Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2014-11-21 08:30:59
Megtekintve: 1781
Tovább ballagó történetecskék (1. - 10.)
A MAJMOK ÁLMA

Három majom aludt a fán: Bik, Bak, Buk.

Bik rémeset álmodott: oroszlán rohant feléje, és neki csak az utolsó pillanatban sikerült felmenekülnie a fára. Az ijedtségtől felébredt, oldalba bökte Bakot és Bukot. Elmesélte álmát.

Bak ráförmedt:
- Én igen jóízű banánt találtam álmomban! Még most is enném, ha nem ébresztettél volna fel, te ferde fogú!

Buk még nála is mérgesebb volt. Nagyot ütött Bik vállára egy letört faággal:
- Én meg kellemes vizű tóban fürödtem, de még nagy halat is kifogtam! Te viszont oldalba böktél, és a hal kicsúszott a markomból, visszaesett a vízbe!

Mi történt aznap a három majmocskával?

Három dolog is. A banánfákon igen finom gyümölcsöt találtak. Falták-falták. Később nagy lett a hőség, viszont találtak egy rejtett helyen levő tavacskát. Vidáman fürödtek benne, sőt, olyan szerencséjük volt, hogy mindegyiküknek egy-két halat is sikerült fognia, igaz, nem a nagyobbakból, de azért estefelé elégedetten ballagtak megszokott faóriásuk felé.

Már majdnem felkapaszkodtak a fára, amikor egy bokor mögül oroszlán ugrott elő. Az oroszlán ugrott, de a majmok is.

A majmok nagyobbat ugrottak, feljutottak a fára. Az állatok királya dühösen fújt egyet, majd egy darabig álldogált a fa alatt, de azután nem tehetett egyebet, elment.

Az oroszlán távozása után Bak és Buk Bikre támadt:
- A te rossz álmodból jött ki az oroszlán, ez a majomfaló fenevad! Nem alszunk többé egy fán aludni veled, takarodj át egy másikra!

Bik nem akart másik fára menni, de Bak és Buk vad harapásaikkal erre kényszerítették. No, persze, Bak és Buk bőre is igencsak bánta Bik fogait!
Aznap éjjel sebeik miatt mind a hárman gyakran jajgattak fájdalmukban.

Így végül nem is az oroszlán miatt végződött olyan rosszul a jól indult nap..


A FENYŐ, A NYÁRFA, ÉS A VARÁZSLÓ

A hegyoldalban délceg, magas fenyőfa állt. Kicsit lejjebb, egy hasadékban pedig nagy nyárfa.

A nyárfának tetszett, ha szellő mozgatta a leveleit, de az erős szelet nem kedvelte. Oka volt rá, mert a szél egyszer a nyárfa két ágát is letörte. Szerette viszont a napfényes időt, mert akkor szépen csillogtak ezüstös levelei.

A fenyő ezzel szemben örült, ha erős szél zúgatta lombkoronáját. Ilyenkor harcias katonának, sőt, olykor a fák hadvezérének képzelte önmagát.

Éppen sötét fellegek futottak össze az égen. A szél egyre erősebb lett. A Nap eltűnt.

A fenyő diadallal nézett le a nyárfára:
- A szél legyőzte a Napot!

A nyárfa elkomorult, de nem szólt semmit.

Hamarosan azonban elcsitult a szél, szétszóródtak a felhők, és újra kisütött a Nap.

Most a nyárfa vetette oda a fenyőnek, lenézően:
- Mégis a Nap nyert! A szél már meghunyászkodott előtte.

Egy varázsló, aki hallotta a két fa beszélgetését, elmosolyodott, és így szólt:
- Inkább úgy mondanám: egyikük sem győzött, csak eljátszottak egy jelenetet a Természet Színpadán!

Ez a megjegyzés nem tetszett sem a fenyőnek, sem a nyárfának, de a varázsló bölcsebb volt annál, hogy ezt a szívére vegye. Inkább elővette hátizsákjából azokat a harapnivalókat, amelyeket gondos felesége varázsolt oda.

AZ ÍRÓ ÉS A HIÁBA

Rossz korszak hozott sok-sok embernek nehéz időt, szegénységet, de meg az országban olyan visszataszító marakodást, hazudozást, erkölcsi romlást is, hogy azon még a sokat látott író is elámult.
Barátja így szólt hozzá:
- Az a tanácsom: egyelőre ne írj semmit, most nem kelendő az igazság, hiába a becsületes gondolatok, senki sem hallgat rájuk! Minek írsz hát, kinek?

Az író, lehangoltan bár, így válaszolt:
- Kinek? Igazad van, lehet, hogy már csak a saját lelkiismeretemnek írok, de tanácsod olyan, mintha azt javasolnád: egyelőre ne álmodjak többé! Ez is, az is lehetetlen számomra.

A BESZÉLŐ HALACSKA

Egy öreg halászember hét halat fogott, de gyenge volt már a keze, megbillent a háló, hat hal visszaesett a vízbe, csak egy hal maradt benne, a legkisebb.

- Soványka vacsora leszel! - mondta a halász hangosan önmagának.

A kis hal megszólalt:
- Ilyen az én szerencsém! Este már hallgatok majd, mint a sült hal!

A halász fejéről a sapka is leesett volna a meglepetéstől ezekre a szavakra, de nem hordott sapkát. Amikor kissé magához tért, így szólt:
- Te az a beszélő aranyhal vagy, akiről gyermekkorom meséje szólt? Teljesíted három kívánságom, ha visszadoblak a vízbe?

- Nem vagyok aranyhal, csak beszélő hal. Egyetlen kívánságod sem tudom teljesíteni, mert nincs varázserőm! - ismerte be a halacska.

Az öreg halász elmosolyodott:
- No, akkor te sokkal csodálatosabb vagy, mint az a mesebeli beszélő aranyhal, talán az egyetlen ilyen halacska a világon! Ha azt hazudtad volna, hogy teljesíted három kívánságom, akkor is visszadobtalak volna a vízbe, - így azonban még nagyobb tisztelettel teszem ezt!

A beszélő halacska is meghatódott:
- Köszönöm! Amit mondtál, az is felér egy mesebeli csodával. Arra gondolok: valószínűleg te vagy az egyetlen halász a világon, akire a hálójába került hal valaha is tisztelettel nézett.

SAJTOT LOPÓ EGEREK

Két egér elhatározta: sajtot lop. A kamrába nem tudtak bemenni, ezért úgy döntöttek: az egércsapda ketrecéből fogják elcsenni a jó szagú, ízletes csemegét.

Azt mondta az egyik egér a másiknak:
- Bemegyek az egérfogóba, leveszem a horogról a sajtdarabkát, kiadom neked. A ketrec ajtaja becsapódik, de te kívülről ki tudod nyitni, hiszen együtt figyeltük miként kell ezt megtenni. A sajtdarabkát azután megfelezzük!

Bement a csapdába, zárult az egérfogó ajtaja. Az egérke kiadta a ketrec résén a sajtdarabot a másik egérnek, és így szólt:
- Most nyisd ki az ajtót!

Társa arra gondolt: ha nem nyitja ki, az egész sajtdarab az övé lesz, egymaga eheti meg. Így szólt:
- Te sajtot loptál, ami csúnya dolog! Nem tudom, hogy helyesen teszem-e, ha segítek rajtad.. Át kell gondolnom..

A ketrecben rekedt egér szóhoz sem tudott jutni ekkora képmutatás, becstelenség láttán, de ugyanakkor meg is rémült, nem csak saját várható sorsától, hanem valami mástól is.

Mi volt ijedelmének másik oka?

Hát az, hogy a barátjának hitt, de őt cserbenhagyó egér háta mögött megjelent a macska.

A macska elkapta ezt az egeret, de a másikat is meg szerette volna kaparintani, azt, amelyik az egérfogóban volt.

Nekiállt, ide-oda dobálta az egérfogót a benne levő kétségbeesett cincogóval.

A sors azonban nem akarta kétszeres sikerrel megajándékozni a macskát.

A cica mancsaitól végül kinyílt ugyan az egérfogó ajtaja, de addigra a ketrec pont az egérlyuk mellé került. A kiszabadult egérke egy pillanat alatt már bent is volt a lyukban, biztonságos lakásában.

A cicának ez nagyon nem tetszett, - de mit tehetett? Két egérpecsenye helyett csak egy jutott neki. Bosszúsan nyávogott egyet, és belenyugodott.

ORSZÁG, MENNYORSZÁG, POKOL

A varázsló világ körüli és világon belüli utazása során elvetődött egy kis országocskába, ahol azt tapasztalta, hogy a lakosság nagy többségének élete keserves földi pokol, bár, igaz, keveseké tényleg mennyország, mindennel, ami szemnek-szájnak ingere, - a többiek kárára.

E világutazó ebben még nem talált semmi különöset, hiszen sok-sok ilyen ország van, de abban már igen, ahogyan a kárvallott többség viselkedett.

Az országocska nagyfejű királyféléje hatalmas, címeres hordóról ellenvetést nem tűrő hangon szónokolt, hirdette, hogy az ő országa a világ legsikeresebbje, méltó utóda az egykori kormányzókirály birodalmának.

No, még ez sem volt szokatlan ebben az egyik kutya, másik eb világban, de itt nem csak a koncleső udvaroncok, hanem a kifosztott, és megalázott emberek is szinte mind majmokként ugráltak a hordószónok király körül, tapsoltak, istenítették.

- Én megmutatom, hogy milyen volt valójában kormányzókirályotok idején az élet! - szólt közbe a varázsló.

Egy intésére máris megjelentek az égbolton a múlt képei, eseményei, a rájuk tett díszes hazugság-köntös nélkül, úgy, ahogyan egykor, a valóságban.

Az elbutított tömeg viszont, ahelyett, hogy ezt megköszönte volna a varázslónak, mocskolódó szavakat, nevetséges rágalmakat kiáltozott feléje.

A varázsló erre néhány titokzatos szót mondott, halkan, de azokra a tömegben ugrálók lassan kezdtek átváltozni - majmokká!

A bűvös pálcás úr továbbment. Hamarosan egy istennő lépett elő a fák közül, rákacsintott, és megkérdezte:
- Miért tetted ezt?

A varázsló elmosolyodott:
- Ha már ennyire majmolják királyvezérüket, akkor legyenek inkább egy időre majmok! Nem érdemlik meg az emberi külsőt ilyen belsővel! Talán elgondolkoznak saját magukon is. Egyszerre három dologra is szégyent hoztak: saját országukra, a Mennyországra, - de, furcsa módon, még egy értelmesen irányított Pokolra is!

Az istennő nevetett:
- Igazad van, de hamar elpárolog náluk egy ilyen varázslat hatása. Én is mióta igyekszem értelmesebbé, becsületesebbé, bátrabbá tenni őket, de hiába!

A varázsló először elkomorodott, azután így szólt:
- Igen, de majd jönnek új varázslók, - és ki tudja? Sok-sok aprócska varázslatból talán igazi változást hoz, alkot majd a Legnagyobb Varázsló: az Idő.


JÁRT ÚT ÉS JÁRATLAN

A bölcselő vándorlása során ismerős hegyhez érkezett. Egyszer már volt ott, megmászta, többször is.

A hegyre két út vezetett fel. Az egyik eléggé sziklás volt, kissé meredek, ösvényét itt-ott benőtte a gaz. Látszott: az utóbbi időben kevesek jártak rajta.

A másik kényelmes földút volt, a hegy lankásabb részén.

A bölcselő barátja felkiáltott:
- Járt utat a járatlanért el ne hagyj! Okos közmondás.

- No, ez a körülményektől függ! - mondta a bölcselő. Hányszor jártak, és járnak ma is, a népek azon a járt úton, amelyik rablókhoz és tolvajokhoz vezetett, vezet, - de nem tanulnak saját múltjukból! Ám én e hegyre vezető mindkét utat ismerem már. A kevesek által járt út szemet, lelket gyönyörködtető kilátást nyújtó magasságba vezet el, bár megdolgoztatja az ember lábait, meg a tüdejét is. A kényelmes, sokak által megjárt út végén nincs ennyire pompás kilátás, de van ott egy híres étterem.

- No, én inkább az étteremhez vezető utat választom! - mondta a bölcselő barátja.

- Hát.. - jegyezte meg a bölcselő - mivel nem szép dolog, ha az ember elhagyja hűséges barátját, én is veled tartok!

- Köszönöm! - válaszolta a barátja tréfásan. Csak azon tűnődöm: vajon korgó gyomrod nem befolyásolt-e a hűség e szép példájának megnyilvánulásában?

A SEBES VIZŰ PATAK ÉS A VARJÚ

A varjú halat szeretett volna kifogni magának a hegyi patak gyors vizéből. Nem tudni, hogy ő volt-e ügyetlenebb más varjaknál, vagy a halak fürgébbek, de ez nem sikerült neki.

A fekete madár a patakra lett mérges. Az a hibás, és talán szándékosan fut olyan gyorsan, hogy neki kudarcot okozzon!

Bosszúsan röppent ki csőréből:
- Miért viszed el oly gyorsan a halakat, te ugrabugra vizű, bolond patak? Kár úgy sietned, kár! Miért nem veszel példát a nagy folyóról, lent a síkságon? Nézd, innen is látszik, hogy milyen nyugodtan megy tovább, a tenger felé!

A hegyi patak csak ennyit válaszolt:
- Sietek, mert siettetnek!

A hegy mosolygott. Jól tudta, hogy az ő lejtője az oka, amiért a patak vizének oly gyorsan kell továbbsietnie.

A varjú azonban, amelyik a kérdést feltette, nem gondolkodott el a patak válaszán. Felszállt a levegőbe, károgott, bosszankodott.

HASZNOS BOLONDOZÁS

Két legény vándorolt a nagyvilágban. Tarisznyájuk még tele volt, jókedvük sem kóborolt el tőlük.

Egyikük, aki igen erős volt, azt mondta:
- A közmondás szerint bolondnak jár a szerencse. Bolond leszek!

Mindjárt neki is állt bolondot játszani. Hat magas fát is megrázott.

Azt mondta neki a másik:
- Hagyd abba, már látom, hogy te tényleg bolond vagy!

A legény azonban nem hagyta abba, a hetedik fát is megrázta. Az volt a hét közül a legmagasabb.

Leesett valami a fa tetejéről, és csörgött egyet.

Odamentek, látták: fekete bőrzacskó. Kiderült: száz nagy ezüstpénz van benne, délceg király képmásával mindegyiken.

A két legény fél lábon ugrált örömében. Az, aki előbb bolondnak mondta a másikat, végül így szólt:
- Hagyd abba, pajtás, a bolondozást, mert az is közismert: egy bolond százat csinál! Attól félek, hogy ha száz bolond idejön, akkor nekünk még egy ezüstpénz sem jut. Egyikük sem lesz olyan bolond, hogy hagyjon belőle.. No, hát az is nagy bolond volt, aki erre a magas fa tetejére kötözte fel ezt a pénzes zacskót!

- Nem egészen.. - vélte a másik legény. Ez a fa olyan erősnek látszik, hogy a vihar sem tudta volna kidönteni. A fa tetején még az sem vette volna észre a zacskót, akinek sasszeme van. Ügyetlennek sem mondanám őt, hiszen fel tudott mászni ennek a magas fának a tetejére. Az viszont bizonyos: nem kötözte oda elég erősen, talán azért, mert a mászásban már kifáradt..

LIBA HIBA

Egy csinos, jól öltözött legény lovagolt be a számára ismeretlen falucskába. Az egyik házból liba futott ki, megijedhetett valamitől, talán rókától vagy mástól.

A figyelmetlen gágogó nem vette észre a lovat, - vagy a ló a libát? Tény: a paci patájától szegény lúd megszűnt gágogni, örökre.

A legény egy fához kötötte a lovát, és bekiabált a házba:
- Hó! Hó! Harang! Halihó! Lapos liba, barna ló! Liba hiba, liba baj, volt-e ilyen baj tavaly?

A házból csodaszép leány jött ki. A legény köszönt, bemutatkozott, azután elmagyarázta: baleset történt e libával, nem tudni: a liba volt-e a hibás, vagy a ló, de kész megfizetni a liba árát.

A leánynak megtetszett a legény, nem kevésbé annak udvariassága, és az, hogy a hibát nem fogta kizárólag az ő libájára. Elmosolyodott és így szólt:
- Ha nem sietős az úrfi dolga, akkor volna egy javaslatom. Megsütöm e szerencsétlenül járt libát ebédre, együtt megesszük, így csak a liba árának felét kell megfizetnie az úrnak, de ha azt sokallja, még alkudhat is!

A legény nevetett. Neki is nagyon tetszett a leány, meg annak ötletes javaslata is. Örömmel beleegyezett a dologba.

A közös ebéd jól sikerült. Ettek, utána beszélgettek erről-arról. Ezt követően a legény gyakori látogató lett a leány házánál, olyannyira, hogy a falu csősze így tréfálkozott a kocsmában:
- Édesalmás Piroska egyik libája kimúlt, de kimúlásával végül szerzett Piroskának, ennek az eddig rátarti, legények között úgy válogató, büszke leánynak udvarlót, Éleskardos Pistát, aki, úgy látom, legény ám a talpán!

A történet a továbbiakban sem lustálkodott. Piroska nem csak udvarlójának szerezte meg Pistát, hanem, miután megszerette, hamarosan férjének is.

Pista így tréfálkozott a lakodalomban:
- A mi boldogságunk egy liba hibával kezdődött!

Piroska megcsókolta férjét, de hozzátette:
- ...vagy ügyes lovacskád tettével, aki a legjobbkor lépett rá libuskám hátára!

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!