Feltöltve: 2018-07-20 09:22:58
Megtekintve: 1480
A szeszélyes tündér
Messzierdőváras Károly királyfi a királyfiak unalmas életét élte. Sárkányok az ő korában már nem voltak, csak kitömött állapotban. Harcok? Apja olyan erőskezű uralkodó volt, hogy a szomszédok jobbnak látták, ha nem támadnak országára. Erőskezű uralkodó volt, de ugyanakkor ő sem sietett szomszédjai ellen hadra kelni. Úgy vélte: jobb egy kézben tartott nyugodt birodalom, mint egy erőszakkal megnövelt nyugtalan.
A királyfi lakomázott, vadászott, - a kártyázást már nem kedvelte, és, ha ivott is bort, csak mértékkel. Mindezt időnként megunta.
Azt mondta neki törpe apródja, Pudingpusztító Palika, amikor a királyfi éppen unatkozott:
- Felség! Szavam nem feneség: kéne Önnek egy feleség! Az unalom fenekére rácsaphatna felesége!
Pudingpusztító Palika nagy becsben állt a királyfinál, mert mindenhez értett, amihez pedig nem, azt úgy kimagyarázta, hogy a bölcsek is ráhagyták. Okosabb volt, mint tíz bambán bámuló óriás!
Hol keressen feleséget magának egy királyfi?
Ha okos: az erdőben. Ott lehet tündér, boszorkány, Vasorrú Bába aranyorrú lánya, olykor még elvarázsolt királykisasszony is béka képében, és azt, ha valaki megcsókolja, főleg, ha királyfi, egyből kiugrik a „NYERT!”, vagy a „NEM NYERT!” tábla. Persze, nem tudni mindjárt: az a nyerés, ha a békából királykisasszony lesz, vagy pedig az, ha a béka megmarad békának. Csak ki kell várni a végét!
Pudingpusztító Palika, az Erdei Növénykultúra Lovagja, nem bízta a feleségkeresés dolgát gazdájára, a királyfira. Felnyergeltetett két lovat, egyet a gazdájának, egyet magának. Megtömetett két tarisznyát mindenféle jóval, egyet a gazdájának, egyet magának. Hozatott két puskát, töltényekkel, - egyet a gazdájának, egyet magának. Palika Puskája azonban törpe puska volt, mert törpéhez törpe puska illik, meg törpe vadászkalap, vaddisznósörtével.
Hű, hát hogy micsoda szerencséjük volt! Már az erdő közepén, a kis tündérrózsás tónál, nem akárkivel, hanem egy tündérrel találkoztak!
Az olyan gyönyörű volt, hogy még a Nap is kimeresztette mindkét szemét, amikor ránézett!
A királyfi azt mondta Pudingpusztító Palinak:
- Hű, azt a betyár Julcsáját! Ezt a gyönyörű leányt máris viszem az oltár elé!
Palika azonban megpróbált türelmet csepegtetni gazdájába:
- Hamar munka ritkán jó! Hamar szerelem sem feltétlenül. Felséged, ha új csizmát hozat, bármilyen szép is az a csizma, előbb jobb kipróbálnia. Még lovagolni sem jó szorító csizmában..
Meghallotta a törpe szavait egy beszélő mókus, és így szólt:
- Azt a leányt úgy hívják, hogy Tündér Klára. Egyik nap nagyon tündér, a kezéből ehetem a feltört mogyorót, a másik nap ballábbal kel fel, és felém hajít egy fenyőtobozt, amiben egy szem fenyőmag sincsen. Máskor meg ijesztgeti az állatokat, mint egy leányördög, fényes nappal, az uhuzó nótával. Még szerencse, hogy az állatok ebben az erdőben tudják: a bagoly este, meg éjjel huhog.
A királyfi érdeklődését azonban csak tovább csigázta a mókus beszéde. Pudingpusztító Palit meg az uhuzó nóta kezdte érdekelni. A mókus nem titkolta a szövegét, de elénekelni nem tudta:
UHUKA, HUHUKA, BUTUKA!
HUHUHÚ, HALLGASD: A VAD KUTYA,
SŰRŰBŐL, UHUHU, KIUGAT,
BELEBÚ, KÍSÉRI, AZ UTAD!
UHUHÚ, FUSS EL, BUTUKA,
MEGHARAP HARAGOS, VAD KUTYA!
A királyfi másként értékelte a nóta szövegét, mint a mókus. Szerinte ez egy gyönyörű tündértől nem ijesztgetés, hanem jóságos figyelmeztetés a butuskáknak, hogy kerüljék el a vad kutyákat.
A mókus másként látta a dolgot: szerinte ez ijesztgetés, mert ebben az erdőben nincsen vad kutya.
Pudingpusztító Pál merész ötlettel állt elő, így szólt gazdájához:
- Felség! Hozasson az erdőbe egy vad kutyát, eresztesse szabadon, és mindjárt jóságos figyelmeztetéssé lesz a tündér nótája! Ezt ez a mókus is elismerheti! Jó cselekedet volna…
A mókus nem ismerte el ezt jó cselekedetnek, mert vannak ilyen makacs mókusok, még az erdőben is.
Összeszedte bátorságát a királyfi, és a tündérszép hölgy elé lépett:
- Messzierdőváras Károly királyfi vagyok, és Öntől, Világszép Kisasszony, csak három dolgot kérek: a kezét, beleegyezését abba, hogy feleségül jön hozzám, meg egy csókot, amit még legalább kettő követ!
Elnevette magát a leány, és azt felelte:
Az én nevem meg Tündér Klára,
s az Ön szava nem visz vásárba!
Szerintem, ifjú, nagyon balgák,
kik próba nélkül aranyalmát
szednek fáról! Lehet: ezüst csak,
mit a csaló bearanyozhat,
sőt, aranyozhat akár rézre,
s ha Ön leszedné, nagyot nézne!
Tündér vagyok? A hegyen ormán,
éjben, táncolok, mint boszorkány?
Erről Ön, csacskán, mit sem tud ma,
s mégis leánykezet akarna?
Én ma éjjel, hajam kibontván,
táncolok a Kopaszhegy ormán!
Ezzel Tündér Klára eltűnt, mintha ott se lett volna.
A királyfi nyugtalankodott: látja-e még valaha ezt a tündért, akár boszorkányként?
Pudingpusztító Palika megnyugtatta:
- Felség! Ma éjjel szétnézünk a Kopaszhegyen! Ha nincs ott, boszorkányos tánccal, Tündér Klára, akkor nem szavatartó lány. A szavát nem tartó feleség férjét sem tartja jól, annak nem lehet adni a szavára!
Éjjel szétnéztek a Kopaszhegyen. A holdfényben ott táncolt Tündér Klára, de olyan boszorkányosan vad tánccal, hogy a királyfi csak úgy kapkodta a fejét! Ám szép volt Klára, boszorkányként is, csodaszép.
Odaugrott Károly, átölelte, megcsókolta. Hosszú volt a csók, de a vége nem volt akármi, mert a királyfi akkora pofont kapott, hogy megtántorodott.
Azt mondta Klára:
- Ön jól csókol, de szemtelen!
Ám a csókját, azt szeretem..
Utána a boszorkányosan táncoló leány azt kiáltotta: - Holnap, a tónál!
Ezt követően eltűnt, mintha ott sem lett volna.
A királyfi megkérdezte a törpét:
- Mi volt ez?!
Pudingpusztító Palika nem köntörfalazott, talán azért sem, mert nem volt nála köntör. Azt válaszolta:
- Egyfelől egy hosszú csók, - de ne kérdjen még a kacsót! Másfelől egy nagy pofon pírja éghet az arcon. Harmad felől találka, de nem holnaputánra!
Másnap Károly a tónál így szólt Tündér Klárához:
- Világszép Kisasszony, Öntől, akár tündér, akár boszorkány, csak három dolgot kérek: a kezét, beleegyezését abba, hogy feleségül jön hozzám, meg egy csókot, amit még legalább kettő követ!
A leány nevetett és azt felelte:
- Leány vagyok, szende vagyok,
ha megcsókol, pofont adok!
Az én nevem Tündér Klára.
Csillapodjon, ifjú, vágya!
Ma éjjel ördöglány leszek,
ugatom a Kutyahegyet!
Megugatom, áttáncolom, -
megijedhet tőlem, nagyon!
Ezzel a leány eltűnt.
Azt mondta a törpe a királyfinak:
- Felség! Ma éjjel megnézzük az Ugatóhegyet! Ha ott fog ugatni, táncolni a leány, akkor szavatartó leány, szaván lehet fogni! Felséged megcsókolja, kap egy pofont, meg egy újabb találkát, de kérdem én, tisztelettel, Felségedtől: mi lenne, ha ez a leány, asszonyként, naponta felpofozná, amikor Ön még csak meg sem sértette, egy szóval sem? Nem volna jobb Önnek, ha inkább akár egy szépséges parasztkisasszony kezét kérné meg, olyanét, aki nem pofozkodós?
A királyfi ezen kicsit sem gondolkozott el, hanem rávágta:
- Ha valaki leányként pofozkodós, lehet, hogy asszonyként már nem! Járjunk utána a dolognak! Nekem nagyon tetszik ez a boszorkányosan ördögleány tündér..
Éjjel, az Ugatóhegyen, kiderült, hogy Klára ördöglányként is gyönyörű, úgy táncol, éjjel is, mint a holdfényszárnyú lepke nappal, az ugatás pedig csak egy tréfás ugató dalból származik, arról Klára nem tehet, hogy a közeli három falu kutyái mind válaszolnak rá… Meg csúnyákat mondanak a kutyákat ingerlőre…
A királyfinak annyira tetszett a tánc is, a tréfás dal is, hogy megcsókolta Klárát, igen hosszan, aki a csók idejét szemlátomást nem igyekezett lerövidíteni..
A leány végül azt mondta:
- A csókja varázzsal teli!
Lehet: szívem Önt szereti?
Ám Ön kicsit tolakodó..
Itt egy pofon! Ez nem való!
Ez a pofon azonban már csak kicsike volt, szinte félig pofon, félig arcsimogatás.
Az ördögként magasba fel-felugró leány azt kiáltotta: - Holnap, a tónál!
Ezt követően eltűnt, mintha ott sem lett volna.
A királyfi megkérdezte a törpét:
- Mi volt ez?!
Pudingpusztító Palika nem köntörfalazott, talán azért sem, mert nem volt nála köntör. Azt válaszolta:
- Egyfelől nagy, hosszú csók, - de ne kérjen még kacsót! Másfelől egy kis pofon, ha ezt kapnám, kibírom.. Harmad felől találka, de nem holnaputánra!
Másnap Károly a tónál így szólt Tündér Klárához:
- Világszép Kisasszony, Öntől, akár tündér, akár boszorkány, akár az Ördögök Öreganyjának szépséges leánykája, csak három dolgot kérek: a kezét, beleegyezését abba, hogy feleségül jön hozzám, és azt a kegyet: a naptárban előre megjelöli boszorkányos, ördögies, meg tündéries napjait. Én reggel az előbbi napokon egy csókot adok majd, hogy enyhítsek rosszkedvén, amikor meg tündérnek érzi magát, akkor kettőt!
Azt mondta Tündér Klára:
- Legyen úgy, ahogy akarod, Karcsi, de boszorkány- és ördögfeleségként legkevesebb három csókot követelek reggelente, tündérfeleségként pedig legalább a dupláját, hatot.
Nagyot ugrott örömében Messzierdőváras Károly királyfi és mindjárt ölébe ültette Klárát a fűzfa alatt. A tóból ugyan sok béka bámulta a szerelmi jelenetet, de Károly ezzel semmit sem törődött, Klára is csak annyit kiáltott oda a szúnyog- és légyvadászoknak:
- Ha van közöttetek csókra váró elvarázsolt királykisasszony, az bukjon le a vízbe, különben mindjárt idehívom a gólyát!
Egy szemtelen béka visszabrekegte:
- Úgy látom, Hozzátok, Tündérhölgy, már készülődik a gólya!
Mit csinált Pudingpusztító Pál, a törpe apród?
Hát az már nem volt ott, a tónál, hanem az erdőn túl, a mezőn futott a csinos törpelány, Kukucska Katinka után. Oda is kiáltott neki:
- Miért futsz előlem mindig, Katinka?
Katinka nem titkolta lábacskái tevékenységének okait:
- Azért futok, hogy észrevedd: milyen gyors vagyok, és lány vagyok, és valójában nem is előled futok, hanem azért, hogy minderre jöjj már rá, te szívem csacsija!
- Ó! - kiáltott fel nagy örömmel Pudingpusztító Pál, - akkor másképp fussunk! Te a mező egyik szélétől indulj, én a másikról, és mindketten egymás felé fussunk!
Ezt tetszett Katinkának is, csudamód! Hamarosan egymás karjában találták magukat. Átölelték egymást.
- Nini! – kiáltott nekik Tündér Klára, aki, Károllyal kéz a kézben, éppen ekkor jelent meg az erdőszélen. Ezek szerint két esküvő lesz, két lakodalom? Lehet, hogy ugyanakkor?
Erre Pál is, Katinka is boldogan rábólintott.
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/esk%C3%BCv%C5%91-gazdas%C3%A1g-kezek-emberek-p%C3%A1r-964415/
A királyfi lakomázott, vadászott, - a kártyázást már nem kedvelte, és, ha ivott is bort, csak mértékkel. Mindezt időnként megunta.
Azt mondta neki törpe apródja, Pudingpusztító Palika, amikor a királyfi éppen unatkozott:
- Felség! Szavam nem feneség: kéne Önnek egy feleség! Az unalom fenekére rácsaphatna felesége!
Pudingpusztító Palika nagy becsben állt a királyfinál, mert mindenhez értett, amihez pedig nem, azt úgy kimagyarázta, hogy a bölcsek is ráhagyták. Okosabb volt, mint tíz bambán bámuló óriás!
Hol keressen feleséget magának egy királyfi?
Ha okos: az erdőben. Ott lehet tündér, boszorkány, Vasorrú Bába aranyorrú lánya, olykor még elvarázsolt királykisasszony is béka képében, és azt, ha valaki megcsókolja, főleg, ha királyfi, egyből kiugrik a „NYERT!”, vagy a „NEM NYERT!” tábla. Persze, nem tudni mindjárt: az a nyerés, ha a békából királykisasszony lesz, vagy pedig az, ha a béka megmarad békának. Csak ki kell várni a végét!
Pudingpusztító Palika, az Erdei Növénykultúra Lovagja, nem bízta a feleségkeresés dolgát gazdájára, a királyfira. Felnyergeltetett két lovat, egyet a gazdájának, egyet magának. Megtömetett két tarisznyát mindenféle jóval, egyet a gazdájának, egyet magának. Hozatott két puskát, töltényekkel, - egyet a gazdájának, egyet magának. Palika Puskája azonban törpe puska volt, mert törpéhez törpe puska illik, meg törpe vadászkalap, vaddisznósörtével.
Hű, hát hogy micsoda szerencséjük volt! Már az erdő közepén, a kis tündérrózsás tónál, nem akárkivel, hanem egy tündérrel találkoztak!
Az olyan gyönyörű volt, hogy még a Nap is kimeresztette mindkét szemét, amikor ránézett!
A királyfi azt mondta Pudingpusztító Palinak:
- Hű, azt a betyár Julcsáját! Ezt a gyönyörű leányt máris viszem az oltár elé!
Palika azonban megpróbált türelmet csepegtetni gazdájába:
- Hamar munka ritkán jó! Hamar szerelem sem feltétlenül. Felséged, ha új csizmát hozat, bármilyen szép is az a csizma, előbb jobb kipróbálnia. Még lovagolni sem jó szorító csizmában..
Meghallotta a törpe szavait egy beszélő mókus, és így szólt:
- Azt a leányt úgy hívják, hogy Tündér Klára. Egyik nap nagyon tündér, a kezéből ehetem a feltört mogyorót, a másik nap ballábbal kel fel, és felém hajít egy fenyőtobozt, amiben egy szem fenyőmag sincsen. Máskor meg ijesztgeti az állatokat, mint egy leányördög, fényes nappal, az uhuzó nótával. Még szerencse, hogy az állatok ebben az erdőben tudják: a bagoly este, meg éjjel huhog.
A királyfi érdeklődését azonban csak tovább csigázta a mókus beszéde. Pudingpusztító Palit meg az uhuzó nóta kezdte érdekelni. A mókus nem titkolta a szövegét, de elénekelni nem tudta:
UHUKA, HUHUKA, BUTUKA!
HUHUHÚ, HALLGASD: A VAD KUTYA,
SŰRŰBŐL, UHUHU, KIUGAT,
BELEBÚ, KÍSÉRI, AZ UTAD!
UHUHÚ, FUSS EL, BUTUKA,
MEGHARAP HARAGOS, VAD KUTYA!
A királyfi másként értékelte a nóta szövegét, mint a mókus. Szerinte ez egy gyönyörű tündértől nem ijesztgetés, hanem jóságos figyelmeztetés a butuskáknak, hogy kerüljék el a vad kutyákat.
A mókus másként látta a dolgot: szerinte ez ijesztgetés, mert ebben az erdőben nincsen vad kutya.
Pudingpusztító Pál merész ötlettel állt elő, így szólt gazdájához:
- Felség! Hozasson az erdőbe egy vad kutyát, eresztesse szabadon, és mindjárt jóságos figyelmeztetéssé lesz a tündér nótája! Ezt ez a mókus is elismerheti! Jó cselekedet volna…
A mókus nem ismerte el ezt jó cselekedetnek, mert vannak ilyen makacs mókusok, még az erdőben is.
Összeszedte bátorságát a királyfi, és a tündérszép hölgy elé lépett:
- Messzierdőváras Károly királyfi vagyok, és Öntől, Világszép Kisasszony, csak három dolgot kérek: a kezét, beleegyezését abba, hogy feleségül jön hozzám, meg egy csókot, amit még legalább kettő követ!
Elnevette magát a leány, és azt felelte:
Az én nevem meg Tündér Klára,
s az Ön szava nem visz vásárba!
Szerintem, ifjú, nagyon balgák,
kik próba nélkül aranyalmát
szednek fáról! Lehet: ezüst csak,
mit a csaló bearanyozhat,
sőt, aranyozhat akár rézre,
s ha Ön leszedné, nagyot nézne!
Tündér vagyok? A hegyen ormán,
éjben, táncolok, mint boszorkány?
Erről Ön, csacskán, mit sem tud ma,
s mégis leánykezet akarna?
Én ma éjjel, hajam kibontván,
táncolok a Kopaszhegy ormán!
Ezzel Tündér Klára eltűnt, mintha ott se lett volna.
A királyfi nyugtalankodott: látja-e még valaha ezt a tündért, akár boszorkányként?
Pudingpusztító Palika megnyugtatta:
- Felség! Ma éjjel szétnézünk a Kopaszhegyen! Ha nincs ott, boszorkányos tánccal, Tündér Klára, akkor nem szavatartó lány. A szavát nem tartó feleség férjét sem tartja jól, annak nem lehet adni a szavára!
Éjjel szétnéztek a Kopaszhegyen. A holdfényben ott táncolt Tündér Klára, de olyan boszorkányosan vad tánccal, hogy a királyfi csak úgy kapkodta a fejét! Ám szép volt Klára, boszorkányként is, csodaszép.
Odaugrott Károly, átölelte, megcsókolta. Hosszú volt a csók, de a vége nem volt akármi, mert a királyfi akkora pofont kapott, hogy megtántorodott.
Azt mondta Klára:
- Ön jól csókol, de szemtelen!
Ám a csókját, azt szeretem..
Utána a boszorkányosan táncoló leány azt kiáltotta: - Holnap, a tónál!
Ezt követően eltűnt, mintha ott sem lett volna.
A királyfi megkérdezte a törpét:
- Mi volt ez?!
Pudingpusztító Palika nem köntörfalazott, talán azért sem, mert nem volt nála köntör. Azt válaszolta:
- Egyfelől egy hosszú csók, - de ne kérdjen még a kacsót! Másfelől egy nagy pofon pírja éghet az arcon. Harmad felől találka, de nem holnaputánra!
Másnap Károly a tónál így szólt Tündér Klárához:
- Világszép Kisasszony, Öntől, akár tündér, akár boszorkány, csak három dolgot kérek: a kezét, beleegyezését abba, hogy feleségül jön hozzám, meg egy csókot, amit még legalább kettő követ!
A leány nevetett és azt felelte:
- Leány vagyok, szende vagyok,
ha megcsókol, pofont adok!
Az én nevem Tündér Klára.
Csillapodjon, ifjú, vágya!
Ma éjjel ördöglány leszek,
ugatom a Kutyahegyet!
Megugatom, áttáncolom, -
megijedhet tőlem, nagyon!
Ezzel a leány eltűnt.
Azt mondta a törpe a királyfinak:
- Felség! Ma éjjel megnézzük az Ugatóhegyet! Ha ott fog ugatni, táncolni a leány, akkor szavatartó leány, szaván lehet fogni! Felséged megcsókolja, kap egy pofont, meg egy újabb találkát, de kérdem én, tisztelettel, Felségedtől: mi lenne, ha ez a leány, asszonyként, naponta felpofozná, amikor Ön még csak meg sem sértette, egy szóval sem? Nem volna jobb Önnek, ha inkább akár egy szépséges parasztkisasszony kezét kérné meg, olyanét, aki nem pofozkodós?
A királyfi ezen kicsit sem gondolkozott el, hanem rávágta:
- Ha valaki leányként pofozkodós, lehet, hogy asszonyként már nem! Járjunk utána a dolognak! Nekem nagyon tetszik ez a boszorkányosan ördögleány tündér..
Éjjel, az Ugatóhegyen, kiderült, hogy Klára ördöglányként is gyönyörű, úgy táncol, éjjel is, mint a holdfényszárnyú lepke nappal, az ugatás pedig csak egy tréfás ugató dalból származik, arról Klára nem tehet, hogy a közeli három falu kutyái mind válaszolnak rá… Meg csúnyákat mondanak a kutyákat ingerlőre…
A királyfinak annyira tetszett a tánc is, a tréfás dal is, hogy megcsókolta Klárát, igen hosszan, aki a csók idejét szemlátomást nem igyekezett lerövidíteni..
A leány végül azt mondta:
- A csókja varázzsal teli!
Lehet: szívem Önt szereti?
Ám Ön kicsit tolakodó..
Itt egy pofon! Ez nem való!
Ez a pofon azonban már csak kicsike volt, szinte félig pofon, félig arcsimogatás.
Az ördögként magasba fel-felugró leány azt kiáltotta: - Holnap, a tónál!
Ezt követően eltűnt, mintha ott sem lett volna.
A királyfi megkérdezte a törpét:
- Mi volt ez?!
Pudingpusztító Palika nem köntörfalazott, talán azért sem, mert nem volt nála köntör. Azt válaszolta:
- Egyfelől nagy, hosszú csók, - de ne kérjen még kacsót! Másfelől egy kis pofon, ha ezt kapnám, kibírom.. Harmad felől találka, de nem holnaputánra!
Másnap Károly a tónál így szólt Tündér Klárához:
- Világszép Kisasszony, Öntől, akár tündér, akár boszorkány, akár az Ördögök Öreganyjának szépséges leánykája, csak három dolgot kérek: a kezét, beleegyezését abba, hogy feleségül jön hozzám, és azt a kegyet: a naptárban előre megjelöli boszorkányos, ördögies, meg tündéries napjait. Én reggel az előbbi napokon egy csókot adok majd, hogy enyhítsek rosszkedvén, amikor meg tündérnek érzi magát, akkor kettőt!
Azt mondta Tündér Klára:
- Legyen úgy, ahogy akarod, Karcsi, de boszorkány- és ördögfeleségként legkevesebb három csókot követelek reggelente, tündérfeleségként pedig legalább a dupláját, hatot.
Nagyot ugrott örömében Messzierdőváras Károly királyfi és mindjárt ölébe ültette Klárát a fűzfa alatt. A tóból ugyan sok béka bámulta a szerelmi jelenetet, de Károly ezzel semmit sem törődött, Klára is csak annyit kiáltott oda a szúnyog- és légyvadászoknak:
- Ha van közöttetek csókra váró elvarázsolt királykisasszony, az bukjon le a vízbe, különben mindjárt idehívom a gólyát!
Egy szemtelen béka visszabrekegte:
- Úgy látom, Hozzátok, Tündérhölgy, már készülődik a gólya!
Mit csinált Pudingpusztító Pál, a törpe apród?
Hát az már nem volt ott, a tónál, hanem az erdőn túl, a mezőn futott a csinos törpelány, Kukucska Katinka után. Oda is kiáltott neki:
- Miért futsz előlem mindig, Katinka?
Katinka nem titkolta lábacskái tevékenységének okait:
- Azért futok, hogy észrevedd: milyen gyors vagyok, és lány vagyok, és valójában nem is előled futok, hanem azért, hogy minderre jöjj már rá, te szívem csacsija!
- Ó! - kiáltott fel nagy örömmel Pudingpusztító Pál, - akkor másképp fussunk! Te a mező egyik szélétől indulj, én a másikról, és mindketten egymás felé fussunk!
Ezt tetszett Katinkának is, csudamód! Hamarosan egymás karjában találták magukat. Átölelték egymást.
- Nini! – kiáltott nekik Tündér Klára, aki, Károllyal kéz a kézben, éppen ekkor jelent meg az erdőszélen. Ezek szerint két esküvő lesz, két lakodalom? Lehet, hogy ugyanakkor?
Erre Pál is, Katinka is boldogan rábólintott.
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/esk%C3%BCv%C5%91-gazdas%C3%A1g-kezek-emberek-p%C3%A1r-964415/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!