Feltöltve: 2015-02-03 20:25:47
Megtekintve: 1992
Szamárka Mátyás és a versértő lovacska
Szamárka Mátyás furcsa név. Az iskolában egyesek eleinte nem is állták meg gúnyolódás nélkül. Utóbbi azonban megszűnt, amikor az osztály legerősebbnek hitt fiútagját Mátyás, emiatt, eldöngette. A többiek éles eszükkel átlátták: kis csúfolódás öröme nem ér meg egy jogosan kapott nagyobb bánkódást.
No és később meg két esemény is Mátyás mellé állt. Számtanórán a szigorú tanár így szólt hozzá:
- A többiek nem tudták megoldani ezt a példát. Ha te megoldod, akkor nem szamárka vagy, hanem eszes, átkeresztellek Eszes Mátyásra!
Kiment Mátyás a táblához, megoldotta. Ezt követően a tanár úr, bár nem volt rigó, nagyot füttyentett:
- Ha valaki Mátyást még egyszer csúfolni meri, annak velem gyűlik meg a baja!
Értettek ebből a többiek, mert a számtan nem volt az a tantárgy, amelyiket szájjal le lehetett győzni.
Még később, amikor Mátyás versben írta meg az erdei kirándulásról fogalmazott házi feladatát, az irodalom tanárnő szíve is csak úgy repesett az örömtől:
- Pompás, Matyi, pompás! Lehet, hogy te leszel az új Petőfi!
Mátyásból nem lett Petőfi, de azért csinos kis verseire otthon igen csak bólogatott a Picipaci nevű lovacska. Ehhez a lovacskának némi érdeke fűződött, mert, ha a vershallgatás után helyeslően bólogatott, kapott almát, vagy más csemegét. Ha nem bólogatott, akkor csak megveregették a nyakát, igaz, kedvesen, de a lovacska úgy vélte: az alma többet ér. El is terjedt a faluban: Picipaci versértő lovacska!
Legénnyé cseperedett Mátyás, méghozzá nagyon ügyessé. Egyik mesterembernek is segített, a másiknak is, tőlük pénzt ugyan nem kapott, csak olykor ebédet vagy vacsorát, viszont segítés közben kifigyelhette a szabás-varrás, a csizmakészítés, meg a kovácsmesterség fortélyait.
A sors azonban szeszélyes folyam. Egyszer az öröm rohan benne, máskor a lelket elönti a bánat. Mátyás édesanyja és édesapja meghalt valamiféle rejtélyes, lázas betegségben. A legény is hetekig nyomta az ágyat ugyanolyan nyavalyában, de a nyavalya végül megunta, odébbállt, Mátyás pedig talpra. Úgy döntött: eladja a kis házat, talpalatnyi földet, és lovacskáján nekivág a nagyvilágnak.
Feltarisznyált. A három mesterember, a szabó, a cipész, meg a kovács, ajándékot adott neki: emlékezzen rájuk. Nem akármilyent! A szabó gyönyörű köpenyt, a cipész remekbeszabott csizmát, a kovács pedig erős kardot. Különös, hogy a pék, akiről pedig eddig úgy vélte: nem kedveli őt, szintén hozott neki nagy csomag mákos kiflit, a hentes pedig, akinek disznóvágáskor segíteni szokott, hatalmas füstölt sonkát és három szál kolbászt.
A lovacska vitte, vitte a legényt a hátán. A sors, úgy látszott, megbékélt Mátyással, mert pénzecskéje, amit a házért és kis földért kapott, nem fogyott, hanem még gyarapodott is. Itt is, ott is kapott egy vagy két napra munkát, és sok kicsi, ha nagyon sokra nem is megy, azért mégis gyarapítgatja azt, ami már van.
A lányok szeme itt is, ott is megakadt a csinos, jól öltözött legényen. Ám, ha a legénynek nincsen háza, még a hátán sem, mint a csigának, és csak a világot járja egy lovacskán, - hát az ilyen fiú nem nagyon kelendő a lányoknál a második gondolatra, még ha az elsőre igen is.
Mondogatta is Mátyás a saját maga költötte versikét:
Megyek kóbor lovacskán,
reám néz egy szép leány.
Azt várja, hogy megállok,
s szívére rátalálok?
Megyek kóbor lovacskán..
Sorsom így akarta tán?
Anyám, apám földben, lenn..
Bánat köve szívemen.
A lovacska erre nagyon bólogatott, még nyerített is. Megértette ezt Mátyás. Leszállt a lóról. Szerencsére ott volt egy vadalmafa. Picipaci ennél jobb gyümölcsöt is evett már, de nem volt úri ló, nem kényeskedett.
Tizenkét hegy nem kevés, főleg annak, aki nem vágyik a tizenharmadikra, mert az szerencsétlen szám. Lehet, persze, hogy a tizenhármas mégsem hoz több bajt, mint számtársai, de nem jó meghúzni az alvó jövő bajuszát, hátha felébred, és oroszlán lesz belőle.
No, oroszlán, az lett, a tizenhármas szám nélkül is! Tizenkét hegy után mit látott Mátyás? Tizenkét cirkusz kocsit, lovakat, ketreceket. Az egyik ketrecben oroszlán volt. Majom is volt ott, de az szabadon járkált ide-oda. Szép leányok is voltak, meg egy úrféle, ostorral, de arról kiderült: nem úr, hanem oroszlánszelídítő és cirkuszigazgató, egy személyben, bár lehet, hogy ő is úr a saját cirkuszában, mint a közmondás kakasa a saját szemétdombján. Az igazgató felesége is ott volt egy karosszékben. A termetes hölgyről annyit könnyedén meg lehetett állapítani, hogy nem kötéltáncos, mert leszakadna alatta a kötél.
Gondolt egyet Szamárka Mátyás: ha befogadnák őt a cirkuszosok, akkor fizetést is kaphatna, így folytathatná a kóborlást a nagyvilágban. Két legyet üthetne egy csapással, még ha egyik sem légy!
Bemutatta a igazgatónak, meg a körbegyűlteknek, hogy milyen nagy versértő az ő lovacskája.
A cirkuszigazgató és oroszlánszelídítő egy személyben, Körsátoros Kelemen, bátor ember volt, az Állatok Királya pedig a puszipajtása. Ám a bátor is - elfordul - fél valamitől, vagy valakitől. Ő a feleségétől félt, rá tekintett, mint a miskolci kocsonyában remegő béka: felvegye-e Mátyást, lovacskájával együtt, a cirkusz tagjai sorába?
Felesége nemet intett, - de ekkor váratlan dolog történt.
Borzasbimbebumba, a csimpánz, a cirkusz sztárja, csillaga, felugrott a lovacska hátára, és a mellét verte, közben pedig vadul makogott. Nem lehetett tudni: tiltakozott a cirkusz művész lóval való gyarapodása ellen, mert félt, hogy a tehetséges ló háttérbe szoríthatja őt, vagy pedig rokonszenvesnek találta a lovat, és felvétele mellett érvelt.
A cirkuszigazgató felesége, aki imádta Borzasbimbebumbát, utóbbi szerint értelmezte a majom tettét. Igen bólintott az előbbi nem után.
Így lett Mátyás és Picipaci a FORGÓCSODÁK GYÖNYÖRŰSÉGE CIRKUSZ tagja.
A dolgok jól haladtak előre. A majom is megtanulta, hogy ha felugrik a ló hátára és ő is bólogat Mátyás verseire, akkor a bólogatás jutalma alma, de még olykor banán vagy narancs is lehet. Így végül összebarátkozott a lovacskával.
Volt a cirkuszban egy bohóccsalád, Bambuló Gáspárból, feleségéből, meg leányukból, Bambuló Klárikából állt. Klárika már nem volt kislány, és időnként, titokban, nagy szemeket meresztett Mátyásra, mert igen tetszett neki a legény is, annak lovacskája is, de még Mátyás versikéit is megkedvelte.
Egyszer, amikor Mátyás éppen cirkuszszámát gyakorolta lóval, majommal, Klárika is megállt a porond szélén, és a vers után legalább olyan buzgón bólogatott, mint a ló, meg a majom. Mátyás felfigyelt a kedvesen gömbölyű, nagyon csinos, vidám arcú leányra, és figyelmeztette:
- Ha te is rábólogatsz a versemre, csókot kapsz! Elfogadod a csókom?
Nagyon elpirult Klárika, de a szíve úgy érezte: bíztatni kell Mátyást, nem elriasztani. Így szólt:
- Nem szoktam legényektől csókot elfogadni, - de lehet, hogy veled a végén kivételt teszek. Ám most még csak az eleje van itt!
- No, jó! - nevetett Mátyás. Ha eleje, eleje, de azért legyen veleje! Próba után sétálsz velem a folyóparton?
- Nem szoktam legényekkel sétálni a folyóparton, - mondta a leány, de veled kivételt tehetek, ha nagyon szeretnéd!
- Nagyon szeretném! - mondta Mátyás.
Hát attól fogva munka után együtt sétáltak. Azt mondta Mátyás egy hónap múlva, amikor rájött, hogy a leány már ugyanolyan kedves neki, mint Picipaci, a lovacska:
- Az eleje már elmúlt, ott vagyunk a közepén, szerencsére nem a folyónak, mert annak nagyon örvényes a közepe. Nem haragszol meg rám, ha megfogom a kezedet?
Klárika nevetett:
- Nem szoktam megengedni a legényeknek, hogy megfogják a kezem, - de veled kivételt teszek!
A séták így bizalmasabbak lettek. Egy napon Mátyás, heves csókolódzás után, így szólt:
- A dolog vége még nem a vég, de ha már a kezed úgyis a kezemben, nem adnád oda nekem, nem jönnél hozzám feleségül, ha bevallanám, hogy imádlak?
- Nem szoktam legényeknek ilyen kérdésre azt felelni: igen, - de veled kivételt teszek! - mondta Klárika, boldogan.
Klárika apja és anyja, amikor Mátyás előállt azzal, hogy be szeretne kerülni a Bambuló családba, Klárika feleségeként, szigorúan néztek rá:
- Hozzánk nem lehet olyan könnyen bekerülni, mert a családunk nagyon ősi, őseink már ezer évvel ezelőtt is bámultak, bambultak! Már akkor is bohóckodtak, amikor lovon nyargaltak! Már akkor is nagy körcirkuszt csináltak, amikor nem volt hozzá ekkora sátor!
Elszomorodott Szamárka Mátyás: ezek szerint Klárika szülei nem egyeznek bele a házasságukba?
Klárika apja és anyja azonban hirtelen elnevették magukat:
- Nem szoktunk beleegyezni, hogy valamelyik legény feleségül vegye a lányunkat, - veled azonban kivételt teszünk!
Nagyot ugrott örömében Mátyás. Még aznap adott egy ötletet a Bambuló család bohócszámának megújításához:
- Azon az óriási pettyes labdán, amelyet be szoktatok gurítani, a pettyeket vágjátok kissé körbe, Klárika bújjon el a labda belsejében, majd gurulás közben hol itt, hol ott dugja ki a fejét! A labdát pedig Borzasbimbebumba gurítsa be, a csimpánz!
Jó ötlet volt ez, az így megújított bohócszám hatalmas tapsot kapott a nézőktől, különösen a gyerekektől. A cirkuszigazgató felemelte a bohóccsalád fizetését, igaz, később felesége parancsára némileg mérsékelte az emelést, de azért kis haszon is jobb, mint a nagy haszontalanság.
Klárika és Mátyás lakodalmát a cirkusz rendezte meg, és a nézőket is meghívták. A meghívó szövegét Mátyás írta. Ez állt rajta:
MEGHÍVÓ KÖRSÁTOROS LAKODALOMBA!
Kisördögöm, kis angyalom,
itt egy szép, csodás alkalom!
Fogd kézen, hozd a két szülőd, -
vár rátok csodás délelőtt!
Mama, papa ne légy fukar,
szűkmarkúságból jön a baj!
Szűkmarkúra szájat táthat
itt, ha nem is oroszlánhad,
de a főoroszlán, Leó,
(két kölyke még csak kis cicó!).
Borzasbimbebumba majom,
itt lesz, s kunyerál majd, nagyon.
Verstudós ló Picipaci,
s mikor verset mond valaki,
a jó versre rábólogat,
s reméli, hogy almát is kap.
Lesz négy lakodalmi torta, -
a szép menyasszony majd osztja,
s amíg van, mindenki ehet.
Táncolni? Azt szintén lehet!
Jól sikerült a lakodalom, utána a házasság is jól folytatódott, hamarosan pedig megszületett a kis Szamárka Klárika. No és később eljött az idő, amikor egy óriási pettyes labda ablak-pettyein felváltva dugta ki vidám fejecskéjét Szamárka Klárika, meg egy másik Klárika, a mamája.
(2015)
No és később meg két esemény is Mátyás mellé állt. Számtanórán a szigorú tanár így szólt hozzá:
- A többiek nem tudták megoldani ezt a példát. Ha te megoldod, akkor nem szamárka vagy, hanem eszes, átkeresztellek Eszes Mátyásra!
Kiment Mátyás a táblához, megoldotta. Ezt követően a tanár úr, bár nem volt rigó, nagyot füttyentett:
- Ha valaki Mátyást még egyszer csúfolni meri, annak velem gyűlik meg a baja!
Értettek ebből a többiek, mert a számtan nem volt az a tantárgy, amelyiket szájjal le lehetett győzni.
Még később, amikor Mátyás versben írta meg az erdei kirándulásról fogalmazott házi feladatát, az irodalom tanárnő szíve is csak úgy repesett az örömtől:
- Pompás, Matyi, pompás! Lehet, hogy te leszel az új Petőfi!
Mátyásból nem lett Petőfi, de azért csinos kis verseire otthon igen csak bólogatott a Picipaci nevű lovacska. Ehhez a lovacskának némi érdeke fűződött, mert, ha a vershallgatás után helyeslően bólogatott, kapott almát, vagy más csemegét. Ha nem bólogatott, akkor csak megveregették a nyakát, igaz, kedvesen, de a lovacska úgy vélte: az alma többet ér. El is terjedt a faluban: Picipaci versértő lovacska!
Legénnyé cseperedett Mátyás, méghozzá nagyon ügyessé. Egyik mesterembernek is segített, a másiknak is, tőlük pénzt ugyan nem kapott, csak olykor ebédet vagy vacsorát, viszont segítés közben kifigyelhette a szabás-varrás, a csizmakészítés, meg a kovácsmesterség fortélyait.
A sors azonban szeszélyes folyam. Egyszer az öröm rohan benne, máskor a lelket elönti a bánat. Mátyás édesanyja és édesapja meghalt valamiféle rejtélyes, lázas betegségben. A legény is hetekig nyomta az ágyat ugyanolyan nyavalyában, de a nyavalya végül megunta, odébbállt, Mátyás pedig talpra. Úgy döntött: eladja a kis házat, talpalatnyi földet, és lovacskáján nekivág a nagyvilágnak.
Feltarisznyált. A három mesterember, a szabó, a cipész, meg a kovács, ajándékot adott neki: emlékezzen rájuk. Nem akármilyent! A szabó gyönyörű köpenyt, a cipész remekbeszabott csizmát, a kovács pedig erős kardot. Különös, hogy a pék, akiről pedig eddig úgy vélte: nem kedveli őt, szintén hozott neki nagy csomag mákos kiflit, a hentes pedig, akinek disznóvágáskor segíteni szokott, hatalmas füstölt sonkát és három szál kolbászt.
A lovacska vitte, vitte a legényt a hátán. A sors, úgy látszott, megbékélt Mátyással, mert pénzecskéje, amit a házért és kis földért kapott, nem fogyott, hanem még gyarapodott is. Itt is, ott is kapott egy vagy két napra munkát, és sok kicsi, ha nagyon sokra nem is megy, azért mégis gyarapítgatja azt, ami már van.
A lányok szeme itt is, ott is megakadt a csinos, jól öltözött legényen. Ám, ha a legénynek nincsen háza, még a hátán sem, mint a csigának, és csak a világot járja egy lovacskán, - hát az ilyen fiú nem nagyon kelendő a lányoknál a második gondolatra, még ha az elsőre igen is.
Mondogatta is Mátyás a saját maga költötte versikét:
Megyek kóbor lovacskán,
reám néz egy szép leány.
Azt várja, hogy megállok,
s szívére rátalálok?
Megyek kóbor lovacskán..
Sorsom így akarta tán?
Anyám, apám földben, lenn..
Bánat köve szívemen.
A lovacska erre nagyon bólogatott, még nyerített is. Megértette ezt Mátyás. Leszállt a lóról. Szerencsére ott volt egy vadalmafa. Picipaci ennél jobb gyümölcsöt is evett már, de nem volt úri ló, nem kényeskedett.
Tizenkét hegy nem kevés, főleg annak, aki nem vágyik a tizenharmadikra, mert az szerencsétlen szám. Lehet, persze, hogy a tizenhármas mégsem hoz több bajt, mint számtársai, de nem jó meghúzni az alvó jövő bajuszát, hátha felébred, és oroszlán lesz belőle.
No, oroszlán, az lett, a tizenhármas szám nélkül is! Tizenkét hegy után mit látott Mátyás? Tizenkét cirkusz kocsit, lovakat, ketreceket. Az egyik ketrecben oroszlán volt. Majom is volt ott, de az szabadon járkált ide-oda. Szép leányok is voltak, meg egy úrféle, ostorral, de arról kiderült: nem úr, hanem oroszlánszelídítő és cirkuszigazgató, egy személyben, bár lehet, hogy ő is úr a saját cirkuszában, mint a közmondás kakasa a saját szemétdombján. Az igazgató felesége is ott volt egy karosszékben. A termetes hölgyről annyit könnyedén meg lehetett állapítani, hogy nem kötéltáncos, mert leszakadna alatta a kötél.
Gondolt egyet Szamárka Mátyás: ha befogadnák őt a cirkuszosok, akkor fizetést is kaphatna, így folytathatná a kóborlást a nagyvilágban. Két legyet üthetne egy csapással, még ha egyik sem légy!
Bemutatta a igazgatónak, meg a körbegyűlteknek, hogy milyen nagy versértő az ő lovacskája.
A cirkuszigazgató és oroszlánszelídítő egy személyben, Körsátoros Kelemen, bátor ember volt, az Állatok Királya pedig a puszipajtása. Ám a bátor is - elfordul - fél valamitől, vagy valakitől. Ő a feleségétől félt, rá tekintett, mint a miskolci kocsonyában remegő béka: felvegye-e Mátyást, lovacskájával együtt, a cirkusz tagjai sorába?
Felesége nemet intett, - de ekkor váratlan dolog történt.
Borzasbimbebumba, a csimpánz, a cirkusz sztárja, csillaga, felugrott a lovacska hátára, és a mellét verte, közben pedig vadul makogott. Nem lehetett tudni: tiltakozott a cirkusz művész lóval való gyarapodása ellen, mert félt, hogy a tehetséges ló háttérbe szoríthatja őt, vagy pedig rokonszenvesnek találta a lovat, és felvétele mellett érvelt.
A cirkuszigazgató felesége, aki imádta Borzasbimbebumbát, utóbbi szerint értelmezte a majom tettét. Igen bólintott az előbbi nem után.
Így lett Mátyás és Picipaci a FORGÓCSODÁK GYÖNYÖRŰSÉGE CIRKUSZ tagja.
A dolgok jól haladtak előre. A majom is megtanulta, hogy ha felugrik a ló hátára és ő is bólogat Mátyás verseire, akkor a bólogatás jutalma alma, de még olykor banán vagy narancs is lehet. Így végül összebarátkozott a lovacskával.
Volt a cirkuszban egy bohóccsalád, Bambuló Gáspárból, feleségéből, meg leányukból, Bambuló Klárikából állt. Klárika már nem volt kislány, és időnként, titokban, nagy szemeket meresztett Mátyásra, mert igen tetszett neki a legény is, annak lovacskája is, de még Mátyás versikéit is megkedvelte.
Egyszer, amikor Mátyás éppen cirkuszszámát gyakorolta lóval, majommal, Klárika is megállt a porond szélén, és a vers után legalább olyan buzgón bólogatott, mint a ló, meg a majom. Mátyás felfigyelt a kedvesen gömbölyű, nagyon csinos, vidám arcú leányra, és figyelmeztette:
- Ha te is rábólogatsz a versemre, csókot kapsz! Elfogadod a csókom?
Nagyon elpirult Klárika, de a szíve úgy érezte: bíztatni kell Mátyást, nem elriasztani. Így szólt:
- Nem szoktam legényektől csókot elfogadni, - de lehet, hogy veled a végén kivételt teszek. Ám most még csak az eleje van itt!
- No, jó! - nevetett Mátyás. Ha eleje, eleje, de azért legyen veleje! Próba után sétálsz velem a folyóparton?
- Nem szoktam legényekkel sétálni a folyóparton, - mondta a leány, de veled kivételt tehetek, ha nagyon szeretnéd!
- Nagyon szeretném! - mondta Mátyás.
Hát attól fogva munka után együtt sétáltak. Azt mondta Mátyás egy hónap múlva, amikor rájött, hogy a leány már ugyanolyan kedves neki, mint Picipaci, a lovacska:
- Az eleje már elmúlt, ott vagyunk a közepén, szerencsére nem a folyónak, mert annak nagyon örvényes a közepe. Nem haragszol meg rám, ha megfogom a kezedet?
Klárika nevetett:
- Nem szoktam megengedni a legényeknek, hogy megfogják a kezem, - de veled kivételt teszek!
A séták így bizalmasabbak lettek. Egy napon Mátyás, heves csókolódzás után, így szólt:
- A dolog vége még nem a vég, de ha már a kezed úgyis a kezemben, nem adnád oda nekem, nem jönnél hozzám feleségül, ha bevallanám, hogy imádlak?
- Nem szoktam legényeknek ilyen kérdésre azt felelni: igen, - de veled kivételt teszek! - mondta Klárika, boldogan.
Klárika apja és anyja, amikor Mátyás előállt azzal, hogy be szeretne kerülni a Bambuló családba, Klárika feleségeként, szigorúan néztek rá:
- Hozzánk nem lehet olyan könnyen bekerülni, mert a családunk nagyon ősi, őseink már ezer évvel ezelőtt is bámultak, bambultak! Már akkor is bohóckodtak, amikor lovon nyargaltak! Már akkor is nagy körcirkuszt csináltak, amikor nem volt hozzá ekkora sátor!
Elszomorodott Szamárka Mátyás: ezek szerint Klárika szülei nem egyeznek bele a házasságukba?
Klárika apja és anyja azonban hirtelen elnevették magukat:
- Nem szoktunk beleegyezni, hogy valamelyik legény feleségül vegye a lányunkat, - veled azonban kivételt teszünk!
Nagyot ugrott örömében Mátyás. Még aznap adott egy ötletet a Bambuló család bohócszámának megújításához:
- Azon az óriási pettyes labdán, amelyet be szoktatok gurítani, a pettyeket vágjátok kissé körbe, Klárika bújjon el a labda belsejében, majd gurulás közben hol itt, hol ott dugja ki a fejét! A labdát pedig Borzasbimbebumba gurítsa be, a csimpánz!
Jó ötlet volt ez, az így megújított bohócszám hatalmas tapsot kapott a nézőktől, különösen a gyerekektől. A cirkuszigazgató felemelte a bohóccsalád fizetését, igaz, később felesége parancsára némileg mérsékelte az emelést, de azért kis haszon is jobb, mint a nagy haszontalanság.
Klárika és Mátyás lakodalmát a cirkusz rendezte meg, és a nézőket is meghívták. A meghívó szövegét Mátyás írta. Ez állt rajta:
MEGHÍVÓ KÖRSÁTOROS LAKODALOMBA!
Kisördögöm, kis angyalom,
itt egy szép, csodás alkalom!
Fogd kézen, hozd a két szülőd, -
vár rátok csodás délelőtt!
Mama, papa ne légy fukar,
szűkmarkúságból jön a baj!
Szűkmarkúra szájat táthat
itt, ha nem is oroszlánhad,
de a főoroszlán, Leó,
(két kölyke még csak kis cicó!).
Borzasbimbebumba majom,
itt lesz, s kunyerál majd, nagyon.
Verstudós ló Picipaci,
s mikor verset mond valaki,
a jó versre rábólogat,
s reméli, hogy almát is kap.
Lesz négy lakodalmi torta, -
a szép menyasszony majd osztja,
s amíg van, mindenki ehet.
Táncolni? Azt szintén lehet!
Jól sikerült a lakodalom, utána a házasság is jól folytatódott, hamarosan pedig megszületett a kis Szamárka Klárika. No és később eljött az idő, amikor egy óriási pettyes labda ablak-pettyein felváltva dugta ki vidám fejecskéjét Szamárka Klárika, meg egy másik Klárika, a mamája.
(2015)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!