KUTYAVÁR

Kerekerdő közepében várat építettek a kutyák.

Főtornya egy háromemeletes kutyaház volt. A tetejében kis pincsikutya lakott, alatta nagy fogú bulldog, legalul pedig borjúnagyságú bernáthegyi.

Ám voltak ott agarak, egész nap kedvükre nyargalhattak a nyulak után, szimatoló vizslák, és még sok másféle kutyus is.

Reggel a kis pincsi kiugrott a házából, és olykor egyenesen a bulldog hátára esett. Utóbbi rögtön méregbe gurult. Egy perc múlva kutyaugatástól volt hangos és visszhangos az erdő.

Sünóka, a híres erdei manó, rögvest verset írt a kutyavárról:

Kutyaháj és kutyamáj!
Kutyaháton kutya vár.
Szemtelenül, szüntelenül
a fülembe kiabál!

Felépült a kutyavár!
Minden kutyus tudja már?!
Az a pici pincsi hol
a kutyába kutyagol?

Boldog bulldog talpra áll:
- Kutyavárban áll a bál?
Annyi biztos, nem vitás:
száll a kutyaugatás!

Ketyekutya Kelemen!
Neked tetszik? Nekem nem!
Kutyafáját! Vad világ
kimutatta a fogát!

Ha minden kutya nem is tudott a kutyavárról, az én ebecském fülébe azért eljutott a hír.

Nem csoda, mert ott laktunk a Kerekerdő szélénél. Éppen azon gondolkodtunk: eladjuk ébresztőóránkat, hiszen minden reggel úgyis felébredünk a kutyaugatásra. Hovatovább ráfanyalodtam, hogy egy kicsit körülnézzek a kutyavár tájékán.

A várkapu előtt két bulldog utamba állt:
- Naad..rág! Naad..rág! - morogták.

- Hm! A nadrágom nem adom! - válaszoltam.

A két bulldog azonban csökönyös volt. Mindenáron az én nadrágom akarta megszerezni. Miért? Tudja az ördög! A kutyák legfeljebb a cirkuszban viselnek nadrágot..

Nemsokára a többi kutya is kirohant a várból.

Kénytelen voltam előhúzni a kabátom alól Miak professzort, a tudós kandúrt, hadd magyarázza el ezeknek a tudatlan kutyusoknak: nincsen szükségük nadrágra.

Miak professzor azonban nem tartott előadást, hanem csak ennyit nyivákolt az egyik elkomorodott képű bulldognak:
- Ipi-apacs, ne légy nyakas, - te vagy a fogó!

Rögtön utána lendült a kutyák hosszú sora. Egymás hegyén-hátán rohantak agarak, vizslák, bulldogok, boxerek, juhászkutyák és a pásztorkodáshoz mit sem értők, hosszú szőrűek, rövid szőrűek, nagyhangúak, kis hangúak, és mind teljes erőből ugattak.

Miak professzor pedig mély bölcsességgel legelöl loholt és mindig megtartott egy nyúlfarknyi távolságot a saját farka és az utána következő kutyus fogsora között.

Futottak a kutyák a világ másik sarka felé.

Én meg hazaballagtam, az ébresztőóránkat visszatettem régi helyére.

Néhány hónap múlva levelet kaptam eszkimó barátomtól, az Északi sarkról. Azt írta, hogy egy falka kutya vette birtokba a hómezőt. Állandóan bosszantják a jegesmedvéket, riogatják a fókákat, ő meg nem tud aludni az ugatásuktól.

Tanácsot kért: mit tegyen?

Elsétáltam a postára, és feladtam a címére egy táviratot, amely tréfásan csak egy szót tartalmazott, de remélem: barátom meg fogja érteni.

Mi volt ez a szó?

MIAÚ!

(Folytatom)