Feltöltve: 2014-01-06 09:48:31
Megtekintve: 1654
Rozs
Egyik kéziratos (pontosabban: legépelten kéziratos) kötetemet nézegetem. Címe: A rigók földjén, a benne található versek az 1960-as években születtek valamikor.
Bizony, balgaság volt, hogy akkoriban nem írtam ki a versek alá az évszámot. Az idő tájt - fiatalon - úgy láttam mintha ennek semmi értelme sem volna: a vers, - az vers, ha életben marad, marad, ha nem, elpusztul. Nem figyeltem eléggé (ha egyébként tudatában voltam is) a vers és az őt körülvevő világ összefüggéseire, melyek még akkor is fontosak lehetnek, amikor a költemény inkább a természetről szól.
Rozs című versem egy előadóesten hangzott el, neves színésztől, valamikor az 1960-as években. Megjelent-e nyomtatásban? Lehet, talán valahol egy vidéki lapban, ennek utánanézhetnék, mert minden újságpéldányból eltettem egyet. Utánanézhetnék, de könyvekkel, folyóiratokkal telezsúfolt kis lakásunkban ez iszonyú nagy munka volna, nincs hozzá kedvem.
Akkoriban több szabadverset írtam, olyanokat, mint az alábbi. Miért szoktam át később a kötött versformára? Nem tudom.
A versben feltett kérdésre: miért nem kell a legenda többé senkinek, - ma sem tudom a teljes választ. Számos okát, igaz, tudom, - de egyik sem szívdobogtató öröm, éppen ellenkezőleg.
Más kérdés, persze, amikor egy legendát haszonleső társadalmi csoport használ fel saját önző érdekében, erre rengeteg példa volt, - és van. A versben feltett kérdés azonban nem ezekre az esetekre vonatkozik.
L. M. (2014)
Rozs
a rozs megtört hajú királylány
a fák alkonyi óriások
hegyeket lehel a határszélre
a keménymellű bronz-idő
s az utolsó gyöngylepke-sor
eltűnik a pipacs mögött
a rozs megtört hajú királylány
megáll alkonyba öltözötten
ha erre jársz nézd meg egy percre:
félénk csöpp sárkány ivadéka
az utolsó gyík
mint tűnik el s a fű-hercegek mint bókolnak utána hosszan
messziről látszanak a fák
tömör alkonyi óriások
hegyeket lehel a határra
a kemény mellű bronz idő
igen, rozsban
tört bánatokban
alkonyi kövekbe zárt gyíkjaiddal
tűnő gyöngylepke-csillogással
hol is maradhatsz
ki kérdezi:
milyen volt a rozsföldi alkony?
hol álltak meg az óriások?
láttad a gyíkszemű világban
az elfutó zöld villanást?
bronz-idők nagymellű kolompja
messzire hajtotta a nyájat?
csak sírt a rozs, haja zilált volt?
a hegyek fenyőket ígértek?
s hogy lehet az, hogy a legenda
nem kellett többé senkinek?
Bizony, balgaság volt, hogy akkoriban nem írtam ki a versek alá az évszámot. Az idő tájt - fiatalon - úgy láttam mintha ennek semmi értelme sem volna: a vers, - az vers, ha életben marad, marad, ha nem, elpusztul. Nem figyeltem eléggé (ha egyébként tudatában voltam is) a vers és az őt körülvevő világ összefüggéseire, melyek még akkor is fontosak lehetnek, amikor a költemény inkább a természetről szól.
Rozs című versem egy előadóesten hangzott el, neves színésztől, valamikor az 1960-as években. Megjelent-e nyomtatásban? Lehet, talán valahol egy vidéki lapban, ennek utánanézhetnék, mert minden újságpéldányból eltettem egyet. Utánanézhetnék, de könyvekkel, folyóiratokkal telezsúfolt kis lakásunkban ez iszonyú nagy munka volna, nincs hozzá kedvem.
Akkoriban több szabadverset írtam, olyanokat, mint az alábbi. Miért szoktam át később a kötött versformára? Nem tudom.
A versben feltett kérdésre: miért nem kell a legenda többé senkinek, - ma sem tudom a teljes választ. Számos okát, igaz, tudom, - de egyik sem szívdobogtató öröm, éppen ellenkezőleg.
Más kérdés, persze, amikor egy legendát haszonleső társadalmi csoport használ fel saját önző érdekében, erre rengeteg példa volt, - és van. A versben feltett kérdés azonban nem ezekre az esetekre vonatkozik.
L. M. (2014)
Rozs
a rozs megtört hajú királylány
a fák alkonyi óriások
hegyeket lehel a határszélre
a keménymellű bronz-idő
s az utolsó gyöngylepke-sor
eltűnik a pipacs mögött
a rozs megtört hajú királylány
megáll alkonyba öltözötten
ha erre jársz nézd meg egy percre:
félénk csöpp sárkány ivadéka
az utolsó gyík
mint tűnik el s a fű-hercegek mint bókolnak utána hosszan
messziről látszanak a fák
tömör alkonyi óriások
hegyeket lehel a határra
a kemény mellű bronz idő
igen, rozsban
tört bánatokban
alkonyi kövekbe zárt gyíkjaiddal
tűnő gyöngylepke-csillogással
hol is maradhatsz
ki kérdezi:
milyen volt a rozsföldi alkony?
hol álltak meg az óriások?
láttad a gyíkszemű világban
az elfutó zöld villanást?
bronz-idők nagymellű kolompja
messzire hajtotta a nyájat?
csak sírt a rozs, haja zilált volt?
a hegyek fenyőket ígértek?
s hogy lehet az, hogy a legenda
nem kellett többé senkinek?
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!