ki fia, borja, anya szülte-e vagy az ördög, mit keres a világban, mit nem keres, mert senkiben sem lehet megbízni, ha idegen, de még a szomszédban sem, ma sem tudjuk: a libát ő lopta el, vagy a róka?
No és előbb-utóbb házasodj meg, fiam, de inkább utóbb, mert nem könnyű döntés a házassági. Két lány is van a faluban, így nehéz döntés előtt állsz. Makkos Manci előnyére szól, hogy külsőre csúnya, mint egy boszorkány, ezért nem kapkodnak utána más legények, de hát ebben a faluban csak két legény van: te, meg Poros Bandi, de utóbbi nem igazi versenytársad, mert még udvarolni is lusta. Ám Makkos Manci esetében hátrány, hogy nem tud sütni-főzni rendesen, még a kutyája is háromszor néz rá csúnyán, amikor elé teszi a telt kutyatálat.
Vadkörtés Ági, nem mondom, süt-főz, mint egy konyhatündér, ez előnye, de ott a hátrány: ráadásul még szép is. Igaz, mint mondtam az előbb: Poros Bandi legény, de utóbbi nem igazi versenytársad, mert Ági nem szereti, ha egy legény fél napig alszik, de még utána sem csinál semmit. No, szóval, mégis inkább Vadkörtés Áginak udvarolj, de ne siess megkérni a kezét, mert addig, amíg nem kéred meg, ingyen ehetsz-ihatsz nála, mint udvarló, de utána…
Hát a dolgok nem álltak rosszul Óvatos Jánosnál, miután apja ilyen bölcs tanácsokkal ellátta, Áginak udvarolt, ami nem volt nehéz, mindössze abból állt, hogy a leánynál ebédelt, olykor meg ott is vacsorázott, és időnként szépeket mondott neki, ilyesféléket:
- Oly szép a szemed, Ági, mint az ökörszemé, e pöttöm ki madárkáé, amelyikkel a sas szeme sem tudna versenyre kelni! A szoknyád pedig oly gyönyörűen harangoz, mintha egy harangnyelvet hívogatna maga mellé!
Idegen sokáig nem járt a falu tájékán, így Jánosnak nem volt kit kivallatni, apja tanácsai szerint.
Ám a Sors néha olyan tréfákat csinál, hogy annak sincs kedve heherészni rajta, akivel csinálja.
Hegyektisztelte Aladár királyfinak olyan értelmes lova volt, hogy, ha annak azt mondta: - „Hegyre fel!”, - hát egyből felment. Ha meg azt mondta neki: - „Hegyről le!”, akkor egyről lement. A neve Kencefice volt, kicsit különös név, igaz, kenni kenték, hogy fényes legyen a szőre, de ficézni nem ficézték. No és ha a királyfi azt mondta a lónak: - „Haza!”, akkor a ló hazavitte a királyi várba, nem pedig a bugyutapusztai csősz félig roskadozó kunyhójába. Ilyen okos ló volt ez a Kencefice!
Hát még egy ilyen csupa ész királyfival is mi minden megeshet, ha nem a szerencsemalac fülét fogja meg, hanem helyette a csalánba nyúl!
Túl messzire lovagolt, hegynek fel, hegyre le, és ott volt a végtelenbe nyúló erdőben. Ez először nem volt baj. Ott talált egy nádas tavat, amiben szép tiszta víz volt. Ez sem baj, sőt, jó. Kikötötte a lovát, levetette ruháját, csizmáját, melléjük tette a puskáját, vadásztarisznyáját. Elment fürödni. Utóbbi még jobb volt, mert igen nagy volt a hőség.
A rossz dolgok akkor kezdődtek, amikor kijött a vízből. Nem találta lovát, ruháját, csizmáját, puskáját, vadásztarisznyáját. Éles eszű volt a királyfi, egyből sejtette: ezeket mind ellopták.
Izgatott lett, mert egy királyfi jobban a szívére veszi a méltánytalanságot, mint egy közönséges parasztlegény, bár néha annál is kinyílik a bicska. A királyfinál nem nyílt ki a bicska, mert az is eltűnt, mivel a vadásztarisznyában volt. Ám, amíg eltűnt dolgait keresgette, újabb rossz dolog érte: beleesett egy mély verembe, anyaszült meztelenül, mivel, mint említettem, a ruhája is eltűnt.
A vermet farkasnak ásták, vagy másfajta állatnak? Ezt nem tudta, de azért mérges lett a közmondásra: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” Jogosan lett mérges a közmondásra, hiszen a vermet más ásta másnak, de ő esett bele.
A balszerencse sem tart örökké. Igaz, a balszerencsés ember belehalhat ebbe, de akkor a balszerencse keres magának egy másik embert. A balszerencse saját magát illetően majdnem mindig a szerencse fia, - vagy lánya!
Hegyektisztelte Aladárt, miután a balszerencsével még elbeszélgetett egy fél napig a verem mélyén, és semmi sem jutott eszébe, hogy onnan miként szabadulhatna ki, a balszerencse megunta, elment, és helyét átadta a szerencsének.
A verem szélén ugyanis ott állt Óvatos János, akit gondos apja, amíg élt, alaposan kioktatott az óvatosságra.
Így is tett ez a János, kifaggatta a veremben levőt, alaposan. Csak a kérdései egy részét írom ide: - Maga tényleg veremben van? Tényleg meztelen? Maga ásta a vermet magának, vagy másnak? Mivel foglalkozik, amikor nem vermet ás? Mivel nem foglalkozik? Van-e családja? Ha még legény, akkor kinek csapja a szelet? Mit szól hozzá a szél?
A királyfi, jó érzékkel, nem vallotta be, hogy ő királyfi, katonának mondta magát.
Még sok-sok kérdést tett fel Óvatos János a verem mélyén csücsülő meztelen királyfinak. A királyfi közben a fogát csikorgatta, de nem mert csúnyákat mondani, mert egy mély veremből jobb szépen kijutni, mint benne maradni mindhalálig. Utóbbi, ha senki nem jön arrafelé, akár egy-két hétig is eltarthat éhen-szomjan, de utána már esetleg a verembe kerültnek nincs szüksége senkire, semmire.
Végül azt mondta a királyfi Jánosnak, amikor az agya elfáradt a válaszolgatásban:
- Te olyan okos legény vagy, hogy a Világ Fáján kellene lengened, de azért megkérdezem: van még egy ilyen okos ember a faludban?
János bevallotta: van egy nála kevésbé okos leány, Vadkörtés Ági, aki arra vár, hogy ő megkérje a kezét, de, ha a leány okosabb volna, akkor a kezét kérés nélkül is odaadná, ám nem baj, ha a leány nem siet, mert ő addig nála ebédelhet, mint udvarló, ingyen, bár igaz, ha a felesége volna, akkor is süthetne-főzhetne neki, de már a közös kamrájukból…
A királyfi ennek a hírnek megörült, azt mondta:
- Hozd el a leányt ide, te nagyeszű legény, meg egy hosszú kötelet is hozzál! Hárman együtt majd kisütünk valamit… Ha kihúztok a veremből, nem leszek hálátlan!
Kíváncsi lett Óvatos János, hogy mit fognak kisütni hárman együtt, meg mit csinálni a kötéllel, de mivel a királyfi mindezt nem árulta el, végül úgy döntött: majd meglátja…
Elment, Julcsánál megebédelt, utána szundított egyet, és alvás után megkérdezte Julcsát:
- Te, van egy hosszú, erős köteled?
Julcsa nem tagadta, de hozzátette:
- Van kötelem, de neked nem kell felkötni magad a fára, szerelmi bánatodban, mint annak a zsiványnak, akit addig furdalt a lelkiismerete, amíg… Vagy nem is a lelkiismerete miatt tette, hanem szerelmi bánatában? Tudod mit? Neked adom a kezem, legyen meg a kézfogó, csak ne kösd fel magad!
János erre a női javaslatra férfiasan nem válaszolt, de elmagyarázta a verembe esett meztelen embert, és hogy nem érti: minek annak a kötél? Semmilyen kötéllel nem tudja kihúzni magát a veremből…
Julcsa azonban átgondolta a dolgot, azt mondta:
- Az a meztelen ember a veremben szerintem azt akarja: mi húzzuk ki a veremből, a kötéllel… Hát, ha kihúzzuk, akkor talán megjutalmaz minket, ha mégsem, akkor hálátlan betyár, akit fel kell kötni az első fára… Csak ebben az erdőben nehéz megállapítani, hogy melyik fa az első… Ám vigyünk magunkkal annak a szegény embernek egy zsákot, amit átalakítok nadrággá, mert nem akarom, hogy szégyenkezzen a meztelensége miatt, bár talán ilyesmi egy veremben nem akkora szégyen, mint vermen kívül…
Nem siethettek a verembe esett segítségére rohanással, mert, ugye, Ágikának, miután megebédeltek, előbb fel kellett áldoznia a nadrág számára egy kiürült krumpliszsákot, utána erős kötelet keresnie a padláson. Addig János pihent egyet, ami hosszabbra sikeredett, mivel elaludt. Ám végül ott álltak a verem szélén.
A leány elfordult, addig a királyfi felhúzta a zsákból készült nadrágot. A nadrágfelhúzás után jött volna a verembe esett kihúzása kötéllel. Fent János és Ágika fogta a kötelet, lent, a veremben a királyfi. Két vége volt a kötélnek, tehették.
Nem tudni, hogy mint esett, a királyfi volt túl nehéz, vagy fent a legény és a leány nem húzta elég erősen, mert már a jutalomról álmodoztak, de tény, nem jól húzták a kötelet fent, és így Julcsa, Jánossal együtt, lerepült a verembe.
Ki volt a hibás a kötélhúzásban?
Hát a legény és leány szerint a királyfi, akiről nem tudták, hogy királyfi, mert az, szerintük, nem úgy fogta a kötelet, ahogy kellett volna, a királyfi szerint viszont ők húzták fentről rosszul, nem elég erősen. Most itt vannak, egy veremben, hárman!
A vitában a királyfi maradt alul, mert ő egyedül volt kettő ellen, és azok azt sem tudták: ő királyfi.
Az egyébként nyugodt természetű királyfi meglátott a verem falán egy kis gyökérdarabkát. Mérgében megfogta, megrántotta.
A gyökérdarabka megrántása ellen a verem fala tiltakozott, és majdnem a királyfi lábára dobott, a lezúduló göröngyökkel együtt, egy rozsdás ládikót. A ládikóból csodaszép ékszerek zúdultak ki.
Julcsa is, János is tisztelettel felkiáltott, szinte egyszerre, most már, azt hitték, tudják ki ez az ember:
- Köszönjük, varázsló!
Julcsa örömében hátulról felugrott János hátára. A királyfi erre mondani akart valamit, de nem azt mondta ki, amit eredetileg akart, mert ragyogó ötlete támadt, és az megbékítette a világgal, de még a világban Jánossal és Julcsával is!
Így szólt:
- Julcsa, te fogd a kezedbe a ládikót, meg a kötelet, állj János hátára, János meg álljon az én hátamra, és így felemelünk téged a verem széléig, ugorj ki, utána a kötéllel húzd ki Jánost, majd ketten húzzatok ki engem!
Így is történt. Kijutottak a veremből, a kincses ládikóval együtt.
A királyfi felkiáltott:
- No, hozzánk pártolt a Szerencse! Hát még, ha lovam, a Kencefice is megkerülne!
Ebben a pillanatban lónyerítés hallatszott.
Mi történt?
No, csak annyi, hogy a végtelen erdő két zsiványa, Balambuk és Belembuk, miután ellopták a királyfi lovát, ruháját, csizmáját, vadásztarisznyáját és puskáját, eleinte örült a zsákmámyak.
Ám Balambuk elkezdett gondolkozni. Utóbbi hasznos lehet, de sokszor elrontja az örömöt.
Így történt most is, mert Balambuk így szólt Belembukhoz:
- Nem akármilyen ló ez, amit loptunk! Nem paraszt ló! Meg a vadásztarisznya, a puska, a csizma, a ruha sem. Monogram van a vadásztarisznyán, meg a puskán!
Belembuk nem tudta mi a monogram, de Balambuk kiokosította:
- Azért nem tudod, mert téged csak egy libaügyben akartak felelősségre vonni! Én nagyobb zsivány vagyok nálad, mert engem már a városban is vallattak. Kérdezték: hogy került hozzám az a sündisznós aranylánc, aminek a disznójába K. és A. betűket véstek? Mondtam: találtam. Azt nem vallottam be, hogy egy kisasszony nyakán találtam, amikor az éppen aludt, mert sokszor az igazság fele is elég, esetleg még sok is. A két betű, mint kiderült, Keményföldy Amalinda grófkisasszonyé volt. meg ezekkel együtt a nyak is, meg a nyaklánc is. Csodálkoztam. Joggal, mert a kisasszony nem mutatkozott be, nekem meg nem volt szívem felkölteni. Hát, akkor, szerencsére, ha ma született fehér bárányságomban nem is teljesen hittek, elengedtek…
Ez azonban most más ügy! Az a ló Nagy Valakié. A gazdája nem fog örökké a tóban fürödni, hanem kijön a vízből. Akkor, szerintem, utána átfésülik az erdőt…
Belembuknak nem tetszett ez a kis eszmefuttatás:
- Nincs akkora fésű, amivel ezt a rengeteget át lehetne fésülni…
Balambuk azon kiokosította betyártársát:
- Elárulhat a ló! Meg a puska… Még a selyemgatyában is ott van a monogram. Abból pokol van, azaz lehet!
A vége az lett, hogy a tavacska közelében kikötötték Kenceficét, a többi lopott dolgot melléje tették, és némi szomorúsággal ugyan, de felvették a Becsületes Betyárkettős nevet előnévnek. Felvették, de később azt is letették, mert betyárbecsület van, - de becsületes betyár?
Így történhetett, hogy a királyfi és ló kedvence találkozhatott. A királyfi levetette a Julcsa által készített zsáknadrágot és átöltözött.
János és Julcsa nagy szemeket meresztett erre a változásra, meg is ijedtek, de a királyfi, aki nem vallotta be magáról, hogy királyfi, vállon veregette Jánost:
- Fiam, most már befoghatod a szád, de egyébként jó az, ha valaki óvatos, igaza volt édesapádnak, mert ellophatják a bezárt ház kulcsát, és akkor lakatosért kell menni. Ide figyelj, János, senkinek se híreszteld el, hogy én, Aranykoronás Aladár néven, mint varázsló, itt fürödtem, mert akkor e ládikából mind elrepül az a sok kincs, amit, verembeli jutalmatokként benne hagyok, és csak ezt a három nagy gyémánttal hivalkodó gyűrűt viszem magammal, hogy kitanítsam arra: nem szép dolog a feltűnni vágyás. Hanem annyit még mondok neked: vedd el feleségül ezt a derekasan derék Julcsát, a házat nagyobbítsátok meg, hogy a gyerekeitek is jól elférjenek benne, ebből a sok aranyból telik rá. Szóval, a kincsről egy szót sem, mert akkor az elrepül! Meg varázslatról sem, mert akkor minden elrepül, talán még a falutok is!
János mindebbe beleegyezett, Julcsa is, de így szólt:
- Ha a Varázsló Méltóságos Úr velünk méltóztatna ebédelni, akkor kisütnék három libát, kettőt ebédre, a harmadikat pedig a Varázsló Úrnak az útra, mert nem jó éhesen varázsolni!
A királyfi, varázslóként, nevetett, és elfogadta a meghívást. Aki egy ideig veremben van, előbb-utóbb megjön az étvágya. Ebéd után felugrott a Kenceficére, Julcsa és János pedig megmutatta az okos lónak az erdőből kivezető utat.
A vermet azért otthagyták a tó mellett. Azt mondta Julcsa:
- Jó, ha itt egy verem, beleshet vaddisznó is, medve is, farkas is, és, ha ember esik bele, abból is jutalom néz ki ránk. Ha meg nem néz ki ránk jutalom, azzal is szembenézhetünk, de ki az, aki veremben szeretne nyaralni, - vagy telelni?
(2019)
Illusztráció: Pixabay.
Óvatos János özvegy apja, Károly, úgy gondolta: a halálán van, ezért felvette a paptól az utolsó kenetet, megitta az utolsó pohár bort. Igaz, a halál nem jött, csak három év múlva, de akkor jól jött, hogy már azelőtt felvette az utolsó kenetet, mert egy kidőlő fa egyből úgy megütötte szegényt, hogy kettőből se tért magához, még háromból se, csak eltemették.
A három év alatt viszont volt ideje, hogy óvatosságra oktassa a fiát, aki már legénnyé serdült:
- Ha idegennel találkozol, vallasd ki, hogy ki fia, borja, anya szülte-e vagy az ördög, mit keres a világban, mit nem keres, mert senkiben sem lehet megbízni, ha idegen, de még a szomszédban sem, ma sem tudjuk: a libát ő lopta el, vagy a róka?
No és előbb-utóbb házasodj meg, fiam, de inkább utóbb, mert nem könnyű döntés a házassági. Két lány is van a faluban, így nehéz döntés előtt állsz. Makkos Manci előnyére szól, hogy külsőre csúnya, mint egy boszorkány, ezért nem kapkodnak utána más legények, de hát ebben a faluban csak két legény van: te, meg Poros Bandi, de utóbbi nem igazi versenytársad, mert még udvarolni is lusta. Ám Makkos Manci esetében hátrány, hogy nem tud sütni-főzni rendesen, még a kutyája is háromszor néz rá csúnyán, amikor elé teszi a telt kutyatálat.
Vadkörtés Ági, nem mondom, süt-főz, mint egy konyhatündér, ez előnye, de ott a hátrány: ráadásul még szép is. Igaz, mint mondtam az előbb: Poros Bandi legény, de utóbbi nem igazi versenytársad, mert Ági nem szereti, ha egy legény fél napig alszik, de még utána sem csinál semmit. No, szóval, mégis inkább Vadkörtés Áginak udvarolj, de ne siess megkérni a kezét, mert addig, amíg nem kéred meg, ingyen ehetsz-ihatsz nála, mint udvarló, de utána…
Hát a dolgok nem álltak rosszul Óvatos Jánosnál, miután apja ilyen bölcs tanácsokkal ellátta, Áginak udvarolt, ami nem volt nehéz, mindössze abból állt, hogy a leánynál ebédelt, olykor meg ott is vacsorázott, és időnként szépeket mondott neki, ilyesféléket:
- Oly szép a szemed, Ági, mint az ökörszemé, e pöttöm ki madárkáé, amelyikkel a sas szeme sem tudna versenyre kelni! A szoknyád pedig oly gyönyörűen harangoz, mintha egy harangnyelvet hívogatna maga mellé!
Idegen sokáig nem járt a falu tájékán, így Jánosnak nem volt kit kivallatni, apja tanácsai szerint.
Ám a Sors néha olyan tréfákat csinál, hogy annak sincs kedve heherészni rajta, akivel csinálja.
Hegyektisztelte Aladár királyfinak olyan értelmes lova volt, hogy, ha annak azt mondta: - „Hegyre fel!”, - hát egyből felment. Ha meg azt mondta neki: - „Hegyről le!”, akkor egyről lement. A neve Kencefice volt, kicsit különös név, igaz, kenni kenték, hogy fényes legyen a szőre, de ficézni nem ficézték. No és ha a királyfi azt mondta a lónak: - „Haza!”, akkor a ló hazavitte a királyi várba, nem pedig a bugyutapusztai csősz félig roskadozó kunyhójába. Ilyen okos ló volt ez a Kencefice!
Hát még egy ilyen csupa ész királyfival is mi minden megeshet, ha nem a szerencsemalac fülét fogja meg, hanem helyette a csalánba nyúl!
Túl messzire lovagolt, hegynek fel, hegyre le, és ott volt a végtelenbe nyúló erdőben. Ez először nem volt baj. Ott talált egy nádas tavat, amiben szép tiszta víz volt. Ez sem baj, sőt, jó. Kikötötte a lovát, levetette ruháját, csizmáját, melléjük tette a puskáját, vadásztarisznyáját. Elment fürödni. Utóbbi még jobb volt, mert igen nagy volt a hőség.
A rossz dolgok akkor kezdődtek, amikor kijött a vízből. Nem találta lovát, ruháját, csizmáját, puskáját, vadásztarisznyáját. Éles eszű volt a királyfi, egyből sejtette: ezeket mind ellopták.
Izgatott lett, mert egy királyfi jobban a szívére veszi a méltánytalanságot, mint egy közönséges parasztlegény, bár néha annál is kinyílik a bicska. A királyfinál nem nyílt ki a bicska, mert az is eltűnt, mivel a vadásztarisznyában volt. Ám, amíg eltűnt dolgait keresgette, újabb rossz dolog érte: beleesett egy mély verembe, anyaszült meztelenül, mivel, mint említettem, a ruhája is eltűnt.
A vermet farkasnak ásták, vagy másfajta állatnak? Ezt nem tudta, de azért mérges lett a közmondásra: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” Jogosan lett mérges a közmondásra, hiszen a vermet más ásta másnak, de ő esett bele.
A balszerencse sem tart örökké. Igaz, a balszerencsés ember belehalhat ebbe, de akkor a balszerencse keres magának egy másik embert. A balszerencse saját magát illetően majdnem mindig a szerencse fia, - vagy lánya!
Hegyektisztelte Aladárt, miután a balszerencsével még elbeszélgetett egy fél napig a verem mélyén, és semmi sem jutott eszébe, hogy onnan miként szabadulhatna ki, a balszerencse megunta, elment, és helyét átadta a szerencsének.
A verem szélén ugyanis ott állt Óvatos János, akit gondos apja, amíg élt, alaposan kioktatott az óvatosságra.
Így is tett ez a János, kifaggatta a veremben levőt, alaposan. Csak a kérdései egy részét írom ide: - Maga tényleg veremben van? Tényleg meztelen? Maga ásta a vermet magának, vagy másnak? Mivel foglalkozik, amikor nem vermet ás? Mivel nem foglalkozik? Van-e családja? Ha még legény, akkor kinek csapja a szelet? Mit szól hozzá a szél?
A királyfi, jó érzékkel, nem vallotta be, hogy ő királyfi, katonának mondta magát.
Még sok-sok kérdést tett fel Óvatos János a verem mélyén csücsülő meztelen királyfinak. A királyfi közben a fogát csikorgatta, de nem mert csúnyákat mondani, mert egy mély veremből jobb szépen kijutni, mint benne maradni mindhalálig. Utóbbi, ha senki nem jön arrafelé, akár egy-két hétig is eltarthat éhen-szomjan, de utána már esetleg a verembe kerültnek nincs szüksége senkire, semmire.
Végül azt mondta a királyfi Jánosnak, amikor az agya elfáradt a válaszolgatásban:
- Te olyan okos legény vagy, hogy a Világ Fáján kellene lengened, de azért megkérdezem: van még egy ilyen okos ember a faludban?
János bevallotta: van egy nála kevésbé okos leány, Vadkörtés Ági, aki arra vár, hogy ő megkérje a kezét, de, ha a leány okosabb volna, akkor a kezét kérés nélkül is odaadná, ám nem baj, ha a leány nem siet, mert ő addig nála ebédelhet, mint udvarló, ingyen, bár igaz, ha a felesége volna, akkor is süthetne-főzhetne neki, de már a közös kamrájukból…
A királyfi ennek a hírnek megörült, azt mondta:
- Hozd el a leányt ide, te nagyeszű legény, meg egy hosszú kötelet is hozzál! Hárman együtt majd kisütünk valamit… Ha kihúztok a veremből, nem leszek hálátlan!
Kíváncsi lett Óvatos János, hogy mit fognak kisütni hárman együtt, meg mit csinálni a kötéllel, de mivel a királyfi mindezt nem árulta el, végül úgy döntött: majd meglátja…
Elment, Julcsánál megebédelt, utána szundított egyet, és alvás után megkérdezte Julcsát:
- Te, van egy hosszú, erős köteled?
Julcsa nem tagadta, de hozzátette:
- Van kötelem, de neked nem kell felkötni magad a fára, szerelmi bánatodban, mint annak a zsiványnak, akit addig furdalt a lelkiismerete, amíg… Vagy nem is a lelkiismerete miatt tette, hanem szerelmi bánatában? Tudod mit? Neked adom a kezem, legyen meg a kézfogó, csak ne kösd fel magad!
János erre a női javaslatra férfiasan nem válaszolt, de elmagyarázta a verembe esett meztelen embert, és hogy nem érti: minek annak a kötél? Semmilyen kötéllel nem tudja kihúzni magát a veremből…
Julcsa azonban átgondolta a dolgot, azt mondta:
- Az a meztelen ember a veremben szerintem azt akarja: mi húzzuk ki a veremből, a kötéllel… Hát, ha kihúzzuk, akkor talán megjutalmaz minket, ha mégsem, akkor hálátlan betyár, akit fel kell kötni az első fára… Csak ebben az erdőben nehéz megállapítani, hogy melyik fa az első… Ám vigyünk magunkkal annak a szegény embernek egy zsákot, amit átalakítok nadrággá, mert nem akarom, hogy szégyenkezzen a meztelensége miatt, bár talán ilyesmi egy veremben nem akkora szégyen, mint vermen kívül…
Nem siethettek a verembe esett segítségére rohanással, mert, ugye, Ágikának, miután megebédeltek, előbb fel kellett áldoznia a nadrág számára egy kiürült krumpliszsákot, utána erős kötelet keresnie a padláson. Addig János pihent egyet, ami hosszabbra sikeredett, mivel elaludt. Ám végül ott álltak a verem szélén.
A leány elfordult, addig a királyfi felhúzta a zsákból készült nadrágot. A nadrágfelhúzás után jött volna a verembe esett kihúzása kötéllel. Fent János és Ágika fogta a kötelet, lent, a veremben a királyfi. Két vége volt a kötélnek, tehették.
Nem tudni, hogy mint esett, a királyfi volt túl nehéz, vagy fent a legény és a leány nem húzta elég erősen, mert már a jutalomról álmodoztak, de tény, nem jól húzták a kötelet fent, és így Julcsa, Jánossal együtt, lerepült a verembe.
Ki volt a hibás a kötélhúzásban?
Hát a legény és leány szerint a királyfi, akiről nem tudták, hogy királyfi, mert az, szerintük, nem úgy fogta a kötelet, ahogy kellett volna, a királyfi szerint viszont ők húzták fentről rosszul, nem elég erősen. Most itt vannak, egy veremben, hárman!
A vitában a királyfi maradt alul, mert ő egyedül volt kettő ellen, és azok azt sem tudták: ő királyfi.
Az egyébként nyugodt természetű királyfi meglátott a verem falán egy kis gyökérdarabkát. Mérgében megfogta, megrántotta.
A gyökérdarabka megrántása ellen a verem fala tiltakozott, és majdnem a királyfi lábára dobott, a lezúduló göröngyökkel együtt, egy rozsdás ládikót. A ládikóból csodaszép ékszerek zúdultak ki.
Julcsa is, János is tisztelettel felkiáltott, szinte egyszerre, most már, azt hitték, tudják ki ez az ember:
- Köszönjük, varázsló!
Julcsa örömében hátulról felugrott János hátára. A királyfi erre mondani akart valamit, de nem azt mondta ki, amit eredetileg akart, mert ragyogó ötlete támadt, és az megbékítette a világgal, de még a világban Jánossal és Julcsával is!
Így szólt:
- Julcsa, te fogd a kezedbe a ládikót, meg a kötelet, állj János hátára, János meg álljon az én hátamra, és így felemelünk téged a verem széléig, ugorj ki, utána a kötéllel húzd ki Jánost, majd ketten húzzatok ki engem!
Így is történt. Kijutottak a veremből, a kincses ládikóval együtt.
A királyfi felkiáltott:
- No, hozzánk pártolt a Szerencse! Hát még, ha lovam, a Kencefice is megkerülne!
Ebben a pillanatban lónyerítés hallatszott.
Mi történt?
No, csak annyi, hogy a végtelen erdő két zsiványa, Balambuk és Belembuk, miután ellopták a királyfi lovát, ruháját, csizmáját, vadásztarisznyáját és puskáját, eleinte örült a zsákmámyak.
Ám Balambuk elkezdett gondolkozni. Utóbbi hasznos lehet, de sokszor elrontja az örömöt.
Így történt most is, mert Balambuk így szólt Belembukhoz:
- Nem akármilyen ló ez, amit loptunk! Nem paraszt ló! Meg a vadásztarisznya, a puska, a csizma, a ruha sem. Monogram van a vadásztarisznyán, meg a puskán!
Belembuk nem tudta mi a monogram, de Balambuk kiokosította:
- Azért nem tudod, mert téged csak egy libaügyben akartak felelősségre vonni! Én nagyobb zsivány vagyok nálad, mert engem már a városban is vallattak. Kérdezték: hogy került hozzám az a sündisznós aranylánc, aminek a disznójába K. és A. betűket véstek? Mondtam: találtam. Azt nem vallottam be, hogy egy kisasszony nyakán találtam, amikor az éppen aludt, mert sokszor az igazság fele is elég, esetleg még sok is. A két betű, mint kiderült, Keményföldy Amalinda grófkisasszonyé volt. meg ezekkel együtt a nyak is, meg a nyaklánc is. Csodálkoztam. Joggal, mert a kisasszony nem mutatkozott be, nekem meg nem volt szívem felkölteni. Hát, akkor, szerencsére, ha ma született fehér bárányságomban nem is teljesen hittek, elengedtek…
Ez azonban most más ügy! Az a ló Nagy Valakié. A gazdája nem fog örökké a tóban fürödni, hanem kijön a vízből. Akkor, szerintem, utána átfésülik az erdőt…
Belembuknak nem tetszett ez a kis eszmefuttatás:
- Nincs akkora fésű, amivel ezt a rengeteget át lehetne fésülni…
Balambuk azon kiokosította betyártársát:
- Elárulhat a ló! Meg a puska… Még a selyemgatyában is ott van a monogram. Abból pokol van, azaz lehet!
A vége az lett, hogy a tavacska közelében kikötötték Kenceficét, a többi lopott dolgot melléje tették, és némi szomorúsággal ugyan, de felvették a Becsületes Betyárkettős nevet előnévnek. Felvették, de később azt is letették, mert betyárbecsület van, - de becsületes betyár?
Így történhetett, hogy a királyfi és ló kedvence találkozhatott. A királyfi levetette a Julcsa által készített zsáknadrágot és átöltözött.
János és Julcsa nagy szemeket meresztett erre a változásra, meg is ijedtek, de a királyfi, aki nem vallotta be magáról, hogy királyfi, vállon veregette Jánost:
- Fiam, most már befoghatod a szád, de egyébként jó az, ha valaki óvatos, igaza volt édesapádnak, mert ellophatják a bezárt ház kulcsát, és akkor lakatosért kell menni. Ide figyelj, János, senkinek se híreszteld el, hogy én, Aranykoronás Aladár néven, mint varázsló, itt fürödtem, mert akkor e ládikából mind elrepül az a sok kincs, amit, verembeli jutalmatokként benne hagyok, és csak ezt a három nagy gyémánttal hivalkodó gyűrűt viszem magammal, hogy kitanítsam arra: nem szép dolog a feltűnni vágyás. Hanem annyit még mondok neked: vedd el feleségül ezt a derekasan derék Julcsát, a házat nagyobbítsátok meg, hogy a gyerekeitek is jól elférjenek benne, ebből a sok aranyból telik rá. Szóval, a kincsről egy szót sem, mert akkor az elrepül! Meg varázslatról sem, mert akkor minden elrepül, talán még a falutok is!
János mindebbe beleegyezett, Julcsa is, de így szólt:
- Ha a Varázsló Méltóságos Úr velünk méltóztatna ebédelni, akkor kisütnék három libát, kettőt ebédre, a harmadikat pedig a Varázsló Úrnak az útra, mert nem jó éhesen varázsolni!
A királyfi, varázslóként, nevetett, és elfogadta a meghívást. Aki egy ideig veremben van, előbb-utóbb megjön az étvágya. Ebéd után felugrott a Kenceficére, Julcsa és János pedig megmutatta az okos lónak az erdőből kivezető utat.
A vermet azért otthagyták a tó mellett. Azt mondta Julcsa:
- Jó, ha itt egy verem, beleshet vaddisznó is, medve is, farkas is, és, ha ember esik bele, abból is jutalom néz ki ránk. Ha meg nem néz ki ránk jutalom, azzal is szembenézhetünk, de ki az, aki veremben szeretne nyaralni, - vagy telelni?
(2019)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!