Bátorlovas János szorgalmas legény volt, okos is, gyakran fején találta a szöget, ha valami ügyben kikérték a véleményét.

Ha valaki gyakran fején találja a szöget, az nem azt jelenti: mindig. A valóságos szögbeveréseknél sem. Én például, ha be akarok verni egy szöget a falba, gyakran a szög mellé ütök, nem ritkán az ujjamra, de azért nem mindig. Többször előfordult már, hogy a szög fején koppant a kalapács.

János nem találta fején a szöget, amikor azt hitte: Szalagos Rózsika szereti őt. A leány ugyan szívesen vette a bálokon, ha János felkérte, mert a legény ügyes táncos volt. Ám a tánc sem mindig visz el egy leány szívéig.

Ott álldogált János a portáján, a nagy nyárfa alatt, és hangosan tűnődött:
- Megkérjem Rózsika kezét?

A nyárfaágon sétáló vadgalamb így búgott:
- Úgy-van! Úúgy-vaan!

Lehet, hogy a vadgalamb nem János kérdésére válaszolt igenlően, hanem a párjának valamire, de a legény most már komolyan belefogott a leánykérés felőli morfondírozásba.

Utóbbi eljutott szomszédja, Csibebibe Klárika fülébe.

Mit csinált Klárika?

Először is elkezdett csúnyán nézni Rózsikára. A szemmel verés még messze van a bottal veréstől, de azért az is kifejez valamit. Ezzel, persze, a leány nem elégedett meg, hanem tervet kovácsolt János szívének a saját szíve felé fordítására.

Annyiban jogos volt ez, hogy Klárika még szebb volt, mint Rózsika, bár Rózsika sem csúnya, továbbá Klárika kedvesebb is, bár Rózsika sem volt másokhoz, különösen a legényekhez, barátságtalan. Ügyesebb is volt Rózsikánál, igaz, kissé - nyilvánvaló szépsége mellett - fülesebb is, mert fülei icipicit nagyobbak voltak a kelleténél, de ez nem látszott, mert gondosan rájuk fésülte gyönyörű aranyhaját.

Odaadta-e Rózsika a kezét Jánosnak, amikor a legény megkérte?

Nem adta, mert, bár két keze volt, nem adhatja egyiket Jánosnak, a másikat meg Kiskuruc Dánielnek, házasság céljára. Dániel nem táncolt annyira jól, mint János, viszont már ott lakott a leány szívében.

Haszna lett-e Rózsikának abból, hogy János megkérte a kezét?

Igen!

A kisebb haszon: Klárika, amikor megtudta Rózsika Jánost elutasító válaszát, többé nem nézett rá csúnya szemmel, hiszen, ha nem vetélytárs, akkor nem kell pazarolni rá a megvető pillantásokat. A nagyobb haszon: a leánykérés, és annak meghiúsulása, Dánielnek is a fülébe jutott. Gyorsan megkérte hát Rózsika kezét, meg is kapta.

János megint a portáján álldogált, a nagy nyárfa alatt, de most már így tűnődött:
- Lehet, hogy jól jártam, amikor Rózsika nem fogadta el házassági ajánlatom?

A nyárfaágról szétnézegető vadgalamb így búgott:
- Úgy-van! Úúgy-vaan!

Lehet, hogy a vadgalamb nem János kérdésére válaszolt igenlően, hanem a párjának valamire, de a legény most már komolyan kezdett arra gondolni: így járt jól, mert rossz házasság török átok. A mondást kissé eltévesztette, mert abban nem házasság, hanem szomszédság szerepel, de azért annyi igaz: a rossz házasság nem jó, és akkor sem, ha a férj és a feleség török.

János szomszédjának, Klárikának is elmondta miként történt leánykéréses kudarca Rózsikánál. Klárika ezt, persze, már tudta, mint ahogy a fél falu is, de színlelte erősen: most hallja először.

János a vadgalamb félrevezető válaszát is megemlítette a leánynak. Klárika elmosolyodott, miközben a legény kezére tette a sajátját:
- Jancsikám! A vadgalamb nem jó válaszoló madárnak, bár szépen búg. Nekem is át szokott szólni a nyárfádról az egyik, így:
- Szom-széd! Szoom-szééd!

Persze, ez egy másik vadgalamb lehet, néha el is tűnődöm, hogy mit akar mondani nekem ezzel a szóval: SZOMSZÉD?

Hanem tudod mit? Olvastam egy tudós könyvben, hogy a szív szavára, kérdésére, amennyiben hangosan is kimondják, a rigó nagyot szokott füttyenteni. Annyi mindent olvastam abban a könyvben! Kár, hogy később valaki kölcsönkérte tőlem, és nála szétrágták az egerek. Ám gyere át hozzánk vasárnap, ebédre, majd mesélek a benne levő történetekről. A könyveimet is megmutatom, meg rántott csirke is lesz uborkasalátával, az sem rossz, ha jól készítik el.

János, aki a sikertelen leánykérést már kezdte elfelejteni, megörült az ajánlatnak. Tényleg! A szomszédja is szép leány, sőt, szebb és kedvesebb, mint Rózsika. No és a szomszéd mégiscsak szomszéd, nem kell a hosszú falu másik végéhez kutyagolnia, ha látni akarja. Meg ez a Klárika szívélyesebb is hozzá, mint Rózsika volt!

A leány apja és anyja, valamint kistestvére nagyon barátságosan fogadta Jánost. A kitűnő ebéd után pedig Klárika valamennyi könyvét megmutatta, de még más, Jánosnak tetsző dolgokat is.

Amikor a legény elment, Klárika elővette öcsikéjét, Ferikét. Azt kérdezte:
- Ferike, szeretnél egy szép labdát, amivel a falu rétjén játszhatsz, labdázhatsz, társaiddal?

Ferike buzgón bólogatott. Kiderült: mindezért a leány nem is kíván sokat. Csupán annyit: bújjon el a kisfiú egy bokorban, és amikor meghallja nővére kérdését, akkor ne bújjon elő, hanem füttyentsen egy hosszút, mint a rigó! Később előbújhat, de a dologról senkinek egy szót sem, mert akkor nem kap labdát, és ráadásul azt, amit kap, nem vágja majd zsebre, viszont nagyon fájlalja majd!

Ilyen, neki hasznot hajtó feladatot kisöccse ritkán kapott, örült hát, nagyon.

Aznap János is megállította őt a szomszédból. Ferike először megijedt. Azt hitte, hogy az elcsent barackok miatt kérdőre vonják, de azután megkönnyebbült, mert a legény más irányban tudakolódzott:
- Tudsz füttyenteni, mint a feketerigó?

Ferike bólogatott.

Így először ígéretet kapott arra, hogy, ha végrehajt egy feladatot, akkor János neki adja azt a légpisztolyt, ami a fáskamrában van, és amit a gyerek egyszer már vágyódó szemekkel nézegetett. Utána jött a feladat: el kell bújnia egy bokorban, és amikor János feltesz egy kérdést, ráfüttyenteni, mint a rigó, - de előbújni csak később szabad, amikor senki sem látja. No és ez maradjon titok!

Okos fiú volt Ferike, nem árulta el Jánosnak, hogy nővére is ezt kérte tőle, de a nővérének sem súgta fülébe a titkot. Ennyire benne volt az üzleti becsületesség!

Amikor János és Klára együtt ültek a kispadon, és onnan nézték a hazafelé tartó teheneket, a leány megkérdezte:
- Mondd, Jancsikám, érdemes egy olyan leányt szeretni, mint amilyen én vagyok?

A bokorban levő álrigó a labdára gondolt, és kétszer is nagyot füttyentett.

János kapott a szón, Klárika felé fordult:
- No és érdemes egy olyan legényt szeretni, mint amilyen én vagyok?

A bokorban levő álrigó a légpisztolyra gondolt, és háromszor is nagyot füttyentett.

Az orgona ágán levő két rigó nem tudni, hogy mire gondolt, de ezúttal nem füttyentettek.

János és Klárika megcsókolták egymást, olyan hosszan, hogy az álrigó észrevétlenül ki tudott mászni a bokorból, és négykézláb elillanni. A labdát még aznap megkapta a nővérétől. Jánoshoz kicsit korán ment át a légpisztolyért, mivel a hajnal még nem is derengett, de a legény jó hangulatban volt, kinyitotta a fáskamrát, és odaadta.

A két szomszéd lakodalma nagyon jól sikerült. Harismaris Kati Néni ugyan egy pillanatra meglepődött: milyen kemény mogyorószem került ebbe a tortába!
Kivette a szájából, eldobta.

A torta nem világosította fel Kati nénit: nem mogyoró az, hanem légpuska golyó.

Miért nem tette ezt a torta?

Talán nem volt olyan árulkodós, mint sok mézesmázos ember, vagy nem is tudott az ólom szemecskéről.

Akár így, akár úgy: ez volt a jobb a tortának is, a lakodalmas népségnek is, - de még Ferikének is!

(2013)