Feltöltve: 2018-09-21 13:04:35
Megtekintve: 1445
Erkölcs és jog, egy vérig sértődött hölgy, meg a fűben-fában orvosság
A szólásszabadság nagyon fontos dolog, de helyesen kellene értelmezni. No és nem kellene összekeverni a jogot az erkölccsel. Van, ami jogszerű, de erkölcsileg nem helyeselhető.
Vannak hölgyek és urak, akik fontos társadalmi-politikai mondanivalójukat az internetes oldalakon közzéteszik, és ez teljes mértékben jogszerű.
Erkölcsileg azonban az semmiképpen sem helyes, ha a közzétevő ilyen (és más közérdekű) nézeteihez „Hozzászólás” rovatot nem tesz a feltett anyagnál, csak „lájkolást” és „Megosztást” kér. Tréfásan úgy mondhatnám, hogy a népuralmat még formálisan sem kívánja, és nézeteit gépuralom útján terjeszti.
Én olyan anyagokat nem szoktak megosztani (az illető nézeteitől függetlenül), amelyeken a közzétevő nem tüntet fel hozzászólás rovatot. Mások ilyen megosztásait sem helyeslem erkölcsileg, akkor is, ha jogilag ez jogszerű. Volt már olyan személy, aki, miután összetévesztette a jogot és az erkölcsöt, ezt sértődötten vette tudomásul. Mindenki tudja, hogy az általa időnként végignézett internetes fórumokon kik szoktak ilyen „megosztás nélküli” anyagokat feltenni.
A „vérig sértődött hölgy” nincs az előbbiek között (legalábbis amennyire visszaemlékszem), hanem „vérig sértődöttségét” az okozta: már másodszor is figyelmeztettem egy fontos dologra: egyes internetre feltett és közérdekű anyagoknál (az Ő közérdekű anyaga ezúttal egy fűszernövény hatásairól szólt) meg kellene jelölnie a forrást. Udvariasan, segítő szándékkal figyelmeztettem erre hozzászólásomban (másként nem is szoktam hozzászólni anyagokhoz). A másodszori esetben figyelmeztettem: anyaga egy összefoglalás, ott azért is meg kellene jelölnie a forrást, nehogy az írás szerzőségét Neki tulajdonítsák, de meg azért is: az írás autentikusságát, elfogadhatóságát az eredeti szöveg alapján is meg lehet valamennyire ítélni. Egyébként olyan megjelölés forrásnak, hogy „interneten” szintén nem elfogadható, de még ez sem szerepelt Nála. A feltett íráson belül utalások voltak ugyan konkrét vizsgálatokra e fűszernövényre vonatkozóan, de azok is mind a pontos forrás megjelölése nélkül. Nos, ez sem elfogadható, mert más egy tudományos kutatás, ami a szakembereknek szól, és az nem mindig jelenti azt: az eredmény egyből hasznosítható a gyakorlatban. A „vérig sértődött” hölgy nem tudott eleget a tudományos kutatásról, ami nem hibája, de az a rendkívül udvariatlan hangnem, amiben a nyilvánvalóan helytálló megjegyzéseim visszautasította, egy kis fiatalos hevületű mocskolódással megtetézve, az már igenis hiba volt. Nem, nem a nyilvánosan feltett anyaga alatti hozzászólásomra írt választ, ahhoz nem volt erkölcsi bátorsága, és tudta: igazam van! A messengeren írt.
„Büntetésemül” azt írta: törli magát ismerőseim közül. Ezen elmosolyodtam, és most messenger válaszként (Ő írt előbb és először) megírtam neki: magatartásába beszámítom fiatalos hevületét, valamint a mostani társadalom kedvezőtlen hatását, tulajdonképpen nem haragszom rá, és mivel minden írásom nyilvános, Ő is bármikor, bármelyikhez, bármit hozzászólhat, a jövőben is.
No, igen, de hozzá kell tennem: nem csak a „vérig sértődött” hölgy miatt írom mindezt, hanem azért is, mert túl sok a hozzá hasonló. A Facebookon is, más internetes fórumokon is. Nehéz is volna erkölcsileg jobb helyzetet teremteni, bár, hozzáteszem, a joggal is gyakran összeütközésbe kerülnek egyes feltett anyagok. Jó néhányszor szóvá tettem ezt, nyilvánosan, a füle botját sem mozgatta rá szinte senki. Ennyire bot nélküliek a fülek, vagy túl sok minden van a fülek mögött? Tény, hogy közérdekű kérdéseknél szinte mindenki lapul. Nem akarom ide írni, hogy miként lapul, de nem olyan szépen, mint a természetben való barangolásaim során talált lapulevelek.
Itt van a gyógyszergyárak elleni internetes „karaktergyilkosság”. Természetesen előfordultak esetek, amikor egy-egy gyógyszernél nagyobb százalékban találtak kedvezőtlen mellékhatásokat, ezeket akkor – időlegesen vagy végleg – ki kellett vonni a forgalomból.
Utóbbiakból azonban csak vagy nagyon tudatlanok, vagy nagyon nem szép érdekeket önérdekből követők, vonhatnak le a tárgyilagosságtól oly messze eső következtetéseket, hogy a gyógyszergyárak emberiség elleni tevékenységet folytatnak, mint ez, ilyen hozzászólás – a Facebookon is – sokszor előfordult. A gyógyszergyárak természetesen figyelnek a haszonra, - de a polgári társadalmi rendnek ez a fő mozgatója, a profit. A világ egészségügyi helyzete nem jó, - de sokat javult és javul. Ebben az egyre hatékonyabb gyógyszereknek, a betegségek egy részét megelőző védőoltásoknak (más tényezők mellett) óriási szerepe van.
Továbbá: az, hogy valaki feltalálta a rákos betegségek gyógyításának „csodaszerét”, az – megfelelő ellenőrzés nélkül – jogilag is, erkölcsileg is elítélendő hirdetmény. Különösen akkor, ha a szakmai illetékesek sem, de egyénileg külön a szakemberek sem mernek határozottan állást foglalni, jogilag érvényesíteni azt, ami nem a szólásszabadság ellen van, hanem éppen annak rosszul értelmezését jelentő szennyes, káros hordaléka.
Régebben is írtam erről a kérdéskörről, többek között 2016-ban Szelek és szélhámosok c. írásomban (interneten: https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-szelek-%C3%A9s-sz%C3%A9lh%C3%A1mosok.17021/).
Nem tagadom: nem szeretem azt a kalmárt sem, aki áruját, szolgáltatását úgy hirdeti, hogy az szemlátomást nem felel meg sem az igazságnak, sem a becsületnek. Az ilyen kalmárlékek demoralizálódik, visszataszítóvá lesz, - számomra mindenképpen azzá. Erre is sok-sok példát lehet találni.
Az, hogy „fűben-fában orvosság” - kedves mondás, ha valaki becsületesen, értően fogja fel. Sok példát tudnék említeni (sokan tudnának), amikor növényi hatóanyagot használtak fel, gyógyszergyári feldolgozás után, gyógyszernek. Később elterjedt egyes hatóanyagok szintetikus előállítása.
Az orvostudománynak és a tudományos alapokon nyugvó természetgyógyászatnak voltak és vannak érintkezési pontjaik, de – kívülről ugyan, de így látom – viszonyukat a jelenleginél sokkal jobban rendezni lehetne és kellene.
Erről is írtam Fű, fa, füves ember, meg a legelésző magyar valóság c. írásomban (interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46436, de megadom facebookon szereplő internetes címét is: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=471497716680900&set=a.111397106024298&type=3&theater ).
Úgy látom azonban, hogy a mai magyar társadalomban nincs érdeklődés Magyarország sem nagy, sem kisebb, de mégis fontos problémái iránt.
Mintegy három évtizeddel a 1989-es rendszerváltás után Magyarország nagyon lesüllyedt erkölcsi állapotban van. Ez egyébként az internetes fórumokon is látszik, nincs igazi érdeklődés, kicsit szatirikusan kifejezve: mindenki fél mindenkitől. Ebben a közegben elterjedt a népbutítás, szélhámosság, közöny, a legszembeötlőbb tudatlanságokkal sem törődik szinte senki.
Nem írhatom ide a szokásos mesebeli befejezést: „Itt a vége, fuss el véle!”
Már csak azért sem, mert még ez sem a vége, - félő, hogy lesz még ennél rosszabb is.
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/justitia-v%C3%ADzszintes-bekezd%C3%A9s-globe-429717/
Vannak hölgyek és urak, akik fontos társadalmi-politikai mondanivalójukat az internetes oldalakon közzéteszik, és ez teljes mértékben jogszerű.
Erkölcsileg azonban az semmiképpen sem helyes, ha a közzétevő ilyen (és más közérdekű) nézeteihez „Hozzászólás” rovatot nem tesz a feltett anyagnál, csak „lájkolást” és „Megosztást” kér. Tréfásan úgy mondhatnám, hogy a népuralmat még formálisan sem kívánja, és nézeteit gépuralom útján terjeszti.
Én olyan anyagokat nem szoktak megosztani (az illető nézeteitől függetlenül), amelyeken a közzétevő nem tüntet fel hozzászólás rovatot. Mások ilyen megosztásait sem helyeslem erkölcsileg, akkor is, ha jogilag ez jogszerű. Volt már olyan személy, aki, miután összetévesztette a jogot és az erkölcsöt, ezt sértődötten vette tudomásul. Mindenki tudja, hogy az általa időnként végignézett internetes fórumokon kik szoktak ilyen „megosztás nélküli” anyagokat feltenni.
A „vérig sértődött hölgy” nincs az előbbiek között (legalábbis amennyire visszaemlékszem), hanem „vérig sértődöttségét” az okozta: már másodszor is figyelmeztettem egy fontos dologra: egyes internetre feltett és közérdekű anyagoknál (az Ő közérdekű anyaga ezúttal egy fűszernövény hatásairól szólt) meg kellene jelölnie a forrást. Udvariasan, segítő szándékkal figyelmeztettem erre hozzászólásomban (másként nem is szoktam hozzászólni anyagokhoz). A másodszori esetben figyelmeztettem: anyaga egy összefoglalás, ott azért is meg kellene jelölnie a forrást, nehogy az írás szerzőségét Neki tulajdonítsák, de meg azért is: az írás autentikusságát, elfogadhatóságát az eredeti szöveg alapján is meg lehet valamennyire ítélni. Egyébként olyan megjelölés forrásnak, hogy „interneten” szintén nem elfogadható, de még ez sem szerepelt Nála. A feltett íráson belül utalások voltak ugyan konkrét vizsgálatokra e fűszernövényre vonatkozóan, de azok is mind a pontos forrás megjelölése nélkül. Nos, ez sem elfogadható, mert más egy tudományos kutatás, ami a szakembereknek szól, és az nem mindig jelenti azt: az eredmény egyből hasznosítható a gyakorlatban. A „vérig sértődött” hölgy nem tudott eleget a tudományos kutatásról, ami nem hibája, de az a rendkívül udvariatlan hangnem, amiben a nyilvánvalóan helytálló megjegyzéseim visszautasította, egy kis fiatalos hevületű mocskolódással megtetézve, az már igenis hiba volt. Nem, nem a nyilvánosan feltett anyaga alatti hozzászólásomra írt választ, ahhoz nem volt erkölcsi bátorsága, és tudta: igazam van! A messengeren írt.
„Büntetésemül” azt írta: törli magát ismerőseim közül. Ezen elmosolyodtam, és most messenger válaszként (Ő írt előbb és először) megírtam neki: magatartásába beszámítom fiatalos hevületét, valamint a mostani társadalom kedvezőtlen hatását, tulajdonképpen nem haragszom rá, és mivel minden írásom nyilvános, Ő is bármikor, bármelyikhez, bármit hozzászólhat, a jövőben is.
No, igen, de hozzá kell tennem: nem csak a „vérig sértődött” hölgy miatt írom mindezt, hanem azért is, mert túl sok a hozzá hasonló. A Facebookon is, más internetes fórumokon is. Nehéz is volna erkölcsileg jobb helyzetet teremteni, bár, hozzáteszem, a joggal is gyakran összeütközésbe kerülnek egyes feltett anyagok. Jó néhányszor szóvá tettem ezt, nyilvánosan, a füle botját sem mozgatta rá szinte senki. Ennyire bot nélküliek a fülek, vagy túl sok minden van a fülek mögött? Tény, hogy közérdekű kérdéseknél szinte mindenki lapul. Nem akarom ide írni, hogy miként lapul, de nem olyan szépen, mint a természetben való barangolásaim során talált lapulevelek.
Itt van a gyógyszergyárak elleni internetes „karaktergyilkosság”. Természetesen előfordultak esetek, amikor egy-egy gyógyszernél nagyobb százalékban találtak kedvezőtlen mellékhatásokat, ezeket akkor – időlegesen vagy végleg – ki kellett vonni a forgalomból.
Utóbbiakból azonban csak vagy nagyon tudatlanok, vagy nagyon nem szép érdekeket önérdekből követők, vonhatnak le a tárgyilagosságtól oly messze eső következtetéseket, hogy a gyógyszergyárak emberiség elleni tevékenységet folytatnak, mint ez, ilyen hozzászólás – a Facebookon is – sokszor előfordult. A gyógyszergyárak természetesen figyelnek a haszonra, - de a polgári társadalmi rendnek ez a fő mozgatója, a profit. A világ egészségügyi helyzete nem jó, - de sokat javult és javul. Ebben az egyre hatékonyabb gyógyszereknek, a betegségek egy részét megelőző védőoltásoknak (más tényezők mellett) óriási szerepe van.
Továbbá: az, hogy valaki feltalálta a rákos betegségek gyógyításának „csodaszerét”, az – megfelelő ellenőrzés nélkül – jogilag is, erkölcsileg is elítélendő hirdetmény. Különösen akkor, ha a szakmai illetékesek sem, de egyénileg külön a szakemberek sem mernek határozottan állást foglalni, jogilag érvényesíteni azt, ami nem a szólásszabadság ellen van, hanem éppen annak rosszul értelmezését jelentő szennyes, káros hordaléka.
Régebben is írtam erről a kérdéskörről, többek között 2016-ban Szelek és szélhámosok c. írásomban (interneten: https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-szelek-%C3%A9s-sz%C3%A9lh%C3%A1mosok.17021/).
Nem tagadom: nem szeretem azt a kalmárt sem, aki áruját, szolgáltatását úgy hirdeti, hogy az szemlátomást nem felel meg sem az igazságnak, sem a becsületnek. Az ilyen kalmárlékek demoralizálódik, visszataszítóvá lesz, - számomra mindenképpen azzá. Erre is sok-sok példát lehet találni.
Az, hogy „fűben-fában orvosság” - kedves mondás, ha valaki becsületesen, értően fogja fel. Sok példát tudnék említeni (sokan tudnának), amikor növényi hatóanyagot használtak fel, gyógyszergyári feldolgozás után, gyógyszernek. Később elterjedt egyes hatóanyagok szintetikus előállítása.
Az orvostudománynak és a tudományos alapokon nyugvó természetgyógyászatnak voltak és vannak érintkezési pontjaik, de – kívülről ugyan, de így látom – viszonyukat a jelenleginél sokkal jobban rendezni lehetne és kellene.
Erről is írtam Fű, fa, füves ember, meg a legelésző magyar valóság c. írásomban (interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46436, de megadom facebookon szereplő internetes címét is: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=471497716680900&set=a.111397106024298&type=3&theater ).
Úgy látom azonban, hogy a mai magyar társadalomban nincs érdeklődés Magyarország sem nagy, sem kisebb, de mégis fontos problémái iránt.
Mintegy három évtizeddel a 1989-es rendszerváltás után Magyarország nagyon lesüllyedt erkölcsi állapotban van. Ez egyébként az internetes fórumokon is látszik, nincs igazi érdeklődés, kicsit szatirikusan kifejezve: mindenki fél mindenkitől. Ebben a közegben elterjedt a népbutítás, szélhámosság, közöny, a legszembeötlőbb tudatlanságokkal sem törődik szinte senki.
Nem írhatom ide a szokásos mesebeli befejezést: „Itt a vége, fuss el véle!”
Már csak azért sem, mert még ez sem a vége, - félő, hogy lesz még ennél rosszabb is.
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/justitia-v%C3%ADzszintes-bekezd%C3%A9s-globe-429717/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!