Hintázó Katinka szép nevű faluban élt, Hajnalirigófüttyösön. Ő maga nem szép volt, hanem gyönyörű. Nem csoda, hogy gyakran nézegettek be a kerítésén a legények, amikor arra jártak, és a kertben megpillantották.

Katinka kutyája, Szőkécske, nem a megszokott fajta volt azon a vidéken, mert skót juhász. Az ugatással egyébként nem volt skót a kutyus, csak az volt a különös: még a hangja is barátságos volt. Úgy ugatott, hogy az inkább felhívás volt egy kis etyepetyére.

Katinka élcelődött a legényekkel, ha azok megpróbáltak közelebb kerülni a szívéhez, de azért a szíve megtartotta velük szemben a szólásbeli három lépés távolságot. Sőt, ha jól meggondolom, volt az hat is, vagyis Katinka icipicit fennhordta az orrát. No, csak egy igen kicsikét! Csinos orr volt az nagyon, - egy vasorrú bába biztosan megirigyelte volna, ha nem éppen a vasorrúság az ízlése.

Hát, aki fennhordja az orrát, az találkozhat olyannal, aki szintén ezt teszi. Hajnalirigófüttyösön is akadt ilyen legény később, mert odaköltözött Törpe János. A neve tréfálkozásra buzdította a többi legényt, - eleinte. Törpe János azonban, nevével ellentétben, hatalmas termetű volt, és erős, mint a bika, csak nem volt kötekedő természetű. Az őt gúnyoló Hordó Jóskát, pedig az sem volt picike, elkapta, felemelte a magasba, és úgy kérdezte tőle:
- A barátom akarsz lenni, te óriás, vagy az ellenségem?!

A levegőben Jóska meggondolta a dolgot, mert félt a földhöz vágástól, pedig utóbbi nem is volt János szándékában. Nevetett a levegőben, és azt mondta:
- A barátod, de, ha most felrepítesz az égbe, akkor az ellenséged!

János is nevetett. Barátok lettek. A többi legény pedig a továbbiakban nem tett sértő célzást János nevére, legfeljebb néhanapján barátságosan élcelődőt.

Törpe János szorgalmasan dolgozott. Utóbbi nem volt ritkaság abban a faluban. János azonban büszkén mondta magáról:
- Háromszoros festő vagyok!

- Háromszoros?! - kérdezte egy úr az étteremben, Hajnalirigófüttyösre vetődött turista, amikor meghallotta.

- Igen! - válaszolta János. Emberekről, tájakról is festek képeket, mint festő, szobákat is kifestek, mint szobafestő, ha kell, és cégtáblákat is készítek a környéken, mint cégtáblafestő. Ennek az étteremnek is én készítettem a cégtábláját. Látott már az úr ilyen malacot, citrommal a szájában, mint ami az étterem bejárata felett mutogatja tömpe orrát és kunkorodó farkát?! Még az is lehet, hogy egyszer csak elkezd röfögni..

Az úr jobban megnézte a cégtáblát, nevetett, később meg János otthoni képeit is megtekintette. Nem csak megtekintette, hanem elővette a pénztárcáját, és két festményt vásárolt. Mindkettő a Kiskapucni patakot ábrázolta a vízbe tűnődően bámuló fűzfákkal, az egyik képen két vízirigó is ott szorgoskodott. A vásárlást előnyösnek tarthatta, mert így szólt Jánoshoz:
- Másoknak is ajánlani fogom a festményeit a városban, de, ha vevő jön, ne adja nekik oda olyan olcsón, mint nekem! Ne legyen Olcsójános!

Az úr betartotta a szavát, és majdnem minden hónapban jött egy-két ember a városból. Igaz, nem mindegyik vásárolt festményt, volt olyan, aki csak kíváncsiskodott.

Történt pedig, hogy, ismeretlen okból, Szőkécskének, Hintázó Katinka skót juhászkutyájának annyira megtetszett Törpe János, hogy nem is ugatott rá, csak odadugta a fejét a kerítéshez: simogassa meg a legény!

János megsimogatta. Katinka éppen kinézett az ablakon, és neki is megtetszett a legény. Jobban, mint a skót kutyusnak? Utóbbit nem lehetett tudni, de annyi bizonyos: mindkettőnek!

Katinka elhatározta: kinyitja a szívét Jánosnak, hadd tanulmányozza, akkor talán János is ugyanezt teszi a saját szívével.

Igen, de János nem sietett sem Katinka szívének megtekintésével, sem a saját szíve kapujának kinyitásával. Ettől fogva a lány, ha János feltűnt az utca végében, és ezt észrevette, rögtön sietett kerti elfoglaltságot találni magának. Hadd lássa János: ő sem veti meg a munkát!

János ilyenkor meg is állt a kerítésnél, megsimogatta Szőkécske kutyus fejét, és egy alkalommal adott neki valami pecsenyeféle maradékot. A kutya ennek úgy megörült, hogy ugatni kezdett. A hangja után bárki arra gondolhatott volna, a kutya azt ugatja:
- Gyere be! Gyere be!

Nem csak hívó hangon ugatott, hanem még mutogatta is Jánosnak, hogy mit kellene tennie. Odafutott a kapuhoz, azután a ház felé, majd ezt ismételgette.

János nem értette meg a kutyusbeszédet, - vagy csak úgy tett, mintha nem értené?!

A kutyus nagyon okos volt, egyesek talán el sem hinnék: ha észrevette János közeledését, márpedig ez a jó szimatú állat vette észre leghamarabb, rohant, hogy figyelmeztesse gazdáját: jöjjön ki a kertbe!

Így végül a kerítésnél történő rövid beszélgetéseket nem csak a Sors, hanem Szőkécske, a skót kutyus is szervezte. Törpe János azonban nem állt be Katinka rajongói sorába, akkor sem, ha egyébként a kerítésnél udvarias szavakat váltott a lánnyal.

Katinka végül rájött: beleszeretett Jánosba! Így szólt a legényhez:
- Sütöttem lekváros- és túrósbuktát, János, nem volna kedve bejönni és megkóstolni?

János elmosolyodott:
- Csak nem hetedik törpének hív, Hófehérke Kisasszony? Bent már biztosan hat törpe eszegeti a süteményeit!

Megsértődött Katinka:
- Ha nem jön be, János, akkor kint marad! Ha nem kóstolja meg a buktáimat, akkor nem tudja meg: ezzel nyert-e vagy veszített? Tudja mit! Ha nem jön be, akkor is kiadok magának a kerítésen át egy kis csomag buktát. Húsvétkor, remélem, hozzám is beállít locsolkodni, és akkor elmondhatja róluk a szigorú véleményét.

A lány meg sem várta a választ, máris befutott a házba, és hamarosan kihozott egy csomagot. Két lekváros- és két túrósbukta volt benne.

János most már bánta a dolgot, de nem akart visszakozni. Megköszönte és elbúcsúzott.

Hanem otthon, míg a remek buktákat ette, elgondolkodott. Micsoda szamár is ő! Katinka a legszebb lány a faluban. Nem igaz, hogy hancúrozni szokott a legényekkel, vagy akár egyet is bátorított volna az illendőség határain túli viselkedésre. Ezt ő is tudja, hiszen beszélgetett a legényekkel a lányokról. Lehet, hogy Katinka a süteményes ajánlattal csak alkalmat akart neki adni, hogy közelebbről is megismerhesse, mint a kerítés túloldaláról. Hanem most már várnia kell a húsvéti locsolkodásig. Még néhány hét.. Úgy érezte, hogy akkor meglepetésben lesz része. Jóban-e vagy rosszban?

Katinka olyan ügyes volt tojásfestésben, meg kis ajándékok készítésében, hogy azt az egész falu elismerte, magukban még azok a lányok is, akik ezért irigykedtek rá.

Most is gyönyörű hímes tojásokat készített. A legszebbet Jánosnak tette félre. Hát az olyan műremek lett, amilyent még talán a legöregebb tojásfestők sem láttak. Dobogott is a lány szíve erősen, amíg festette, mert Jánosra gondolt. Jaj! Beleszeretett ebbe a legénybe, az meg talán el sem jön őt meglocsolni..

A nevezetes napon azt a ruhát vette fel, amit maga hímzett ki varázslatos virágokkal. Úgy nézett ki benne, mint egy mesebeli tündér..

Mi történt?

Már mindegyik locsolkodó legény távozott Katinkától, a gyönyörű hímes tojással igen elégedetten, és csak egyetlenegy kifestett tojás maradt még, az, amit félretett Jánosnak.

Ekkor János hangját hallotta. Megremegett a keze, a tojás kicsusszant belőle, és máris ott volt a szoba padlóján, összetörten. Sírva fakadt.

János belépett, meglátta a padlón az összetört tojást, és a síró lányt. Mindent megértett. Így szólt:
- Kedves Katinka, elhoztam a rózsavizet, de ebben a pillanatban megszállt, no, nem az ördög, hanem az angyal: az ihlet. Sírjon még néhány percig, mert le akarom a jelenetet rajzolni, azután majd megbeszéljük a dolgot, tojás helyett esetleg megkaphatom azt a szépséges tyúkocskát, amelyik most hímzett ingében bánkódik. Persze, én is adok neki érte egy legénykakast, férjnek, ha akarja!

Katinka szeme a könnyek mögül hirtelen felragyogott:
- Ez leánykérés, János? Mert, ha igen, akkor itt van rá az IGEN!

- Az, az! - biztosította őt a legény. Ám most még keseregj egy pár percig, mert vázlatot akarok készíteni, festek egy képet, valószínűleg ilyen címmel: "Eltörött a tojás, eltörött a mécses.."

Katinkának most már nehezére esett a bánkódás színlelése, mert olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna vele fogatni, de János, szerencsére, vissza tudott emlékezni arra a pillanatra, amikor belépett az ajtón.

Ezt követően Katinka kapott jó pár csepp rózsavizet, és csókokat, számlálatlanul.

Innen már nem voltak messze a lakodalmuktól sem. János később így dicsekedett a vendégek előtt, akik ünnepelni jöttek a díjat, amit, mint festő, az Eltörött a tojás, eltörött a mécses... című képével nyert:
- Háromszoros festő voltam, de most már négyszeres vagyok, mert a festészet, szobafestés, cégtáblafestés mellett a feleségemtől megtanultam a művészi tojásfestést is!

(2017)