A zöld bogáncsok ingó Bábel tornyok.
Ellobban, múlttá, lila láng, remény.
Tört ágcsonkokkal megsebesült erdő.
Felhődarabkák a kék mezején.

Alszik a nyár. Vállat rándít az álma,
s könnycseppeken könyörgő fényt kiolt,
míg intő tűz fut közeledő égen.
Menekülőket perzsel meg a gond.

Afrika úszik, nagy hajóként, vérben.
Hajnal, alkony, éj, - úszik a hajó.
A láthatáron nincs, mi sohasem volt:
emberséges civilizáció.

A "nép"? Bámul, mint.. S hatalomra éhes
gőg lengeti császárok köpenyét, -
de mi jót hozhat pániktelt világnak
a szögesdrót: hazug érdekbeszéd?

Ki emlékezik Rád most, Költő, szívvel?
S értelemmel? Mit nyári álom ad:
elfeketült vér Afrika hajóján,
s Ázsiáén robbanó pillanat.

A Szabadság? Már fogalmát sem értik
új gépparancsok, rohanó hadak.
Ilyen e nyár. Rosszul elképzelt Isten
régóta küld sötétlő árnyakat!

Ilyen e nyár, e Föld. Ősz is ilyen lesz.
S a tél? Már régen nem kel fel a nap:
közöny, hályogos szürkeség derengtet
színe hagyott, kókadt virágokat.

Rád gondolok, Költő! Amit elértél:
Segesvár. Ott várt megmentő halál..
Vagy távolabb? Szép, csillagos halál volt,
mit menekülő oly ritkán talál.

Szép halál volt, - de verseid sem élnek.
Kukoricás sír. Hosszú dárda szúr.
Kiforgatták szavad. Eszméd leszúrták.
Így volt, így van. Nincs benne semmi új.

Költő voltál. Ki akar, - most is érthet.
Nagy hajók úsznak. Senki sem akar
Eszmét, amelyben ott Világszabadság?
Hulló Csillag minden igazi Dal?

Nyári hajókon Keresztfán az Isten.
Várja: emberek kínja váltsa meg?
Hány ember kell még hozzá új keresztfán?
Hány halál, mely kigúnyol életet?

(2015)