Bennünk halál, ha nem is vesszük észre:
az életünkből pusztulás figyel, -
csak néha jelzi ezt csont roppanása,
és sóhaj fut múlt emlékeivel.

A halál bennünk, - az egy másik ember.
Velünk, belőlünk, életünkből él, -
de tanítana más életre, szebbre,
s a semminél alig több, mit elér.

Miért bukik el Ő is, Nagy Tanító?
Az Érdek zeng felejtető zenét.
Élet-álarcok gyorsan váltják egymást,
s a bölcs tűnődik: "Hát ilyen a nép?

Nincs egyensúly. Emlékezés, felejtés
a serpenyőkbe rossz súlyt egyre rak.
Vér és arany? Eltévedt Ady álma.
A kő repül, megsebez igazat."

A bölcs köhint. Elhidegült november.
A fogyó fénynek nagy fák árnya int.
Varjú károg a kárral telt világban.
Mutasd, Halál, hazug látszataink!

A sötétedő tájra csillag cseppen.
A Halál bólint: "Hát, úgyis tudod...
A Felejtés a tömegek Királya,
s hordók hátán csaló szónoklatok."

Az októberből itt maradt plakáton
vas arcú vén, összekulcsolt kezek.
Isten nem szól, ördög vigyorog, s hallgat, -
jól ismernek imát, embereket!

(2016)