Bubuska Péter és Pál testvérek voltak, ikrek. Ritkán vélekedtek valamiről egyformán, de végül nagyon fontos dologban egyetértettek: szétnéznek a világban is, nemcsak a szomszéd gyümölcsfái között, mint ősszel, bár utóbbi is ügyes, szemnek-szájnak kedves nézegetés volt.

Mindegyiküknek volt egy kis földje, házikója, lova, macskája. A kutyát megtakarították, mert Péter háza is, Pálé is, a falu közepén állt, és a szomszédok kutyáit betanították: akkor is ugassanak, ha náluk észlelnek lopós embert.

Lovaikat a világjárás előtt megpatkoltatták, majd megpakolták, annyira istenesen, hogy az már ördögös volt. Még vödröt is tettek rájuk.

A két ló türelmes állat volt, hagyta, de amikor már arra is rá akarták venni őket a legények: induljanak el a nagy teherrel, akkor megrázták maguk. Sok az, ami sok!

A nagy csörömpölés viszont a szomszédok fülét rázta meg. Kijöttek, nevettek, bár arra a nevetésre erősebb szó illett volna. Azt kérdezték:
- Hová, hová Péter, Pál?

A legények elmondták. A szomszédok tanácsára levették a lovakról a tárgyak egy részét. A két vödör és a hólapát, meg mozsár már előbb leesett, de meg kellett válniuk a két méhkastól is.

Péter azt mondta, most már okosan:
- A tarisznyákba csak szalonnát tegyünk, meg kenyeret! A puskát mi vigyük a hátunkon, amikor felülünk a lóra, - így megkíméljük a kétcsövű terhétől szegény pacit. A macskát ne tegyük a tarisznyába, mert megeszi a szalonnát! Neki már találtam egy kis zsákocskát, legyen zsákbamacska.

Pál itt annyiban vélekedett másképpen, hogy a cica világjárását feleslegesnek tartotta:
- A világban mindenütt van macska, hagyjuk itt! Csak baj van vele ilyen hosszú úton: nyávog, de meg is szökhet, és akkor kereshetjük!

Péter azonban kötötte az ebet a karóhoz, ha nem is eb volt:
- A macskát bérbe adhatjuk egerészésre, és akkor hull majd a markunkba a pénz! Ez okból inkább vigyünk egynél több macskát!

A falubeli macskák azonban nem rajongtak a világjárásért, - vagy a zsákba kerülésért? Pál mérgelődött:
- Egy macska is elég, a Muci! A többi nagyon karmolós!

A Muci is karmolós volt egyébként, de most csak a zsákot karmolta, belülről.

A bíró, Pöttyömke Márton is észrevette a világjárókat, kacagott:
- Ha ráleltek a világban a szerencsére, győzzétek meg, hogy ide is el kell jönnie hozzánk, Varjúsütögetősre, mert itt az utóbbi időben csak kár, kár, kár!

A bíró igen szép, gömbölyű leánya, Pöttyömke Klárika szintén meghallotta, hogy már indul is a nagyvilágba a két testvér. E leány oly nagyon szerelmes volt Bubuska Péterbe, hogy még a falu szájára sem volt tekintettel. Odarohant a legényhez, követelte: azonnal tartsák meg a kézfogót, Péter esküdjön meg, hogy a világjárás után visszajön hozzá, és elveszi feleségül.

Péter nem sokáig gondolkodott, hiszen Klárikánál aligha talál szebben gömbölyű leányt a nagyvilágban. Mindjárt letérdelt a leány előtt, megfogta a kezét, és azt mondta, mint egy hősszerelmes:
- Itt a falu dicső népe előtt esküszöm, miközben a kezed fogom, hogy, amennyiben hűségesen vársz reám, akkor visszajövök, és elveszlek feleségül, ha én is hűséges leszek hozzád mindaddig!

A körülöttük levő nézőknek, pontosabban, bámulóknak nagyon tetszett ez a jelenet, mert Piszlipaszli Eduárd aranyat érő filléres regényeiben is ilyesmiket olvastak, amikor egyáltalán olvastak.

Bubuska Pál gyakorlatiasabb volt Péternél: eszébe jutott, hogy a kézfogó olyan ünnepség, amikor sok enni, innivaló van az asztalon. Egyből megterített a még szabadon levő helyre mindkét ló hátán, és az engedelmes Pöttyömke Klárikával kihordatott a bíró kamrájából ezt-azt, így kolbászt, húsos szalonnát, disznósajtot, tisztességes sajtot, kenyeret, kalácsot, bort. Valamicske a lovak köré gyűlt embereknek is jutott ezekből, de nem sok, mert a két ló máris elindult a világjárókkal. Klárika Pétertől néhány lóhátról adott, de szívbéli csókot kapott, és már ott is volt a faluvége!

A bírónak azonban, amikor megérkezett a falu túlsó végéről, nem lett vége, bár kissé üresebb kamrája láttán, majdnem, és később is, amikor az eltűnt véres hurkára gondolt, olyan lett, mint a véres, azaz mérges pulyka, és igen elvörösödött. Felesége és leánya azonban elmagyarázták neki a mondást, hogy több is veszett Mohácsnál, de a bírót, talán hiányos történelemtudása miatt, ez sem vigasztalta. Ne vessünk rá ezért követ, olykor egész népek is összetévesztik a szénát a szalmával, és végül azt sem tudják: széna-e vagy szalma, vagy mindkettő?

No, most, hogy Péter és Pál világjárása ilyen jól elkezdődött, térjünk vissza hozzájuk, lássuk: úgy ment-e náluk tovább az út, mint gondolták, - vagy másképpen?

Hát pénzük nem volt valami sok, de nagy eszük pótolta az erszénybeli hiányosságot.

Találkoztak egy emberrel, akiről az hitték: varázsló. Joggal hitték, mert hosszú szakálla volt. A hosszú szakáll azonban jogtalanul tartózkodott az ember állán, mert álszakáll volt, de ezt ők nem tudták, és a hosszú szakállú ember sem kötötte az orrukra.

Meg is kérdezték az embert: varázsló-e? Jobb a biztos tudás, mint a bizonytalan hiedelem!

Az ember nevetett. Vállalta, hogy a foglalkozása varázsló, de őszintén bevallotta: kastélyt nem tud elvarázsolni, csak a benne levő dolgokkal teheti ezt. Kár volt olyan sokat hiányoznia egykor a varázslóiskolában!

Megkínálta őket bűvös erejű borral, aminek hatására a legények gyorsan elaludtak, hosszan és igen szépet álmodtak, különösen Pál, mert ő egy éppen olyan kellemesen gömbölyödő leányról, mint testvére menyasszonya, Pöttyömke Klárika.

Nem tudom, hogy megfigyelték-e már, kedves olvasóim: nem minden szép álom után jön szép ébredés. Most sem jött. Ébredés igen, de szép nem.

Bárhogy nyávogott a cica a zsákocskában, hangja nem hatolt be az álomba. A varázslónak hitt szakállas ember pedig az álmodó legények mellől eltűntette a két lovat, a lovakon levő dolgokkal együtt. Egyedül a cicával telt zsákot hagyta ott, a Muci nevű nyávogóval, mert utálta a macskanyivákolást.

A legények felébredtek. Lovaik sehol, a varázsló sehol, csak a zsákocska volt ott, a nyávogástól kifáradt cicával.

Péter szerint az ember csak félig volt varázsló: eltűntetni tudott, odavarázsolni nem. No, amikor visszajön, ő majd megmondja neki a magáét!

Pál viszont úgy vélekedett: lehet, hogy odavarázsolni is tud ezt-azt, csak elfelejtett. Ha visszajön, bemutatja majd bűvös tudományát..

Vártak, vártak, de a szakállas ember nem jött.

Hát igen lekókadt a két legény világjáró kedve. Érthető! Más lovon járni a világot, és megint más gyalog.

Nem tudni, hogy később eltévedtek-e, hiszen azt sem tudták merre akarnak továbbmenni, de azért összevesztek kicsit. Péter jobbra akart menni, Pál balra. Végül kiegyeztek a kettő között. Átmentek két erdőn, utána meg mit látnak?

A két lovukat, saját tulajdonukkal megrakottan, a horkoló szakállast, szakáll nélkül, de a szakáll is ott volt, szellő birizgálta a tölgyfán. A fa mellett kiürült borospalack unatkozott.

Azt mondta Péter:
- Most kiderül majd, hogy ez az ember félig varázsló, vagy pedig egészen! Kötözzük meg! Ha levarázsolja magáról a köteleket, és felvarázsolja magára a szakállt, akkor egészen varázsló, ha pedig csak a köteleket tudja levarázsolni, akkor félig az!

Megkötözték az embert, aki későn ébredt rá: az erős kötél nem gyenge! Belekezdett egy hosszú históriába, ami azzal kezdődött, hogy ő olyan szegény, mint a templom egere, és a két lovat dehogy lopta el, azok csak utána mentek, megbabonázottan, amikor ő továbbállt!

Péter azonban követelte: mutassa be köteleket eltűntető varázslatos tudományát. Kerek-perec kimondta: ha le tudja varázsolni magáról a köteleket, akkor varázsló, ha nem, akkor csak egy hazug lótolvaj, amelyikből tizenkettő egy tucat!

Az ember erre elkezdett csúnyán káromkodni, pedig művelt ember azt is szépen csinálja!

Méregbe jöttek a legények, felültek a lovukra, otthagyták a szakállas, de most szakáll nélküli, megkötözött embert.

Később, amikor már két hegyen is túl voltak, észrevették: Péter lován egy ismeretlen zsákocska van. amelyik, míg a ló megy, oda-oda ütődik Muci cica zsákjához, és ilyenkor a cica sokkal hangosabban nyávog.

Leszálltak a lóról, megnézték: mi van a zsákban?

Hát abban sok-sok aranyfényű ékszer volt. Hű, mégis varázsló lehetett az a megkötözött ember! Igazságtalanok voltak hozzá!

Találkoztak azonban egy másik emberrel, az is lovon volt, szakáll nélkül, de puskával. Nem nézett ki varázslónak, inkább erdésznek. Utóbbihoz jogosan, mert az is volt.

Elmondták az embernek a varázslóval való találkozásukat.

Az erdész, Keménybükkfás Kelemen, nagyot füttyentett:
- Hű, fiúk, forró már a kemence, markunkban a szerencse! Az ember, akit varázslónak hittetek, Háromnevű Miska, - nagy zsivány! Ellopta Virágosvölgyi Ödön méltóságos úr családi ékszereit! Gyerünk, csípjük fülön! Kettős jutalom lesz a miénk, olyan nagy, hogy hárman is háromszor hármat füttyentünk! Engem meg a méltóságos úr kineveztet főerdésznek, mondta is nekem: Kelemen, ha elkapod azt a felkötni való zsiványt..

Hát, sokat ért az a zsivány! A fejére kitűzött jutalom is olyan szép kerek volt, hogy bárki örült volna, ha hozzá gurul, de ráadásul Virágosvölgyi Ödön méltóságos úr még azt is megtetézte, igen nagylelkűen. Háromfelé kellett ugyan osztaniuk, de így is olyan virágos kedvük kerekedett mindhármuknak, hogy háromszor háromnál is többet füttyentettek!

Ám ez még nem minden. Keménybükkfás Kelemen meghívta őket az erdészházba, vendégnek, maradjanak, amíg a kedvük tartja.

Ki nézett ki az erdészlak ablakán, amikor odaértek?

Az erdész gyönyörűen gömbölyű leánya, Keménybükkfás Panni!

Hej, megdobbant Pál szíve! Az első dobbanást még több is követte, később eljegyzés is, lakodalom.

A lakodalomban Bubuska Péternek ismét eszébe jutott az, hogy mit ígért a faluban, mindenki szeme láttára, Pöttyömke Klárikának.

Felugrott a lóra, és azt mondta a többieknek:
- Meghívlak bennetek a saját esküvőmre, lakodalmamra, - majd üzenek, hogy mikor lesz, de annyi bizonyos: hamarosan!

Hát alig hogy beért Varjúsütögetősre, máris ki szaladt oda hozzá az utcán?

Pöttyömke Klárika!

Futottak, persze, mások is, mert több mint fél tucat újság beszámolt már a legények kalandjáról, VARJÚSÜTÖGETŐS HŐSEI címmel, vagy más, hasonlóan dicsérőkkel.

A bíró, meg a felesége egyből megölelte Bubuska Pétert, a kamrájuk egykori apasztását dehogy emlegették! Klárika máris hozta a házból a naptárt, hogy megnézzék: mikor legyen az esküvő, lakodalom? A körülöttük állók tapsoltak, tetszett neki, hogy milyen talpraesett a leány.

A bíró felesége nevetett:
- Klárikám úgy véli: biztos, ami biztos. Az én jelszavam is az: ne engedd a biztosat átkalandozni a bizonytalanba!

Erre Muci cica is rányávogott a zsákban. Klárika meghallotta, kiszabadította a cicust, adott neki csirkemájat. A cica megette, átváltott dorombolásra.

(2014)