A versben olykor emlékező Isten
retteg a múlttól. Jól tudja: jelen
a múlt is, - szörny-varázsát visszahozza,
s gyilkolni készül a történelem.

A vers a népet szánja és utálja:
a szakadékba taszító kezeket
látod, mikor vallás-hitű vadállat
bődülésétől a Föld megremeg.

A versben olykor emlékező Isten:
egy szépség-hitű, megtagadott halott,
de szemében keringő csillagrendszer,
s Eszméjeként őrzi a Csillagot.

A Vers-Isten embernek érthetetlen?
Az agynak nem kell mi szívnek érthető,
csak számokba kódolt embertelenség,
a vég felé rohanó, torz idő.

Ó, Vers, a népet szánod és utálod?
Igazad van, még olyan hitvány a nép,
e rossz anyag. Nézz az Embertelenre!
Trónja körül ugrál a csőcselék..

Vesztes Vers, Jóság, tehetetlen Isten!
A győzelmed már nem várja senki sem,
de vesztes szíved, bármily hihetetlen,
magamnak is, - mégis az Istenem!

(2015)