Az arc a nyárban, fényszálakból szőtten,
felragyogott. Rajta még ottmaradt
néhány percig egy lepke álmos árnya.
Kék szín tűnődött: virággondolat.

A tájra néztem. A táj visszanézett:
- Mi fáj? Miért kért könnycseppet a fű?
Arcodban arcom, fényszál villanások
varázsa, - bonyolultban egyszerű.

Nem válaszoltam. Életem a kőben
mozdulhat-e? Ki nem vésett szobor.
Mindent megnyertem, s elvesztettem mindent,
s talán keres egy csillag, valahol.

Felhők alatt fecske húzott felejtő
ívet, időre, mely emlékezett
múltra, bűnökre is, mégis egy Égre,
amely a Szépséghez vitt közelebb.

A rét önmagát bűvölte-csodálta,
s egy beteg szív fölé hajlott a hegy.
Arc elsötétült. Valóság s varázslat
jelent ringatott: a könnycseppeket.

(2013)