Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2014-11-26 16:13:51
Megtekintve: 2000
Irgum-burgum, sok az, ami sok!
Büszkénerdőváras Károly szorgalmas iskolás gyerek volt, - de nem ő járt iskolába, hanem az iskola ment hozzá, vagyis a tanárok sétáltak fel a büszkénerdővárasi várba. Szívesen tették ezt. Részben azért, mert Károly apja, a herceg jól megfizette őket, részben pedig azért, mert a fiú nagyon fogékony volt a tudásra, és igen érdeklődő. Nem kellett tölcsérrel tölteni a fejébe a tudományt! Hamarosan három nyelven is jól tudott, az anyanyelvén kívül, és nem volt olyan tantárgy, amit ne szeretett volna meg.

Már az utolsó tanév vége közeledett, amikor a fiút nagy csapás érte. Apja, anyja kilovagolt, de nem tért vissza. Mindkettőt egy szakadékban találták meg, holtan.

Árva fiú lett Károly, egyben egy vár, hét erdős hegy, tizenkét tágas rét, gyümölcsösök, folyócskák, vízimalmok és számtalan más földi vagyon örököse.

Nagy bánatában azonban vigasztalója is maradt: főintézője, Lantpengető Mátyás, akinek három fia volt, de Károlyt is saját gyermekeként szerette, továbbá nagyon becsületes és hozzáértő ember volt, ügyesen vezette a hatalmas birtokot.

Azt mondta neki Károly:
- Mátyás Bácsi, ne haragudjon rám, de egy időre teljesen magára bíznám a gazdaságot, igazgassa úgy, mint eddig! Én pedig néhány évre elmennék a nagyvilágba. Nagyon lelkemre nehezül szüleim váratlan halála!

Lantpengető Mátyás megpróbálta lebeszélni a világban levő bolyongásról, de miután ez hetekig nem sikerült neki, végül így szólt:
- Mindent elrendezek az útra. Melléd adok öt ügyes, erős, bátor és megbízható embert, ők elférnek a hintóban, meg a bakon. Ha valamire szükséged van, írjál! Én mindig írok neked, ha itt valami fontos dolog történik, de meg, ha nem történik, akkor is, mert olyan vagy nekem, mint a saját fiam!

Útnak indult Károly, de meghagyta kísérőinek: sehol se árulják el, hogy ő herceg, és Büszkénerdővárast se emlegessék! Ő csak úgy szerepeljen, mint Herceg Károly, az egyik utazó, - nem pedig, mint igazi herceg, Büszkénerdőváras ura!

A többiek belátták: okos parancs ez!

No, volt olyan, amikor tisztelettel fogadták a kastélyokban Herceg Károlyt, és társait, de volt olyan is, amikor lenézték őket gróf- vagy bárókisasszonyok, vagy mások az orrukat fennhordó palotás népek közül. Nem bánta ezt Károly kicsit sem, mert így sokkal több érdekes vagy tudós emberrel ismerkedhetett meg, akik talán nem lettek volna őszinték hozzá, annyi mindent elbeszélők, ha tudják, hogy valódi herceg.

Nem csak saját lelkére gondolt Károly az utazás során, hanem a testére is. Utóbbit is javítgatta, minden nap. Két év múlva olyan erős legény lett belőle, hogy bárki fiával felvehette volna a versenyt.

Az egyik várban meghallotta mit mond az ő háta mögött a nyimnyám grófkisasszony a szomszédos kastély előkelően viselkedő, orrát magasan hordó, nyápic tulajdonosának:
- Ez a Herceg Károly, lefogadom, egyszerű parasztlegény, akinek jómódú apja valószínűleg adott némi pénzt, és most itt utazgat a világban. Csak egy parasztlegény lehet ennyire erős, mint a bika! Amikor beleestem a vízbe, kimentett ugyan, de milyen közönségesen, erősen ölelte át a derekamat!

Károly arra gondolt: a grófkisasszony talán nem is élne, ha elsodorja víz. Nem azért fogta erősen, mert kedvelte, hanem azért, hogy ne csússzon vissza az iszapos folyóba. Kimentette, - és ez a hála érte! Ám valójában inkább nevette magában a dolgot. Ha valaki meg akarja ismerni a világot, akkor a kényeskedő, pipiskedő grófkisasszonyokat sem mindig hagyhatja ki belőle!

Nagy tudású, erős legényként ért vissza tért haza Károly, - de titokban. Azt mondta hűséges főintézőjének, Lantpengető Mátyásnak:
- Mátyás Bácsi, nem lehetek elég hálás magának azért, amiért távollétemben oly ügyesen kormányozta ezt a kis birodalmat. Magának csak ezt a csekélységet hoztam, ezt az ékkövekkel kirakott számlapú aranyórát, kedves feleségének karórát, az is semmiség, még ha aranyból van is, és gyémánt csillog rajta, mindhárom fiának pedig egy-egy különleges vadászpuskát, töltényekkel, meg ezt a három kis ládikát, amikben..

Elpirult Mátyás Bácsi, alig tudta zavarában kinyögni:
- Köszönöm, Károly.. Te mindezt csekélységnek nevezed?! Vagyont érő dolgok!

- Szóra sem érdemes ajándékok! Holnap titokban bemegyek a városba, Herceg Károlyként, parasztlegényként. Nem fognak felismerni, hiszen félig gyermekként mentem el. Látni szeretném, hogy ez a kisváros mennyiben hasonlít a világ más városaira! - mondta Károly.

Másnap reggel Károly nekiállt beöltözni parasztlegénynek. Milyen ruhát, csizmát vegyen fel? Nehezen tudta eldönteni. Melyik a legrosszabb öltönye, csizmája? Eszébe jutott: kell egy bunkó is. Az egyik regényben a parasztlegények bunkókkal ütötték egymást a kocsma udvarán, de vándorlásakor az életben is látott ilyesmit. Úgy látszik, hogy a parasztlegények bunkót visznek magukkal..

Jobb híján azt a sétapálcát nevezte ki bunkónak, ami még a nagyapjáé volt egykor. Ennek ugyanis nagy sas fej volt a végén, ezüstből.

Ment Károly az erdőjén keresztül, a város felé. Egy fa alatt rókát pillantott meg. Különösnek találta, hogy az állat nem menekül előle.

Hamarosan rájött, hogy miért. Így szólt hozzá a róka:
- Könyörgök, segítsen rajtam az úr! Egyik lábamra hurok szorult.

Megállt Károly, csodálkozott azon, hogy a róka beszél hozzá, de azután így szólt:
- Miből gondolod, hogy én, a parasztlegény, akinek értékes a bundád, de nem rajtad, nem verlek fejbe, és nyúzlak meg?

- Abból, - mondta a róka - hogy te nem lehetsz parasztlegény, mert ha az volnál, akkor már nem élnék, úgy fejbe vágtál volna a nagyfejű botoddal, és nem tennél fel előbb kérdést.

Károly nevetett, és kiszabadította a róka lábát. Ám az állat nem ment el, hanem azt mondta:
- Köszönöm! Az egyik haláltól megmentettél, ments meg a másiktól is! Három napja nem ettem. Érzem a szagát a sajtnak, ami a tarisznyádban van. Ha nekem adod a sajtot, akkor én adok neked egy mondást, ami hamarosan tízszeresen behozza neked a sajt árát.

Kíváncsi lett Büszkénerdőváras ura: igazat mond-e a róka? Kivette a tarisznyájából a sajtot, odaadta.

A róka megette a sajtot, azután így szólt:
- A mondás egy irgum-burgummal megtoldott közmondás. A következő: IRGUM-BURGUM, SOK AZ, AMI SOK!

Károly nevetett:
- Ez a csacskaság ilyen hasznos volna? Nem hiszem! Ha igazad lenne, akkor parancsot adnék: ebben az erdőben senki se merjen rókára vadászni!

A róka elmosolyodott:
- Parasztlegényként ilyen sokat érne a szavad? Veled megyek, bebizonyítom neked: igazat szóltam!

- Jó! - mondta Károly. Ám rókaként nem jöhetsz velem másként, csak a tarisznyámban, különben széttépnek a kutyák. Még téged is cipeljelek?

- Tudod mit? - mondta a róka. Könnyebb lesz a tarisznyád, ha megesszük azt a sonkát, ami még benne van. Utána tegyél bele engem.

Így tettek. A sonka nagyobb részét a róka ette meg. Mondta is Károly, tréfásan:
- Olyan gyorsan falsz, hogy nekem alig jutott valami a saját sonkámból!

A róka vigasztalta:
- No, majd a közmondás, amit neked említettem, kipótolja!

Így is lett. A városka piacán nagyszakállú ember őzpecsenyét sütött, árult. Egy szeletet két rézpénzért.

Azt súgta Károlynak a róka:
- Neked egy rézpénzért is odaadja, ha mérgesen, szigorúan azt mondod neki:
- IRGUM-BURGUM, SOK AZ, AMI SOK!

Károly így tett. Megijedt a húst áruló szakállas ember. Hirtelenében az sem tudta: mire gondol ez az ezüstfejű bottal járó, nagydarab ember? Talán arra: honnan szerezte az őzhúst? Vagy valamiféle más cselekedetére, ami hiányolta a jóféleséget? Esetleg a hús árára? No, ha csak az utóbbira, azon most segíthet!

Meghajolt az őzhúst sütögető, és ijedten válaszolta:
- Az úrnak, mivel a huszonötödik vásárló a mai napon, egy rézpénzért is odaadom, de még adok hozzá ebből a pompás fehér cipóból is, három szeletet!

Megette Károly a húst, mentek tovább. Egy tojást áruló nénikét két nagyra nőtt legényke csúfolt, meg is lökték. A néni majdnem elejtette a kezében tartott, tojásokkal teli kosarat.

Károly odatámasztotta az ezüstfejű botot egy oszlophoz, elkapta mindegyik fiú kabátját, háromszor egymáshoz koccintotta a kobakjukat, majd rájuk ordított:
- IRGUM-BURGUM, SOK AZ, AMI SOK! Ha még egyszer meglátlak bennetek így viselkedni, vagy csak hallok is róla, úgy felpofozlak bennetek, hogy leesik a gatyátok, és örökké emlegetitek majd! Most pedig futás haza, egy hétig ne lássalak benneteket itt, a piacon!

Megérezte a két suhanc, hogy gyorsan kell szedniük a lábukat, mert sokkal rosszabb is jöhet, mint a kobakok háromszori összekoccantása, púp a homlokukra.

A nénike ingyen akart adni Károlynak tojásokat, de a legény nem fogadta el, hiába mocorgott a róka a tarisznyában, hanem inkább azt kérdezte meg: nem tud-e a nénike valami olcsó szállást ajánlani?

Az anyóka a piac kapuja felé mutatott:
- Ott jön az a rendes leány, Álomrózsás Katika. Szamócát, meg málnát szokott árulni. Az talán kiadja magának a padlásszobáját, olcsón. Igaz, a hegyen van a házikója, fel kell mászni oda, de az úr talán nem bánja..

Ment Károly Álomrózsás Katalin felé, és meglepetten látta, hogy milyen gyönyörű leány az, akiről már messziről is látni lehetett: igen szép!

Bemutatkozott, mint Herceg Károly, parasztlegény, és elmondta: olcsó szobát szeretne kapni, szállásul. Mennyibe kerül?

A leány kedvesen csengő hangon felelte:
- Fent lakom a hegyen. Egy kis padlásszoba az, amit kiadhatok, szép kilátással, de oda fel kell gyalogolnia annak, akinek lova nincsen. Én is ezt teszem, hozzászoktam. A szállás ára: két ezüstpénz hetente.

A róka odasúgta a tarisznyából:
- Most mondd: - IRGUM-BURGUM, SOK AZ, AMI SOK!

Károly szót fogadott, de nem mérgesen, felháborodottan mondta, hangjában inkább csodálat és lelkesedés érződött a leány bájai iránt.

Katalinnak is megtetszett Károly, ezért azt válaszolta:
- Jó, üsse kő! Ha az úr sokallja, akkor a két ezüstpénz marad ugyan, de ezért az árért még reggelit is kap naponta!

Azt súgta megint a róka:
- Mondd újra: - IRGUM-BURGUM, SOK AZ, AMI SOK!

Károlynak nem volt kedve a további alkuhoz, félt, hogy telhetetlennek fogja tartani őt a leány. Azt mondta: - Rendben! Kifizetem, bár én csak egy szegény parasztlegény vagyok..

A leány azonban észrevette, hogy a legény a saját tarisznyájával társalog.

Megkérdezte:
- Mi mocorog az úr tarisznyájában?

- Ó, csak a rókaorrú kutyám! - legyintett Károly. Valaha úrnál szolgált, és a mai napig nem tanulta meg, hogy milyen csacskaság a mondás: JÓBÓL IS MEGÁRT A SOK! Ha valaki sokat kap a jóból, annyit, hogy az már terhére van, akkor átadhat belőle másoknak..

A leány nevetett:
- Az úr rókaorrú kutyája úrnál szolgált, ez lehet, de ne haragudjon meg az úr őszinteségemért, maga sem néz ki parasztlegénynek! Egy parasztlegény nem mondja magáról, hogy paraszt, mert fel sem tételezi, hogy úrnak nézik..

Megijedt Károly, elkezdte bizonygatni, hogy ő mekkora paraszt! Előhúzott a fejéből mindenféle történeteket, de utóbbiak ötletes fordulatai a leány előtt inkább azt bizonyították: dehogy!

Katalin nevetett, és gyengéden, incselkedően megnyomta Károly orrát:
- Piros az orrod, te kis parasztlegény! Ne haragudjon az úr, ezért a kis tréfáért, hanem fizesse rendesen azt a heti két ezüstpénzt!

Károlyon látszott, hogy nem orrolt meg a leányra, sőt, rettentően tetszik neki ez a bátorság!

A továbbiakban a leány óvatosan itt is, ott is érdeklődött: ki ismeri Herceg Károlyt? Olyan ember nem akadt, aki hallott volna róla. Egy hét múlva a leány véletlenül Lantpengető Mátyással is találkozott, aki kislánykora óta ismerte őt.

Mátyás óvatosan válaszolt:
- A szíved majd megsúgja neked, Katika, hogy ki ez a legény.. Én azt sejtem, hogy világot járt vándorlegény lehet.. Majd kissé szemmel tartom én is, de mindabból, amit elmondtál róla, úgy látom: kissé különc lehet, ám valószínűleg kedvesen az, nem veszélyes..

Ennyit mondott Mátyás bácsi, de valóban csak ennyit tudott a dologról?

Hát némileg többet is, mert már megjelent nála egy beszélő róka, de nem csak beszélt, hanem a nyakába kötött levelet is hozott, azzal a kéréssel: ne legyen az erdőben többé rókavadászat, és levél átadója egy álló évig minden hónapban kapjon két kövér tyúkot, vagy egy libát..

Nos, Károly nem csak kibérelte a padlásszobát, hanem hasznossá is tette magát a leánynál, utóbbit teljesen ingyen. Elment vele gombászni. IRGUM-BURGUM, SOK AZ, AMI SOK! felkiáltás után szorgalmas szedte a sok gombát a leány kosarába. A málnaszedésnél ugyanez ismétlődött. A ház mellett felhalmozott fatuskókat is hasonló kiáltás után aprította fel tűzifának.

Katalin annyira hozzászokott Károlyhoz, hogy fájdalmasan dobbant meg a szíve a gondolatra: maholnap továbbmehet a legény, más tájakra. Ám egyelőre, szerencsére, utóbbinak semmi jelét nem tapasztalta.

A baj, az baj, a majdnem baj, pedig nagy ijedtség lehet. Málnát szedtek a kicsi, de sebes vizű folyócska magas partján, amikor megrémült vaddisznó ugrott ki egy bokorból. A leány is megijedt, pedig nem volt nyúlszívű. Ettől még nem zuhant volna a folyóba, de a vaddisznó, nem szándékosan, menekülése közben meglökte. Máris ott volt a leány az örvény halálos szorításának karjában!

Károly rádöbbent: százezerszer jobban szeretné, ha Katinka az ő karjában lenne, mintha a folyóéban! Utána ugrott a leánynak. A víz a leányt talán elnyelte volna, de amikor Károly elkapta a már-már fuldoklót, akkor a túl nagy falat megakadt a folyó torkán. Károly átölelte, és kihozta a leányt a partra.

A leány hamar magához tért a nagy ijedtségből, és azt mondta a legénynek:
- Akár paraszt vagy, akár úr, lovagiasan viselkedtél! Mivel hálálhatnám meg?

- Kérdezd meg a szíved! - mosolygott a legény. Én egy csókot kérnék, ha mernék..

A leány megcsókolta. Károly megérezte: szívből adott csók az, nem csak hálából!

Elmosolyodott, eszébe jutott a róka tanácsa, utóbbit kissé módosította, és csillogó szemekkel, örömteli hangon így szólt:
- IRGUM-BURGUM, KEVÉS AZ, AMI KEVÉS!

A leány erre hány csókot adott és hányat kapott? Nem lehetett az kevés, mert a bükkfán egy szarka végül igen csörgött, unta már a csókos jelenetet. A tarka madár unta, de Katinka és Károly nem!

Az erdő mélyén, két cinke is tanúja volt, meg egy mókus, Károly megkérte Katalin kezét. A leány egy csókkal jelezte: beleegyezik. Erre Károly túláradó örömében máris ölébe kapta a leányt, aki nevetett, és azt kérdezte:
- Most hová viszel, Szívem Vándorló Parasztlegénye?

- Ez nagy rejtély előtted? Kis földecskémhez, kunyhócskámba, esküvőnkre, lakodalmunkba! - mondta Károly.

A vár kapujában Mátyás bácsival találkoztak, aki tréfásan így szólt:
- A vándorló parasztlegény hová viszi ezt a szépséges parasztkisasszonyt, nemes Álomrózsás Katalint, akinek ősei még három várat birtokoltak, míg ő maga már csak ennek a parasztlegénynek a szívét birtokolja, meg egy kis házikót?

Katalin az válaszolta Károly öléből:
- Én ezt a szívet hetvenhét várért sem cserélném el!

A lakodalomban olyan váratlan dolog derült ki, amire sem Büszkénerdőváras Károly, sem Álomrózsás Katalin nem gondolt sohasem, de még rajtuk kívül más sem e kerek világon!

Mi is?

Hát az, hogy Lantpengető Mátyás nem csupán a hatalmas birtok ügyeit tudja mesterien és becsületesen elintézni, valamint családját nagy szeretettel kormányozni, hanem még zenét is tud szerezni, meg hozzá szöveget írni! Kezében lantot pengetett, és énekelte:

Irgum-burgum, sok az, ami sok!
Kapott csókhoz e férj újat lop?
Enyhíti e lopást némiképp:
visszacseni ez a feleség!
Irgum-burgum, bár sok, ami sok,
ételt, italt itt ne hagyjatok!
Irgum-burgum, a tánc - tánc legyen,
s legényszívben leányszerelem,
leányszívben hűséges legény, -
tiszta szívből ezt kívánom én!

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!