A négy évszakot mindenki ismeri. Ki ne ismerné Tavasz Kisasszonyt, a virágdíszes ruhában mosolygó, fénykoszorús leányt, vagy az érett szépségű asszonyt, a Nyarat, meg a férfiakat: az Őszt, a hol borongós kedvű, hol meg színes álomlevelekkel játszó költőt, valamint Tél Apót, ezt a havat hozó, gondolkozó és elgondolkodtató öreget?

Ki az, akit nem ismertek? A törpe, Dobolomén Dániel, ez a hosszú, kígyósan tekergő szakállú, ravaszkás szemű, minden lében kanál kópécska.

Érdekes viselet volt rajta most is: hófehér báránykucsma, virágokból készült, mégis csattogó papucs, kanárisárgán rikító mellény, barna, vörös és szürke foltokból összevarrt nadrág. Minden évszakból valami. Együtt ez kicsit nevetséges volt, de a feketerigónak tetszett, nagyot füttyentett rá. A szarkák is elégedetten csörögtek.

A törpe fatönkről szónokolt az évszakoknak, igen lendületesen, még a legyeket, szúnyogokat is odébb ijesztette:
- Én mondom, a törpe, aki még soha senkit sem tett tönkre! Én adom az ötletet, az óriásit, amire álmosan senki sem ásít! Legyen minden hónapban minden nap jó nap! Minden hónap legyen a Tavaszé, Nyáré, Télé, Őszé! Az erdőnké! A mezőnké!

Ha így lesz: nem kell délre vándorolni fecskének, gólyának! A medve nem szorul rá a téli alvásra, ami ellustítja! Többé nem késik a tavasz, és nem is jön korán. Tavasszal is beérik a nyári meggy, ezzel mindenki sokra megy! Télen is virágzik majd a cseresznyefa, hóra hull a fehér szirom, kibújhat a földből a hóvirág, de, ha akar, vissza is bújhat, - szabad lesz a világ!

Én nem akarok a Tájak Tiszteletbeli Királya lenni, - beérem azzal is, ha valóságosan leszek az, és mindenki tisztel! Én ilyen serényen vagyok szerény!
A tisztelet mellé csak annyit kívánok magamnak tőletek, ami ezen a papiroson van, ami igen rövidke, főleg, ha nyuszi fut rajta, és villámgyorsan. Látjátok? Itt a papír, fut rajta a nyúl. Nyúl Bandi! Gyorsan fut, igaz, ez a róka is kergeti, de csak azért, hogy hamarabb elérhesse. Ez egy olyan róka, ügyel a jómódra!

Az évszakok meglepődtek. Egész évben ott legyenek minden tájon?

Tavasz Kisasszony kíváncsiskodott:
- No, ha nyáron, vagy ősszel bújik ki a hóvirágom, az rendjén, - de mi lesz, ha Tél Apó újra ráhavaz, és még fagyot is küld?

- Semmiség! Fél kézzel is megoldható, a megoldás dalolható! - bizonygatta magabiztosan a törpe. Folyó vize forgat örvényt, abból kiforgatunk törvényt! Előbújt hóvirágot a Tél nem le fagyaszthat, de pálinkás butykost viszont kedve szerint apaszthat!

Nyár Asszonynak tetszett a törpe. Azt kérdezte:
- Ha mindig érik a meggy, nem lesz meggyszemekből hegy? Ha meg lesz a meggyből hegy, azzal majd ki, s merre megy?

Dobolomén Dániel, a törpe, ettől a kérdéstől sem jött zavarba, ráütött a mesebeli nagydobra:
- Nem is kérdés, hogy a meggy meggyes rétesekbe megy! Ily rétes eladható, dől majd a pénz, halihó! A sok pénznek lesz helye! Hol? Hát, ugye, hehehe..

Az Ősz, ez a töprengő, rímekre vadászó legény azonban elkezdett kételkedni abban, hogy a törpe óriási ötlete tényleg olyan jó-e, tényleg akkora ötlet-e, vagy csak feleannyira az:

Bár törpe vagy, s nagyon okos,
rossz helyre üthet a fokos.
Néha mellé vág a balta:
erre kellene, s nem arra!
Ha nem enyém három hónap:
a levelek másként lógnak,
másként hullnak, másként lengnek..
Szél dallamot mint teremthet?
Akkor szép az őszi dallam,
ha elmúlás ott a dalban..
Ám, ha Tavasz kivirágzik,
vidám hölgy szép lába látszik.
Nyár Asszony sem olyan asszony:
bánat verset ott marasszon.
Bár a Tél a Búnak Atyja,
jobb, ha inkább nálam hagyja
vers-időm, míg szomorkás ég
kéri szívem Költeményét!

Csúnyán nézett a törpe az Ősz véleményére, de magára az Őszre sem szépen. Éppen válaszolni akart valami nyakatekerten nyekergőt, nyikorgót, kifordítót, - de Tél Apó megelőzte, mert így süvített:

Igazad lehet, Ősz fiam!
Túl sok itt a bizonytalan..
Minden hónapban itt legyek,
s faggyal csapkodjam a legyet?
Összehordjak hetet-havat,
s másik hétre hó nem marad?
Fűtsön, s máris hűljön kályha?
Orrot tüsszögtessen nátha,
s máris fusson: - Jaj, a Tavasz!
Ez a szép hölgy itt nem maraszt!
Rövid idő csak nyúlfarok..
Változtatást nem akarok!
Puha ám e törpe orra,
s mintha füle pirosodna!
Az ötlete, miről dobol,
úgy vélem: lyukas valahol..

Ebben a pillanatban megérkezett csodaparipáján a Nagy Varázsló. Tele lett a törpe, Dobolomén Dániel, nadrágja, tudta: túl sok minden van a füle mögött. Leugrott a fatönkről, gyorsan nagy lapulevél alá bújt.

A varázsló azonban, ha észrevette is őt, nem törődött vele. A törpécske ötletéről azonban tudhatott valamit, mert az évszakok felé fordult. Tavasz Kisasszony, Nyár Asszony, Ősz Úrfi, és Tél Apó egyaránt tisztelettel hajolt meg előtte.

A Nagy Varázsló odabiccentett köszöntésül egy bólintást, és ennyit mondott, mosolygósan, velősen, - de egyúttal nagyon is erősen:

Minden ötlet, ha talpra áll,
vizsgáljuk meg! Táltos? Szamár?
Kocsit húzó lónak derék?
Nézzük hátulját, elejét,
fogát, s azt is: mikor nyerít
e négylábú, ki is nyer itt?
Kell-e patájára patkó?
Szelíddé tehető vad ló?
Esetleg kedves kis póni,
s nem kell rá nagy terhet róni?
Sajnos, búcsúznom kell, megyek,
de nem hagyok gondból hegyet.
Tán nem kevés, mit itt hagyok:
- Észre, szívre vigyázzatok,
s tűzre, vízre, békességre!
Ezt minden évszak megértse!

Búcsút intett az évszakoknak.

Újra meghajolt a Nagy Varázsló előtt a viruló szépségű Tavasz Kisasszony, a gyönyörű, fényes szoknyájú Nyár Asszony, a finom lelkű, ábrándos Ősz úrfi, meg a bölcsességhez legközelebb álló Tél Apó.

Ők meghajoltak, a Nagy Varázsló pedig felugrott fejét büszkén feltartó lovára, és elszáguldott.

Elszáguldani elszáguldott, de az, amit otthagyott, tényleg nem volt kevés, - és nem csak az évszakok tanulhatnának belőle.

(2013)