Feltöltve: 2017-08-27 07:18:10
Megtekintve: 1434
Gondolatok Magyarországról és a világról (2). Antiszemitizmus - és anti-antiszemitizmus
A zsidóellenesség (antiszemitizmus) eszmeileg és gyakorlatát tekintve egyaránt embertelen irányzat, amely sok kárt okozott és okoz Magyarországon is, a világ más részein is.
Az antiszemitizmus ellen küzdeni kell, - de nagy bajok vannak e küzdelemmel is, az anti-antiszemitizmussal. Valószínűleg ez a kis írás nem csak a valamilyen mértékben antiszemitáknak nem fog tetszeni, hanem sok olyan zsidónak és nem zsidónak sem, akik hibákat, sőt, bűnöket elősegítő vétségeket követnek el (esetleg sokszor akaratlanul vagy csak félig-meddig tudatosan) az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Mindkét nemtetszés érthető lesz, de nem azért írok, hogy írásaim kedveljék, hanem azért: dokumentáljam véleményem, azt, amit igaznak, tárgyilagosnak tartok.
Nem térek ki, még magyar vonatkozásban sem, az antiszemitizmus gyökereire, ezekkel sok könyv, tanulmány foglalkozik. Utóbbiak sok mindent világossá tesznek, de ennek ellenére én legtöbbször csak értetlenséget, tudatlanságot, és (valódi és vélt) érdekek által fenntartott zsidóellenességet látok Magyarországon (bár a zsidók élete itt jelenleg valóban nincs most veszélyben), és számomra tény: a zsidó és nem zsidó magyarok között mindeddig nem jött létre megbékélés.
Utóbbi (az igazi megbékélés hiánya) érthető, mert a jobboldali hatalomnak alapvető érdeke a nacionalizmus fenntartása. A magyar nacionalizmus - az egyébként nevetséges "faji magyarságra" hivatkozva - kilökte a magyarság fogalmának értelmezéséből a magyar zsidókat, egy időszakban csak bizonyos társadalmi megkülönböztetésekkel, nem hivatalosan, de az első világháború után már fokozottabban, végül, a zsidótörvények megalkotásával és a magyar vidéki zsidóság Németország megsemmisítő táboraiba való elhurcolásának elősegítésével, látványosan is. Ezért ugyan (a hitleri Németországon kívül) a magyar uralkodó osztályok (nagybirtokosok, nagytőkések, főpapok, főtisztviselők és mások) a felelősek elsősorban (miközben voltak egyéni kivételek, de azok lényeges hatást nem érhettek el), ám a felelősség (ha sokkal kisebb mértékben is) más, az uralkodó osztályokhoz nem tartalmazó magyar rétegekre is vonatkozik.
A zsidó népirtásért való felelősség igazi felvetése mindmáig nem történt meg Magyarországon (igaz, a világ más országaiban sem). Nem csak hogy ez nem történt meg, de hatalmon levő politikusok még ráadásul dicsőítenek is olyan személyeket, - köztük a Horthy-korszak báb-jelképét, a kormányzót is - akik neve és eszméje ugyan a nacionalista indulatok felszítására nagyon alkalmas, de csak a magyar történelem olyan meghamisításával lehetséges, ami Magyarország szégyene. Horthy valójában csak az uralkodó társadalmi osztályok és rétegek bábja volt, és kétségtelen, hogy - a háború utáni felelősségre vonástól félve - a budapesti gettóban összezsúfolt zsidóság életének megmentését végül elhatározta és végigvitte (a német nyomás és a Horthy-rendszer magyar csendőralakulataival szemben), ám életének egészét kell mérlegelni, mert egyébként Magyarországnak a második világháborúba való belépéséért (sok más akkori személlyel együtt) Horthy is felelős. Nagyon ostobának kell lennie annak, aki ezt, némi becsületes gondolkodás után, nem képes belátni!
A magyar holocaustért való felelősség valamelyest akadályozza annak a nacionalizmusnak az alkalmazását, amelyik a két világháborúban mérhetetlen károkat okozott Magyarországnak. Ezeket a károkat ugyan a történelemkönyvek nem tudják eltitkolni, de Magyarországon az 1989 utáni rendszerváltás után létrejött polgári (kapitalista) társadalmi rend nyilván nem akarja a tömegek részére a Horthy-korszakot átélhetővé, és így valóban megérthetővé tenni. Nem akarja, hogy a jelenben az emberek meglássák a más formában, de sok vonatkozásban továbbélő múltbeli rosszat. Ezt egyébként a jelek szerint a polgári társadalomnak az a zsidó rétege sem akarja valójában, amelyik haszonélvezője volt és maradt az 1989-es magyarországi rendszerváltásnak, még ha - ellenzékből - hangoztatott és hangoztat is ilyen jelszavakat.
Számomra a magyarországi antiszemitizmus (amely nyilván nem kizárólag magyar sajátság, hiszen, ha egyedülálló volna, akkor nem is létezhetne) nagyon megdöbbentő, mégpedig azért, mert arra mutat: a magyar lakosság többsége alapvetően fontos fogalmakkal sincsen tisztában (egy része meg szándékosan azt a látszatot kelti, mintha nem értené ezeket).
Először is: a zsidó egy nép. A zsidóságnak különböző társadalmi rétegei voltak és vannak. Nagy - bűnökhöz vezethető! - hiba úgy kezelni a zsidóságot, mintha minden zsidó egyforma társadalmi helyzetű volna, márpedig a huszadik század történelme is azt mutatja: így kezelték a zsidóságot (nem csak Németországban, nem csak Magyarországon, hanem még ott is, ahol a "zsidóüldözés" nem volt jelentős mértékű).
A Horthy-korszak társadalmi rendje polgári (kapitalista) volt, és e társadalmi renden belül nem szabad összekeverni a zsidóságot, mint populációt, és a zsidóság társadalmi rétegeződését. "Zsidók" ellen ordítozni, mint ez a hitleri Németországban, de a Horthy-korszak Magyarországában is (és sok más országban is) nem egyszer történt (Magyarországon már jóval a zsidótörvények előtt is) nem csak gonoszság, hanem ostobaság is (vagy a kettő keveréke). A zsidó egy nép, amelyik a polgári társadalomban magában magába foglalta a munkásait nyúzó zsidó gyárost éppen úgy, mint a becsületes zsidó kiskereskedőt, vagy a nincstelen zsidó munkásokat.
Zsidók c. versemben írtam:
"Minden népben oly sokfélék az arcok,
kezek, lelkek! Ne kérdezd: mit akartok?
Minden népe hullám-történelemnek,
kérdés, akart-e valaha is egyet!
Az egyént úgy nézd: része az Egésznek, -
s hányféle útra terelheti Érdek!
Egyik a munkás húsát csontig rágta, -
dagadtra hízzon minden pénzeszsákja!
A másik zászlót emelt vörös fénybe,
mosolygott a Szabadság Istenére,
s ha kellett: meghalt érte, akár kínban..
A történelem azt tanítja: így van!"
Más kérdés, hogy zsidóság is van (magyar zsidóság, éppen úgy, mint magyar nem zsidóság vagy magyar cigányság). A társadalmi rétegezettség mellett fontos volna tudni azt is, hogy milyen tulajdonságok, jellemvonások milyen mértékben jelentkeznek egy-egy korszakban a populációknál, ilyen vizsgálatok szükségesek volnának ma is, de, persze, a jóakarattól, az ország, a lakosság (a nagy többség) közös érdekeitől vezérelten. Más az egyén, más egy társadalmi réteg, más egy tágabb közösség ("nép", nemzet). Ám mindhárom tipikus jellemzőire szüksége van a társadalomnak, az országnak.
Nagyon jó volna Magyarországnak, ha igazi békét lehetne teremteni zsidó és nem zsidó magyarok között. Nem tagadom: ennek most nem látom a feltételeit. Egyik oldalon sem!
A most hatalmon levő jobboldali párt a magyar múltból bizonyos mértékig arra a huszadik századi eszmei alapokra támaszkodik, amelynek lényege a "keresztény kurzusban" öltött testet. Arra támaszkodik, de - érthetően - esze ágában sincs felvilágosítania a magyar tömegeket, hogy milyen is volt valójában ez a "keresztény kurzus". Ennek fő jellemzője többek között a nacionalizmus, sovinizmus, valamint - időről időre más mértékben - a zsidóellenesség volt. Végső soron, mondjuk ki nyíltan: az embertelenség, amely kevesek érdekében a többség, zsidók és nem zsidók ellen irányult. Miért?
A polgári (kapitalista) társadalmi rendből kell kiindulni. Minden eddigi és jelenlegi társadalmi rend (szükségszerűen): diktatúra. Ezt nem nagyon emlegetik manapság, ami érthető, helyette a "demokrácia" fogalmát szokták feldobni különböző bűvészmutatványok keretében. Ez a tömegek megtévesztése: a polgári demokrácia is diktatúra (mint ahogy a proletárdiktatúra is az volt, de az ezt nem is tagadta). A polgári demokrácia nem "népuralom", legalábbis nem abban az értelemben, hogy a lakosság többségének (a "népnek") a kezében volna a hatalom. A szavazások eredményét ugyanis nem a szavazati jog adja önmagában (ahogy sok tudatlan hiszi, mások pedig ezt megtévesztésül hirdetik), itt nem csak a hatalom által bevetett "erkölcstelen trükkökre" gondolok, hanem arra is, hogy a nagytőkének van pénze a hatalmas "agymosó gép" működtetésére, továbbá, ha még ez sem biztosítaná a nagytőke (vagy egy uralkodó nagytőkés csoport) hatalmát, akkor a "látszat demokráciát" kemény diktatúra váltja fel (jellegzetes példája a múlt századból a spanyol polgárháború, de azóta is a példák tömegét találhatjuk, jelenünkben is).
A magyar zsidók és magyar nem zsidók igazi megbékéléséhez jó volna közelebb jutni. Ehhez azonban olyan mértékű becsületesség, és a becsületességhez szorosan hozzátartozó őszinteség, tárgyilagosságra való törekvés kellene minden oldalon, ami manapság nem tapasztalható Magyarországon. Ismétlem: nem volna szabad összekeverni az egyén jellemzőit, továbbá a társadalmi réteg, valamint a populáció jellegzetességeit, sem a zsidók, sem pedig a nem zsidók vonatkozásában. Nem kellene megijedni a jót akaró, ugyanakkor sokkal bátrabb, kritikusabb hangtól! Már csak azért sem, mert erre a kritikára (az értékek megbecsülése mellett a káros jelenségek elutasítására) zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt nagy szüksége van, végső soron pedig az egész magyarságnak.
Igen, ez a jóindulatú, de kritikus (ha kell élesen az) szemlélet az igazi hazafiság, az igazi humanizmus követelménye, akár a zsidó népről, a magyar zsidókról vagy a magyar nem zsidókról van szó. A "nebántsvirágos" megközelítés, megalkuvás sokkal több kárt okoz, mint ma a tömegek gondolnák.
Radnóti Miklós 1944 januárjában, "halálmenetében" írta Nem tudhatom... c. versében:
"Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem..."
Nem tudom, hogy a Költő kire értette a "bűnös népet". A zsidó népre? A magyar zsidókra? A magyar nem zsidókra? Megfelelő értelmezésben igaza volt, bármelyikre gondolt is, vagy akkor is, ha mind a háromra. No és sok minden a mai napig megmaradt ebből az igazságából, máig is. (Más kérdés, hogy az idézet további három sora is elgondolkodtató, a "de élnek dolgozók itt" kicsit pongyola kifejezés, ám a közeli halál árnyékában írta, továbbá olyan sok bűntelen költő sem volt, és - sajnos - ma már látjuk, hogy a csecsszopókban később sem nőtt meg annyira az értelem, mint amennyire a jó szándékú Költő elképzelte, remélte.)
Azon nem csodálkozom, hogy a magyar zsidók és magyar nem zsidók megbékélése (a színleléseken túl) alig megy előre.
Ám azt - méretei miatt - már meglepőnek, és a magyarság (zsidók és nem zsidók) együttes "nemzeti" szégyenének tartom, hogy e téren is (mint az ország számos más problémáját illetően is) mennyire hiányzik az őszinte, tárgyilagosságra törekvő, minden irányban becsületesen kritikus párbeszéd.
(2017)
Az antiszemitizmus ellen küzdeni kell, - de nagy bajok vannak e küzdelemmel is, az anti-antiszemitizmussal. Valószínűleg ez a kis írás nem csak a valamilyen mértékben antiszemitáknak nem fog tetszeni, hanem sok olyan zsidónak és nem zsidónak sem, akik hibákat, sőt, bűnöket elősegítő vétségeket követnek el (esetleg sokszor akaratlanul vagy csak félig-meddig tudatosan) az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Mindkét nemtetszés érthető lesz, de nem azért írok, hogy írásaim kedveljék, hanem azért: dokumentáljam véleményem, azt, amit igaznak, tárgyilagosnak tartok.
Nem térek ki, még magyar vonatkozásban sem, az antiszemitizmus gyökereire, ezekkel sok könyv, tanulmány foglalkozik. Utóbbiak sok mindent világossá tesznek, de ennek ellenére én legtöbbször csak értetlenséget, tudatlanságot, és (valódi és vélt) érdekek által fenntartott zsidóellenességet látok Magyarországon (bár a zsidók élete itt jelenleg valóban nincs most veszélyben), és számomra tény: a zsidó és nem zsidó magyarok között mindeddig nem jött létre megbékélés.
Utóbbi (az igazi megbékélés hiánya) érthető, mert a jobboldali hatalomnak alapvető érdeke a nacionalizmus fenntartása. A magyar nacionalizmus - az egyébként nevetséges "faji magyarságra" hivatkozva - kilökte a magyarság fogalmának értelmezéséből a magyar zsidókat, egy időszakban csak bizonyos társadalmi megkülönböztetésekkel, nem hivatalosan, de az első világháború után már fokozottabban, végül, a zsidótörvények megalkotásával és a magyar vidéki zsidóság Németország megsemmisítő táboraiba való elhurcolásának elősegítésével, látványosan is. Ezért ugyan (a hitleri Németországon kívül) a magyar uralkodó osztályok (nagybirtokosok, nagytőkések, főpapok, főtisztviselők és mások) a felelősek elsősorban (miközben voltak egyéni kivételek, de azok lényeges hatást nem érhettek el), ám a felelősség (ha sokkal kisebb mértékben is) más, az uralkodó osztályokhoz nem tartalmazó magyar rétegekre is vonatkozik.
A zsidó népirtásért való felelősség igazi felvetése mindmáig nem történt meg Magyarországon (igaz, a világ más országaiban sem). Nem csak hogy ez nem történt meg, de hatalmon levő politikusok még ráadásul dicsőítenek is olyan személyeket, - köztük a Horthy-korszak báb-jelképét, a kormányzót is - akik neve és eszméje ugyan a nacionalista indulatok felszítására nagyon alkalmas, de csak a magyar történelem olyan meghamisításával lehetséges, ami Magyarország szégyene. Horthy valójában csak az uralkodó társadalmi osztályok és rétegek bábja volt, és kétségtelen, hogy - a háború utáni felelősségre vonástól félve - a budapesti gettóban összezsúfolt zsidóság életének megmentését végül elhatározta és végigvitte (a német nyomás és a Horthy-rendszer magyar csendőralakulataival szemben), ám életének egészét kell mérlegelni, mert egyébként Magyarországnak a második világháborúba való belépéséért (sok más akkori személlyel együtt) Horthy is felelős. Nagyon ostobának kell lennie annak, aki ezt, némi becsületes gondolkodás után, nem képes belátni!
A magyar holocaustért való felelősség valamelyest akadályozza annak a nacionalizmusnak az alkalmazását, amelyik a két világháborúban mérhetetlen károkat okozott Magyarországnak. Ezeket a károkat ugyan a történelemkönyvek nem tudják eltitkolni, de Magyarországon az 1989 utáni rendszerváltás után létrejött polgári (kapitalista) társadalmi rend nyilván nem akarja a tömegek részére a Horthy-korszakot átélhetővé, és így valóban megérthetővé tenni. Nem akarja, hogy a jelenben az emberek meglássák a más formában, de sok vonatkozásban továbbélő múltbeli rosszat. Ezt egyébként a jelek szerint a polgári társadalomnak az a zsidó rétege sem akarja valójában, amelyik haszonélvezője volt és maradt az 1989-es magyarországi rendszerváltásnak, még ha - ellenzékből - hangoztatott és hangoztat is ilyen jelszavakat.
Számomra a magyarországi antiszemitizmus (amely nyilván nem kizárólag magyar sajátság, hiszen, ha egyedülálló volna, akkor nem is létezhetne) nagyon megdöbbentő, mégpedig azért, mert arra mutat: a magyar lakosság többsége alapvetően fontos fogalmakkal sincsen tisztában (egy része meg szándékosan azt a látszatot kelti, mintha nem értené ezeket).
Először is: a zsidó egy nép. A zsidóságnak különböző társadalmi rétegei voltak és vannak. Nagy - bűnökhöz vezethető! - hiba úgy kezelni a zsidóságot, mintha minden zsidó egyforma társadalmi helyzetű volna, márpedig a huszadik század történelme is azt mutatja: így kezelték a zsidóságot (nem csak Németországban, nem csak Magyarországon, hanem még ott is, ahol a "zsidóüldözés" nem volt jelentős mértékű).
A Horthy-korszak társadalmi rendje polgári (kapitalista) volt, és e társadalmi renden belül nem szabad összekeverni a zsidóságot, mint populációt, és a zsidóság társadalmi rétegeződését. "Zsidók" ellen ordítozni, mint ez a hitleri Németországban, de a Horthy-korszak Magyarországában is (és sok más országban is) nem egyszer történt (Magyarországon már jóval a zsidótörvények előtt is) nem csak gonoszság, hanem ostobaság is (vagy a kettő keveréke). A zsidó egy nép, amelyik a polgári társadalomban magában magába foglalta a munkásait nyúzó zsidó gyárost éppen úgy, mint a becsületes zsidó kiskereskedőt, vagy a nincstelen zsidó munkásokat.
Zsidók c. versemben írtam:
"Minden népben oly sokfélék az arcok,
kezek, lelkek! Ne kérdezd: mit akartok?
Minden népe hullám-történelemnek,
kérdés, akart-e valaha is egyet!
Az egyént úgy nézd: része az Egésznek, -
s hányféle útra terelheti Érdek!
Egyik a munkás húsát csontig rágta, -
dagadtra hízzon minden pénzeszsákja!
A másik zászlót emelt vörös fénybe,
mosolygott a Szabadság Istenére,
s ha kellett: meghalt érte, akár kínban..
A történelem azt tanítja: így van!"
Más kérdés, hogy zsidóság is van (magyar zsidóság, éppen úgy, mint magyar nem zsidóság vagy magyar cigányság). A társadalmi rétegezettség mellett fontos volna tudni azt is, hogy milyen tulajdonságok, jellemvonások milyen mértékben jelentkeznek egy-egy korszakban a populációknál, ilyen vizsgálatok szükségesek volnának ma is, de, persze, a jóakarattól, az ország, a lakosság (a nagy többség) közös érdekeitől vezérelten. Más az egyén, más egy társadalmi réteg, más egy tágabb közösség ("nép", nemzet). Ám mindhárom tipikus jellemzőire szüksége van a társadalomnak, az országnak.
Nagyon jó volna Magyarországnak, ha igazi békét lehetne teremteni zsidó és nem zsidó magyarok között. Nem tagadom: ennek most nem látom a feltételeit. Egyik oldalon sem!
A most hatalmon levő jobboldali párt a magyar múltból bizonyos mértékig arra a huszadik századi eszmei alapokra támaszkodik, amelynek lényege a "keresztény kurzusban" öltött testet. Arra támaszkodik, de - érthetően - esze ágában sincs felvilágosítania a magyar tömegeket, hogy milyen is volt valójában ez a "keresztény kurzus". Ennek fő jellemzője többek között a nacionalizmus, sovinizmus, valamint - időről időre más mértékben - a zsidóellenesség volt. Végső soron, mondjuk ki nyíltan: az embertelenség, amely kevesek érdekében a többség, zsidók és nem zsidók ellen irányult. Miért?
A polgári (kapitalista) társadalmi rendből kell kiindulni. Minden eddigi és jelenlegi társadalmi rend (szükségszerűen): diktatúra. Ezt nem nagyon emlegetik manapság, ami érthető, helyette a "demokrácia" fogalmát szokták feldobni különböző bűvészmutatványok keretében. Ez a tömegek megtévesztése: a polgári demokrácia is diktatúra (mint ahogy a proletárdiktatúra is az volt, de az ezt nem is tagadta). A polgári demokrácia nem "népuralom", legalábbis nem abban az értelemben, hogy a lakosság többségének (a "népnek") a kezében volna a hatalom. A szavazások eredményét ugyanis nem a szavazati jog adja önmagában (ahogy sok tudatlan hiszi, mások pedig ezt megtévesztésül hirdetik), itt nem csak a hatalom által bevetett "erkölcstelen trükkökre" gondolok, hanem arra is, hogy a nagytőkének van pénze a hatalmas "agymosó gép" működtetésére, továbbá, ha még ez sem biztosítaná a nagytőke (vagy egy uralkodó nagytőkés csoport) hatalmát, akkor a "látszat demokráciát" kemény diktatúra váltja fel (jellegzetes példája a múlt századból a spanyol polgárháború, de azóta is a példák tömegét találhatjuk, jelenünkben is).
A magyar zsidók és magyar nem zsidók igazi megbékéléséhez jó volna közelebb jutni. Ehhez azonban olyan mértékű becsületesség, és a becsületességhez szorosan hozzátartozó őszinteség, tárgyilagosságra való törekvés kellene minden oldalon, ami manapság nem tapasztalható Magyarországon. Ismétlem: nem volna szabad összekeverni az egyén jellemzőit, továbbá a társadalmi réteg, valamint a populáció jellegzetességeit, sem a zsidók, sem pedig a nem zsidók vonatkozásában. Nem kellene megijedni a jót akaró, ugyanakkor sokkal bátrabb, kritikusabb hangtól! Már csak azért sem, mert erre a kritikára (az értékek megbecsülése mellett a káros jelenségek elutasítására) zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt nagy szüksége van, végső soron pedig az egész magyarságnak.
Igen, ez a jóindulatú, de kritikus (ha kell élesen az) szemlélet az igazi hazafiság, az igazi humanizmus követelménye, akár a zsidó népről, a magyar zsidókról vagy a magyar nem zsidókról van szó. A "nebántsvirágos" megközelítés, megalkuvás sokkal több kárt okoz, mint ma a tömegek gondolnák.
Radnóti Miklós 1944 januárjában, "halálmenetében" írta Nem tudhatom... c. versében:
"Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem..."
Nem tudom, hogy a Költő kire értette a "bűnös népet". A zsidó népre? A magyar zsidókra? A magyar nem zsidókra? Megfelelő értelmezésben igaza volt, bármelyikre gondolt is, vagy akkor is, ha mind a háromra. No és sok minden a mai napig megmaradt ebből az igazságából, máig is. (Más kérdés, hogy az idézet további három sora is elgondolkodtató, a "de élnek dolgozók itt" kicsit pongyola kifejezés, ám a közeli halál árnyékában írta, továbbá olyan sok bűntelen költő sem volt, és - sajnos - ma már látjuk, hogy a csecsszopókban később sem nőtt meg annyira az értelem, mint amennyire a jó szándékú Költő elképzelte, remélte.)
Azon nem csodálkozom, hogy a magyar zsidók és magyar nem zsidók megbékélése (a színleléseken túl) alig megy előre.
Ám azt - méretei miatt - már meglepőnek, és a magyarság (zsidók és nem zsidók) együttes "nemzeti" szégyenének tartom, hogy e téren is (mint az ország számos más problémáját illetően is) mennyire hiányzik az őszinte, tárgyilagosságra törekvő, minden irányban becsületesen kritikus párbeszéd.
(2017)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!