Feltöltve: 2013-12-13 15:07:01
Megtekintve: 1916
Az icipici ezüstcsengettyű
Miért éldegélt Gyorspatakos Péter a hegyen, egy erdő közepén? Talán megharagudott a világra, vagy annyira szerette a magányt?
Egyik sem volt igaz. Egy különc tudós, Kalacsinkó Ádám, oda építtette háromszobás házát, mert közel akart lenni a természethez. Az állatokat és növényeket tanulmányozta. Nem csak különc volt, nem csak tudós, hanem kissé gőgös is. Mire? Hát Erdei növénytár, meg Eleven erdő című könyveire. Utóbbiak igen vaskosak voltak, saját pénzén adatta ki mindegyiket. Honnan volt rá pénze, meg a házra, a gondtalan életre? Nem tudni, de volt. Még egy öreg szolgát is tartott, süketet, de nagyon értelmeset.
Kalacsinkó Ádám fenn hordta az orrát, így volt, - de miért állt szóba éppen Gyorspatakos Péterrel, ezzel a vidám legénnyel? Időnként apró-cseprő, mindennapos dolgokról beszélgettek. Talán pihenésnek szánta ezeket a tudós saját magának, a komoly gondolatok után?
Amikor Kalacsinkó Ádám meghalt, meglepő dologra derült fény: végrendeletében Péterre hagyta házát, könyveit, süket szolgáját, a hegyet, a hegyen levő erdőt, meg annyi pénzt, ami bőven elég ahhoz, hogy Péter beköltözhessen a hegyi házba, és ott, az öreg szolgával együtt, jólétben éljen.
Csodálkozott a falu, Kutyacsutakoló népe ezen a fordulaton, de legjobban maga Péter. Irigyek is akadtak, persze, így különféle mendemondák keltek szárnyra. Egyik szerint a tudós úgy szerezte a pénzét, hogy eladta lelkét az ördögnek, a másik szerint Péter is eladta, hogy örökölhessen, végül volt egy olyan változat is: a hegy elátkozott hegy, aki arrafelé jár, megjárja.
Egy alkalommal két bő köpenyegű, kis emberke kapaszkodott fel a hegyre. Kiderült: eltévedtek. Egyikük neve Fergeteges Ferdeföldi Ferenc volt, a másiké Kukorékolós Kakasvölgyi Márton.
A két emberke egymást okolta az eltévedésért.
Azt mondta Ferenc:
- Miattad mentünk el jobbra, időnket hat macska lopta. Ha megyünk boldogan balra, útirányunk nem lesz balga!
Márton sem hagyta magát:
- Az elején balra mentünk, s kutya kergette a kedvünk! Bika ránk dühösen nézett, s nem volt szarván szép ígéret!
Gyorspatakos Péter úgy érezte: ki kell békíteni ezt a két emberkét, ha már itt vannak, a háza előtt, a hegyen. Így szólította meg őket:
- Urak, csigán csecse csáp van, de nincs öröm ily vitákban! Habár nincs nálunk oly Teri, ki az asztalt terítgeti, s asztalunk sem terülj asztal, de jó étel ott marasztal. Amíg bent a túrós rétes, hol jobb? Hát ez nem is kétes!
Látta a két fura úr: igaza van Péternek. Bementek a házba, asztalhoz ültek, sült csirkét ettek, meg túrós buktát, Péterrel és szolgájával együtt. Másnap sem mondták fel a vendégséget, sőt, harmadnap sem.
Van egy közmondás: akármilyen kedves vendég, három napig untig elég. Nos, ezt vagy nem ismerte a két úr, vagy pedig nem értett vele egyet. Három nap helyett három hónapig vendégeskedtek Péternél.
Gyorspatakos Péter nem bánta. Arra gondolt: a két úr tudós lehet, ő egy tudóstól kapta örökségbe birtokát, meg kell becsülnie a tudományt.
Tudós volt-e ez a két ember?
Ahogy vesszük. Sok okos dolgot mondtak, de a szamárságokkal sem takarékoskodtak. Könyveikbe tettek ezekből is, azokból is. A bölcsből is olykor csacsi iázik, de csacsiból is kiugorhat néha olyasmi, ami megszívlelendő.
Búcsúzáskor összesúgott a két emberke, majd pedig azt mondta Márton:
- Adunk neked valamit, Péter, ami olykor bosszúságodra lesz majd..
- ..de hasznodra is lehet! - egészítette ki Ferenc.
- Fogsz te még minket szidni miatta.. - jövendölte Márton.
- ..viszont olykor dicsérni is! - fejezte be Ferenc.
Kíváncsi lett Péter: milyen csudabogárság lehet ilyesféle ajándék?
Nem kellett soká várnia. A két fura emberke honnan, honnan nem, elővett egy nagy zsákot. Abban volt egy másik zsák, már nem olyan nagy. A nem olyan nagyban nem is nagy, de nem is kicsi. A nem is nagy, nem is kicsiben - kicsi. A kicsiben majdnem picike. A majdnem picikében valóban picike. Utóbbiban pedig olyan icipici ezüstcsengettyű, hogy olyanból három is elfért volna Péter tenyerében.
Azt mondta Márton:
Amikor öröm, derű:
hallgat ez a csengettyű.
Hangját akkor nem hallod:
fénye rád néz, mosolyog.
Ám, ha körülötted baj,
felcseng: siess már, hamar!
Ki felett nem kék az ég,
kinek kell a segítség?
Ki tévedt el az úton?
Ki az, akit búja nyom?
E csengettyű cseng, neked,
s tán megmenthetsz lelkeket,
ha jelzése szívedig
elér, és lelked segít.
Hozzá mindig légy te hű,
mert ez Lélekcsengettyű!
Márton szavaira Ferenc buzgón bólogatott. Péter pedig mosolygott, köszönte az ajándékot, de magában azt gondolta: e két hóbortos emberkének nincs ki minden kereke. Még hogy Lélekcsengettyű! Talán nem is ezüstből van..
Utóbbi tévedése hamar kiderült: ezüstből volt az! Ám tényleg cseng, ha baj van? Hiszi a piszi, ha a nátha viszi, - vagy ő a náthát!
Csendben maradt a csengettyű aznap, másnap. Ám harmadnap nekiállt csengettyűzni. Azt mondta, azaz mutogatta Péter a süket szolgának: nézzenek körül hegyen, hegy körül, - talán valaki bajba került!
Értette a szolga a jelbeszédet. Ő erre ment, Péter arra, de egy kisebb szakadéknál találkoztak. Hát abban egy hintó volt, két nyerítő lovacska, meg egy cilinderkalapos ember, akinek fizimiskája alig volt szebb, mint az ördögé. Különös dolog: a hintó ripityára ment, a lovaknak viszont nem történt komoly bajuk. A cilinderkalapos ember azonban eltörte a lábát. Hát, nem jó dolog, de azért jobb, mintha a nyakát törte volna ki.
Péter belovagolt a faluba, segítséget hívott. Beszekereztek az emberrel Kipikopi városkába. Ott bevitték a kórházba. Azt nem lehetett tudni, hogy az ember ezt köszönte-e, vagy éppen ellenkezőleg, mivel valami nyaktörős nyelven beszélt, amit Péter nem értett. A kórház orvosai sem, de a törött láb önmagáért beszélt. Begipszelték. Az ember neve talán Nyanyalászi volt, vagy Nyakanyászi, de annyi bizonyos: abból, amit mondott, senki sem értett még egy kukkot sem.
Két hétig szelíden fénylett, hallgatott a csengettyű. Ám akkor vadul rákezdte csinicsöngőjét.
Körülnézett Péter a hegyen, belenézett a kútba is, sőt, még a messzelátójába is. A kútban nem talált belesettet, a távcső viszont derekasan kárpótolta utóbbiért: egész katonacsapat igyekezett a falu felé.
Hát, kérem, barátságos csapat sem feltétlenül áldás egy falunak, mert a katonák sokat esznek, másrészt esetleg elszeretik a legények elől a szép lányokat. Van azonban rosszabb is, ha a csapat nem barátságos, hanem ellenséges. Utóbbinál igen csúnya dolgok is megtörténhetnek, - kár volna szépítgetni!
A közeledő csapat az ellenségé volt. Péter gyorsan lelovagolt a faluba, beszélt a bíróval, a bíró meg a falu népével. Mindenki elmenekült az erdőbe, de még minden mozdíthatót is magukkal vittek.
Péter tanácsára azonban otthagytak három hordó bort, meg két hordócska pálinkát. Meg ezeken kívül egy nagy táblát is:
IGYON, AKI NEM HALOTT:
AKI HALOTT, NEM IHAT!
MINDENKIT ELRABOLTAK
ELLENSÉGES HADFIAK!
Ez a tábla csak fél igazságot tartalmazott, mivel a falu népét nem rabolta el az ellenség, viszont az biztos: aki halott, az nem ihat, még akkor sem, ha akarna, de már akarni sem tud.
A csapat nagy örömmel fogadta a bort is, a pálinkát is. Először ittak, utána berúgtak, dűlöngéltek. Még utána lehevertek aludni.
A puskákat gúlába rakták, de minden gúlába rakott puskának lába kelt. Sőt, még a hadnagy pisztolyának is!
Az nagy büntetést von maga után, ha a katona elveszíti a fegyverét. A hadnagy azonban kigondolta miként segítsenek magukon. Ellopták a fegyvereiket? Mennek tovább, keresnek másik falut, másik lerészegedett csapatot, utóbbi akár barátságos, akár ellenséges, - azoktól ők csenik el a puskákat! Add tovább, add tovább, szamár a végállomás!
Hol volt a végállomás? Nem tudni, de a katonák elmentek, a falu népe megmenekült sok kártól, bajtól, búbánattól.
Ne titkoljuk: valaki beleeshet gödörbe, de még akár vödörbe is! Utóbbiba egy csecsemő esett bele véletlenül, de addig sírt, amíg egykettőre ki nem vették, - még az ezüstcsengettyű hangját sem várta ki.
A gödörbe esés nem olyan, mint a szerelembe esés. Hol jobb, hol rosszabb, legénye, leánya válogatja.
Van olyan is, persze, aki mindkettőbe beleesik.
Ilyen leány volt Cifrakulcsos Juliska, akiről még a pletykálkodó asszonyok sem mertek rosszat mondani. Ez a Juliska szép is volt, kedves is volt, szorgalmas is, igaz, féltékeny is, mert amióta Gyorspatakos Péter megmentette a falut a pusztulástól, igaz, az ezüst csengettyű segítségével, de utóbbit nem tudta senki, - a falubeli lányok nagyon meresztgették Péterre a szemüket. No, szóval, Juliska már bent volt a szerelem gödrében, de talán éppen e miatt lépegetett olyan álmodozóan, hogy egy tényleges, ásott gödörbe is belesett.
Ki ásta a gödröt? Nem más, mint Birzesborzas Ádám, aki fejébe vette: medvét fog fogni e gödörrel. A medve beleesik, ő bunkóval kicsit dolgozik a bundás koponyáján, és utána lesz pompás fali dísze, amivel eldicsekedhet. Esetleg fali dísz helyett medvebundája..
A gödör alkalmas volt medvefogásra, de a legény fejében gyökeret vert medvefogó ötlet nem, mivel azon a tájon nem volt medve. Ez már baj. Még nagyobb baj, hogy kutya esett a gödörbe, amelyik Ádámot, amikor ki akarta onnan venni, mivel a kutya nem medve, nincs joga medve helyett ugatni a gödör mélyén, csúnyán megharapta.
Ezt követően Ádám megharagudott medvére, gödörre, kutyára, mindenkire.
Szegény Cifrakulcsos Juliska azonban, bár termete egyáltalán nem volt medvés, inkább nagyon is leányos, beleesett.
Több legény is észrevette Juliskát a gödörben. Mindegyik hajlandó lett volna kijuttatnia onnan, ha a leány egy csókkal fizet érte. Ilyen fizetségre azonban Juliska nem volt hajlandó.
Az ezüst csengettyű Péternek is jelezte: bajba jutott valaki. Kicsoda? No, ezt nem volt nehéz kideríteni, mert hat legény is állt a mély gödör szélén.
Lekiáltott Péter a leánynak:
- Itt egy hosszú rúd, markold meg a végét, kihúzlak!
Megfogta a leány a rúd végét, de gondolt egyet: a legény is repülhet feléje, hátha az célszerűbb a szerelemnek!
Akkorát rántott a rúdon, hogy Péter, aki erre nem számított, lerepült a gödörbe.
Juliska meg fogta a rudat, kihajította a gödörből, de úgy, hogy három legényt is kupán ütött vele. Ez a három legény megsértődött, hazament. A hatból három másik még álldogált egy darabig a gödör szélén, de mindegyikért érte jött az a leány, akinek udvarolt. Mindegyik leány féltékeny volt legényére, így végül csak egy legény maradt ott, az is a gödörben, Juliskával, vagyis Gyorspatakos Péter.
Előbb beszélgettek, később csókolództak, azután így szólt a legény Juliskához:
- Miért rántottál be a gödörbe?
- ..mert szeretlek! - mondta Juliska.
Azt kérdezte Péter:
- Akkor is szeretni fogsz, ha kijuttatlak ebből a medvének készült mélyedésből?
- Akkor is! - vágta rá a leány.
- No, akkor rendben! - mondta a legény. Mássz fel a vállamra!
Felmászott a leány a legény vállára, az meg lendített egyet rajta, és Juliska máris kint volt a gödörből.
- Légy szíves, dobd le nekem a rudat! - kérte a legény.
Juliska ledobta, a legény bemutatott egy kitűnően sikerült rúdugrást, és máris mindketten ott voltak egymás mellett.
A bíró tisztelete nagyon megnőtt Péter iránt. Gyakran mondta:
- Ez a legény nem cimborál az ördöggel, hiszen, ha így volna, akkor rosszat tett volna a faluval, nem pedig jót! Ha egyszer megválok a hivatalomtól, őt fogom majd bírónak javasolni.
Juliska és Péter lakodalmára beállított az a cilinderkalapos úr, aki egykor lábát törte a szakadéknál. Most már kutya baja sem volt.
Kiderült: a neve nem Nyanyalászi, nem is Nyakanyászi, - hanem Nyemelészi. Hát ilyen meglepetést!
Mellékesen ajándékot is hozott, gyémántokkal díszített rózsafa ládikót, amiben húsz tekercs arany volt. Hát az nem semmi! A semmi, az egészen más, - de azért a semmi is többet ér jó néhány nem kívánatos dolognál.
(2013)
Egyik sem volt igaz. Egy különc tudós, Kalacsinkó Ádám, oda építtette háromszobás házát, mert közel akart lenni a természethez. Az állatokat és növényeket tanulmányozta. Nem csak különc volt, nem csak tudós, hanem kissé gőgös is. Mire? Hát Erdei növénytár, meg Eleven erdő című könyveire. Utóbbiak igen vaskosak voltak, saját pénzén adatta ki mindegyiket. Honnan volt rá pénze, meg a házra, a gondtalan életre? Nem tudni, de volt. Még egy öreg szolgát is tartott, süketet, de nagyon értelmeset.
Kalacsinkó Ádám fenn hordta az orrát, így volt, - de miért állt szóba éppen Gyorspatakos Péterrel, ezzel a vidám legénnyel? Időnként apró-cseprő, mindennapos dolgokról beszélgettek. Talán pihenésnek szánta ezeket a tudós saját magának, a komoly gondolatok után?
Amikor Kalacsinkó Ádám meghalt, meglepő dologra derült fény: végrendeletében Péterre hagyta házát, könyveit, süket szolgáját, a hegyet, a hegyen levő erdőt, meg annyi pénzt, ami bőven elég ahhoz, hogy Péter beköltözhessen a hegyi házba, és ott, az öreg szolgával együtt, jólétben éljen.
Csodálkozott a falu, Kutyacsutakoló népe ezen a fordulaton, de legjobban maga Péter. Irigyek is akadtak, persze, így különféle mendemondák keltek szárnyra. Egyik szerint a tudós úgy szerezte a pénzét, hogy eladta lelkét az ördögnek, a másik szerint Péter is eladta, hogy örökölhessen, végül volt egy olyan változat is: a hegy elátkozott hegy, aki arrafelé jár, megjárja.
Egy alkalommal két bő köpenyegű, kis emberke kapaszkodott fel a hegyre. Kiderült: eltévedtek. Egyikük neve Fergeteges Ferdeföldi Ferenc volt, a másiké Kukorékolós Kakasvölgyi Márton.
A két emberke egymást okolta az eltévedésért.
Azt mondta Ferenc:
- Miattad mentünk el jobbra, időnket hat macska lopta. Ha megyünk boldogan balra, útirányunk nem lesz balga!
Márton sem hagyta magát:
- Az elején balra mentünk, s kutya kergette a kedvünk! Bika ránk dühösen nézett, s nem volt szarván szép ígéret!
Gyorspatakos Péter úgy érezte: ki kell békíteni ezt a két emberkét, ha már itt vannak, a háza előtt, a hegyen. Így szólította meg őket:
- Urak, csigán csecse csáp van, de nincs öröm ily vitákban! Habár nincs nálunk oly Teri, ki az asztalt terítgeti, s asztalunk sem terülj asztal, de jó étel ott marasztal. Amíg bent a túrós rétes, hol jobb? Hát ez nem is kétes!
Látta a két fura úr: igaza van Péternek. Bementek a házba, asztalhoz ültek, sült csirkét ettek, meg túrós buktát, Péterrel és szolgájával együtt. Másnap sem mondták fel a vendégséget, sőt, harmadnap sem.
Van egy közmondás: akármilyen kedves vendég, három napig untig elég. Nos, ezt vagy nem ismerte a két úr, vagy pedig nem értett vele egyet. Három nap helyett három hónapig vendégeskedtek Péternél.
Gyorspatakos Péter nem bánta. Arra gondolt: a két úr tudós lehet, ő egy tudóstól kapta örökségbe birtokát, meg kell becsülnie a tudományt.
Tudós volt-e ez a két ember?
Ahogy vesszük. Sok okos dolgot mondtak, de a szamárságokkal sem takarékoskodtak. Könyveikbe tettek ezekből is, azokból is. A bölcsből is olykor csacsi iázik, de csacsiból is kiugorhat néha olyasmi, ami megszívlelendő.
Búcsúzáskor összesúgott a két emberke, majd pedig azt mondta Márton:
- Adunk neked valamit, Péter, ami olykor bosszúságodra lesz majd..
- ..de hasznodra is lehet! - egészítette ki Ferenc.
- Fogsz te még minket szidni miatta.. - jövendölte Márton.
- ..viszont olykor dicsérni is! - fejezte be Ferenc.
Kíváncsi lett Péter: milyen csudabogárság lehet ilyesféle ajándék?
Nem kellett soká várnia. A két fura emberke honnan, honnan nem, elővett egy nagy zsákot. Abban volt egy másik zsák, már nem olyan nagy. A nem olyan nagyban nem is nagy, de nem is kicsi. A nem is nagy, nem is kicsiben - kicsi. A kicsiben majdnem picike. A majdnem picikében valóban picike. Utóbbiban pedig olyan icipici ezüstcsengettyű, hogy olyanból három is elfért volna Péter tenyerében.
Azt mondta Márton:
Amikor öröm, derű:
hallgat ez a csengettyű.
Hangját akkor nem hallod:
fénye rád néz, mosolyog.
Ám, ha körülötted baj,
felcseng: siess már, hamar!
Ki felett nem kék az ég,
kinek kell a segítség?
Ki tévedt el az úton?
Ki az, akit búja nyom?
E csengettyű cseng, neked,
s tán megmenthetsz lelkeket,
ha jelzése szívedig
elér, és lelked segít.
Hozzá mindig légy te hű,
mert ez Lélekcsengettyű!
Márton szavaira Ferenc buzgón bólogatott. Péter pedig mosolygott, köszönte az ajándékot, de magában azt gondolta: e két hóbortos emberkének nincs ki minden kereke. Még hogy Lélekcsengettyű! Talán nem is ezüstből van..
Utóbbi tévedése hamar kiderült: ezüstből volt az! Ám tényleg cseng, ha baj van? Hiszi a piszi, ha a nátha viszi, - vagy ő a náthát!
Csendben maradt a csengettyű aznap, másnap. Ám harmadnap nekiállt csengettyűzni. Azt mondta, azaz mutogatta Péter a süket szolgának: nézzenek körül hegyen, hegy körül, - talán valaki bajba került!
Értette a szolga a jelbeszédet. Ő erre ment, Péter arra, de egy kisebb szakadéknál találkoztak. Hát abban egy hintó volt, két nyerítő lovacska, meg egy cilinderkalapos ember, akinek fizimiskája alig volt szebb, mint az ördögé. Különös dolog: a hintó ripityára ment, a lovaknak viszont nem történt komoly bajuk. A cilinderkalapos ember azonban eltörte a lábát. Hát, nem jó dolog, de azért jobb, mintha a nyakát törte volna ki.
Péter belovagolt a faluba, segítséget hívott. Beszekereztek az emberrel Kipikopi városkába. Ott bevitték a kórházba. Azt nem lehetett tudni, hogy az ember ezt köszönte-e, vagy éppen ellenkezőleg, mivel valami nyaktörős nyelven beszélt, amit Péter nem értett. A kórház orvosai sem, de a törött láb önmagáért beszélt. Begipszelték. Az ember neve talán Nyanyalászi volt, vagy Nyakanyászi, de annyi bizonyos: abból, amit mondott, senki sem értett még egy kukkot sem.
Két hétig szelíden fénylett, hallgatott a csengettyű. Ám akkor vadul rákezdte csinicsöngőjét.
Körülnézett Péter a hegyen, belenézett a kútba is, sőt, még a messzelátójába is. A kútban nem talált belesettet, a távcső viszont derekasan kárpótolta utóbbiért: egész katonacsapat igyekezett a falu felé.
Hát, kérem, barátságos csapat sem feltétlenül áldás egy falunak, mert a katonák sokat esznek, másrészt esetleg elszeretik a legények elől a szép lányokat. Van azonban rosszabb is, ha a csapat nem barátságos, hanem ellenséges. Utóbbinál igen csúnya dolgok is megtörténhetnek, - kár volna szépítgetni!
A közeledő csapat az ellenségé volt. Péter gyorsan lelovagolt a faluba, beszélt a bíróval, a bíró meg a falu népével. Mindenki elmenekült az erdőbe, de még minden mozdíthatót is magukkal vittek.
Péter tanácsára azonban otthagytak három hordó bort, meg két hordócska pálinkát. Meg ezeken kívül egy nagy táblát is:
IGYON, AKI NEM HALOTT:
AKI HALOTT, NEM IHAT!
MINDENKIT ELRABOLTAK
ELLENSÉGES HADFIAK!
Ez a tábla csak fél igazságot tartalmazott, mivel a falu népét nem rabolta el az ellenség, viszont az biztos: aki halott, az nem ihat, még akkor sem, ha akarna, de már akarni sem tud.
A csapat nagy örömmel fogadta a bort is, a pálinkát is. Először ittak, utána berúgtak, dűlöngéltek. Még utána lehevertek aludni.
A puskákat gúlába rakták, de minden gúlába rakott puskának lába kelt. Sőt, még a hadnagy pisztolyának is!
Az nagy büntetést von maga után, ha a katona elveszíti a fegyverét. A hadnagy azonban kigondolta miként segítsenek magukon. Ellopták a fegyvereiket? Mennek tovább, keresnek másik falut, másik lerészegedett csapatot, utóbbi akár barátságos, akár ellenséges, - azoktól ők csenik el a puskákat! Add tovább, add tovább, szamár a végállomás!
Hol volt a végállomás? Nem tudni, de a katonák elmentek, a falu népe megmenekült sok kártól, bajtól, búbánattól.
Ne titkoljuk: valaki beleeshet gödörbe, de még akár vödörbe is! Utóbbiba egy csecsemő esett bele véletlenül, de addig sírt, amíg egykettőre ki nem vették, - még az ezüstcsengettyű hangját sem várta ki.
A gödörbe esés nem olyan, mint a szerelembe esés. Hol jobb, hol rosszabb, legénye, leánya válogatja.
Van olyan is, persze, aki mindkettőbe beleesik.
Ilyen leány volt Cifrakulcsos Juliska, akiről még a pletykálkodó asszonyok sem mertek rosszat mondani. Ez a Juliska szép is volt, kedves is volt, szorgalmas is, igaz, féltékeny is, mert amióta Gyorspatakos Péter megmentette a falut a pusztulástól, igaz, az ezüst csengettyű segítségével, de utóbbit nem tudta senki, - a falubeli lányok nagyon meresztgették Péterre a szemüket. No, szóval, Juliska már bent volt a szerelem gödrében, de talán éppen e miatt lépegetett olyan álmodozóan, hogy egy tényleges, ásott gödörbe is belesett.
Ki ásta a gödröt? Nem más, mint Birzesborzas Ádám, aki fejébe vette: medvét fog fogni e gödörrel. A medve beleesik, ő bunkóval kicsit dolgozik a bundás koponyáján, és utána lesz pompás fali dísze, amivel eldicsekedhet. Esetleg fali dísz helyett medvebundája..
A gödör alkalmas volt medvefogásra, de a legény fejében gyökeret vert medvefogó ötlet nem, mivel azon a tájon nem volt medve. Ez már baj. Még nagyobb baj, hogy kutya esett a gödörbe, amelyik Ádámot, amikor ki akarta onnan venni, mivel a kutya nem medve, nincs joga medve helyett ugatni a gödör mélyén, csúnyán megharapta.
Ezt követően Ádám megharagudott medvére, gödörre, kutyára, mindenkire.
Szegény Cifrakulcsos Juliska azonban, bár termete egyáltalán nem volt medvés, inkább nagyon is leányos, beleesett.
Több legény is észrevette Juliskát a gödörben. Mindegyik hajlandó lett volna kijuttatnia onnan, ha a leány egy csókkal fizet érte. Ilyen fizetségre azonban Juliska nem volt hajlandó.
Az ezüst csengettyű Péternek is jelezte: bajba jutott valaki. Kicsoda? No, ezt nem volt nehéz kideríteni, mert hat legény is állt a mély gödör szélén.
Lekiáltott Péter a leánynak:
- Itt egy hosszú rúd, markold meg a végét, kihúzlak!
Megfogta a leány a rúd végét, de gondolt egyet: a legény is repülhet feléje, hátha az célszerűbb a szerelemnek!
Akkorát rántott a rúdon, hogy Péter, aki erre nem számított, lerepült a gödörbe.
Juliska meg fogta a rudat, kihajította a gödörből, de úgy, hogy három legényt is kupán ütött vele. Ez a három legény megsértődött, hazament. A hatból három másik még álldogált egy darabig a gödör szélén, de mindegyikért érte jött az a leány, akinek udvarolt. Mindegyik leány féltékeny volt legényére, így végül csak egy legény maradt ott, az is a gödörben, Juliskával, vagyis Gyorspatakos Péter.
Előbb beszélgettek, később csókolództak, azután így szólt a legény Juliskához:
- Miért rántottál be a gödörbe?
- ..mert szeretlek! - mondta Juliska.
Azt kérdezte Péter:
- Akkor is szeretni fogsz, ha kijuttatlak ebből a medvének készült mélyedésből?
- Akkor is! - vágta rá a leány.
- No, akkor rendben! - mondta a legény. Mássz fel a vállamra!
Felmászott a leány a legény vállára, az meg lendített egyet rajta, és Juliska máris kint volt a gödörből.
- Légy szíves, dobd le nekem a rudat! - kérte a legény.
Juliska ledobta, a legény bemutatott egy kitűnően sikerült rúdugrást, és máris mindketten ott voltak egymás mellett.
A bíró tisztelete nagyon megnőtt Péter iránt. Gyakran mondta:
- Ez a legény nem cimborál az ördöggel, hiszen, ha így volna, akkor rosszat tett volna a faluval, nem pedig jót! Ha egyszer megválok a hivatalomtól, őt fogom majd bírónak javasolni.
Juliska és Péter lakodalmára beállított az a cilinderkalapos úr, aki egykor lábát törte a szakadéknál. Most már kutya baja sem volt.
Kiderült: a neve nem Nyanyalászi, nem is Nyakanyászi, - hanem Nyemelészi. Hát ilyen meglepetést!
Mellékesen ajándékot is hozott, gyémántokkal díszített rózsafa ládikót, amiben húsz tekercs arany volt. Hát az nem semmi! A semmi, az egészen más, - de azért a semmi is többet ér jó néhány nem kívánatos dolognál.
(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!