A gyereket kimentek a szeles rétre, és papírsárkányokat sétáltattak a magasban.

Az egyik gyerek kezéből kicsúszott a sárkány zsinórja, és a fent lobogó papírsárkány, amelyre tréfásan hétfejű sárkányt pingáltak, elszabadult, nekiindult meglátogatni a felhőket.

A kárvallott kisfiú csalódottan nézte, de azért kicsit tetszett is neki, hogy az ő sárkánya milyen önállóan száll, és sokkal magasabban, mint a többi.

A papírsárkány élvezte az utazást. Kissé leereszkedően vetette oda az alatta elrepülő madaraknak:
- Hé! Szárnyasok! Én szárnyak nélkül is legyőzlek titeket! Olyan gyorsan tudok repülni, mint egy igazi tűzokádó sárkány!

A csintalan szélfiúk és szélleányok jót nevettek ezeken a szavakon, mert tudták: a papírsárkány nem a saját erejéből van fent a magasban, hanem az ő hátukon lovagol. Ám szólni nem szóltak neki semmit.

Lent, a folyócska partján, ünneplő sokaságot pillantott meg a papírsárkány. Zászlók lobogtak, leányok táncoltak, forogtak színes ruháikban, a vízen pedig feldíszített hajók vonultak méltóságteljesen.

A papírsárkány azt hitte, hogy őt ünneplik, pedig a tömeg a közeli városka ezeréves fennállása alkalmából gyűlt össze. Lekiáltott:
- Köszönöm, emberek! Nagyon köszönöm, hogy összegyűltetek az én dicsőséges repülésem hírére, tiszteletére!

Többet nem mondhatott, mert továbbsodródott az őt mozgató, erősödő szélben. A mélyben erdők, tavak, búzaföldek, csatornák tűntek fel és maradtak hátra, majd nagy, virágzó rét következett ezüstcsík-patakocskával.

A réten kövér tehenek legelésztek békességben. Egy kanyargós légáramlat egyre lejjebb és lejjebb vitte a papírsárkányt, majd pedig letette egy csomó margarétára, a tehenek közelében.

A tehenek megijedtek a papírsárkányra festett sárga-zöld-piros sárkányfejtől, és futni kezdtek.

A papírsárkány fenemód elégedett volt önmagával:
- Lám, lám, olyan ijesztő vagyok, mint egy igazi sárkány! Még ezek a nagytestű tehenek is mennyire félnek tőlem!

Igen ám, de hirtelen feltűnt egy bika. Mérgesen fújt, fejét leszegte, hatalmas szarvait előre szegezte.

A küzdelem rövid volt, és a papírsárkányra végzetes. A bika eltörte a sárkány léckeretét, és a papírját is kilyukasztotta a szarvával.

A tönkretett papírsárkány a mellette levő vadrózsabokornak panaszolta el fájdalmát. A bokor madárdallal igyekezett vigasztalni őt, de hiába.

Ám hirtelen gyerekek bújtak elő a bokrok mögül, és lelkendező kiáltásokkal futottak a papírsárkány felé.

A papírsárkánynak örökre vége volt, - mint a felhők közé szálló játékszernek. A gyerekek keze nyomán azonban papírjából egykettőre kis hajócskák születtek, és indultak el kíváncsi tengerre-vágyással a patakocska vizén, az önmagukat makacsul ismételgető békák, buksi fejű halak, sőt, egy méltósággal lépegető gólya nagy-nagy csodálkozására.