Magamért nincs mit hinnem,
de másokért – hiszek.
Hiszem: többen találnak
Eszmének észt, s szívet.

Látom a Múltnak Földjét, -
mint árt, ha rossz a Hit!
S hallom a meggyalázott
Himnuszt, - és Kölcseyt,

ki hitt Szépség Hazában,
s Istenben, - de Szíve
Isten-álma tán ő volt, -
Tolvajok Istene?!

Nem hiszem rossz világról
azt, balgán, hogy örök:
visszatér majd a Szépség,
amit elüldözött!

Az elbutított népből
könnyen lesz csőcselék,
s akkor embertelenség
a nép helyére lép.

Nézz a történelemre!
Az nem tündérmese:
hányszor volt trónon zsarnok,
a nemzet szégyene!

Magamért nincs mit hinnem,
de sohasem halott
a nép, s Néppé lesz újra,
ha Csillag felragyog.

Meghurcolták Petőfit
(s Eszméit), és Adyt, -
s hány mást! Kis semmi-törpét
butaság is vakít!

Ha nem is kell a Vers most,
s tömjént kap, aki lop,
nekem Lélek parancsol,
s így nem hallgathatok!

Nem hiszem: tudom, régről,
hogy szennyes az a Hit,
amelyben álszent Érdek
tolvajt úgy istenít!

Ha fent tolvaj valóság:
igenné lesz a nem,
vagy a nem lesz igenné, -
és győz a becstelen!

Magamért nem hiszek már, -
de Holnapért hiszem,
hogy kalmár becstelenség
nem győz a szíveken,

s konc után kapkodók majd
elszégyellik maguk,
s egy ítélő világtól
ördögük messze fut!

Ó, régen nem leszek már,
s visszatér Dal Hazám:
álom-hitű Valóság
a Világ Csillagán!

(2018)


A képen:
Kölcsey Ferenc, Anton Einsle (1801 – 1871) olajfestménye, forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kolcsey_ferenc.jpg