Feltöltve: 2013-04-10 20:36:27
Megtekintve: 2120
Min veszett össze a kutya, a macska, meg az egér?
A meseírók erre a kérdésre, akárcsak a történetírók sok múltbeli esemény okára, különböző választ adnak. Nem kell ezen csodálkozni, mert a kutyák, macskák és egerek között is sokféle vélekedés kering, más vélekedés pedig még a jövő bölcsőjében ring.
Tény: Hibehuba Ádám, a varázsló házában három állat lakott rajta kívül, Nagyfogú, a kutya, Szépenszürke, a macska, és Vékonyancincogó, az egér.
A varázsló elment valamiféle körutazásra. A ház őrzését három kis láthatatlan szellemre bízta: Prittyre, Pruttyra, Prattyra.
A kutyához, macskához és egérhez meg így szólt:
- Egyetek, amit a házon kívül találtok, ami a házban, kamrában van, ahhoz ne nyúljatok! Amikor megjövök, itt leszek!
Elment a varázsló, de alighogy elment, máris fehér holló szállt le a kert feletti hatalmas tölgyre. Ezt károgta:
- Jó hírt hoztam! Jó hírt hoztam!
- Mondd! - ugatta a kutya.
- Mondd! - nyávogta a macska.
- Mondd! - cincogta az egér.
- Az ilyen hír ritka, mint a fehér holló, vagyis én! - közölte a nagy fehér madár. Ingyen nem mondom el, de akkora sajtért, mint a kutya feje, igen.
A kamrában volt egy éppen akkora sajt. Talán ezt megtudta a holló?
Azt mondta a kutya:
- Nem jó az, ha a hír zsákbamacska. Előbb kérdezzük meg: mi az a jó hír, és utána döntsük el, hogy megér-e ekkora sajtot!
- Előbb hozzátok ki a sajtot, tegyétek le a fűre, csak utána mondom el a hírt, addig nem! - kötötte az ebet a karóhoz a holló.
Az állatok kihozták, de óvatosak voltak, maguk elé tették.
- Az a jó hír, hogy vége a világnak! - jelentette ki a holló. Elpusztult. Kiégett. Saját két szememmel láttam. Háború volt. Csak ti vagytok még a világon: meg ez az erdő, ez a ház. No, ugye jó hír?
Meglepődtek az állatok.
- Miért jó hír? - ugatta a kutya.
- Miért jó hír? - nyávogta a macska.
- Miért jó hír? - cincogta az egér.
- Hát azért, mert, ha csak ti vagytok a világon, akkor királyságot alapíthattok, és közületek az egyik király lehet, a többiek ura, parancsolója! - vetette oda hetykén, csőrhegyről a holló.
No, most már mindhárom állat ámult, bámult, bambult.
A holló azonban nem ámult, nem bámult, nem bambult, hanem leszállt, vastag csőrével a cica buksijára koppantott, és a nyávogó mellett levő sajtot felemelte a levegőbe. Nem vitte messzire, mert nehéz volt, csak a fa alsó ágára, de onnan tovább lendült a szárnya. Volt holló, nincs holló, volt sajt, nincs sajt, - de legalább ott maradt a jó hír: volt világ, nincs világ, csak ők vannak, királyságot alapíthatnak.
- Én leszek a király, mert nekem nagyobb fogaim vannak, és azokat hangosabban tudom csattogtatni! - ugatta a kutya.
- Én leszek a király, mert az én karmaim horgasabbak! - nyávogta a macska.
- Én leszek a király, mert az én farkam a legszebb, farkincának is becézik! - cincogta az egér.
A kutya e miatt a farkincás dicsekedés miatt mérges lett az egérre, kijelentette:
- Az én farkam erősebb, és csóválni is tudom!
A macska megvetően nézett egérre, kutyára, és felborzolta a szőrét:
- Brr! Az én farkam gyönyörűen bársonyos, és csiklandozásra is alkalmas!
A három kis láthatatlan szellem is kijött a házból: Pritty, Pratty, és Prutty. Mindegyikük jogot formált a koronára.
- Egyikőtök sem lehet király, mert a király nem lehet láthatatlan! - ugatta a kutya.
- Egyikőtök sem lehet király, mert más feladatot kaptatok a gazdánktól: a házat kell őriznetek! - nyávogta a macska.
- Egyikőtök sem lehet király, mert nincs olyan szép farkincátok, mint nekem! - cincogta az egér.
Pritty, Pratty, és Prutty megsértődtek. Visszamentek a házba.
A béke azonban nem állt helyre. A koronát követelő kutya a macska orra előtt csattogtatta a fogait, mire a macska kutyaorrot karmolt meg, és bemenekült az erdőbe. A kutya ott is üldözte, de a macska eltűnt. Szegény eb kénytelen volt egy felugró nyulat üldözni tovább. Ha nincsen ló, szamár is jó, tartja a közmondás, ha nincsen üldözni való macska, akkor, kényszerből, nyúl után is futhat a kutyus.
Az egér közben bement a kamrába, koronaként a fejére tett egy kolbászkarikát. Nagy büszkén kijelentette a négy falnak:
- Én vagyok Kamraország királya, Első Vékonyancincogó Ügyesfarkincás Elemér!
Azt hitte: e szavakat senki sem hallja. Ám egy erdei egérlány hallotta, mert Pritty, Pratty és Prutty a szobában őrködött, igen kényelmes állapotban, mivel az ágyon, de azért mindhárom őrizte a házat - álmában, viszont így besurranhatott az egérhajadon.
Első Vékonyancincogó Ügyesfarkincás Elemér királynak egyből megtetszett az egérlány, felajánlotta neki a szívét, a királyné koronáját, valamint egész királyi kamrabirodalmát. Egyszóval: megkérte a gyönyörű egérkisasszony kezét, aki ezt örömmel fogadta, még a farkincájukat is egybefűzték szerelmük jeléül.
A lakodalom még késett, mert csak tíz perc múlva érkezett meg az egérkirályné népes rokonsága. Volt olyan, akiből herceg lett, volt olyan, akiből gróf, másokból bárók, vagy csak ló nélküli lovagok, - de még ők is hurkán, kolbászon, szalonnán lovagoltak.
No, volt, ami volt, lett, ami lett. Tele kamra volt, viszont üres lett. Nyúl volt, lihegő kutya lett. Egy macska volt, de kettő lett, mert Szépenszürke Ferdinánd macska megházasodott, szende, de azért kedvesen karmolós erdei cicalányt vett el feleségül.
Pritty, Pratty, és Prutty felébredt, azzal a jó érzéssel: amíg ők horkoltak, a házat nem lopta el senki. Teljesítették, amivel a gazdájuk megbízta őket.
Hibehuba Ádám az maradt, ami volt?
Hát, egy kis változással. Legény volt, férj lett. Felesége, a csinos Bájosanbarna Éva hajadon volt, de feleség lett, Ádámé.
A szerelem azonban olyan nagy volt Ádám és Éva között, mintha az Édenkertben lettek volna. Kígyót, almafát, ha láttak volna is, észre sem vették volna.
A kiürült éléskamra is csak másnap tűnt fel nekik. Ám Bájosanbarna Éva leány is varázslóasszonnyá lett. Hipp-hopp, lúdmáj, libatop, ne legyen itt az éhkopp!
A kert fölé hajló hatalmas tölgyfa ágára később megint fehér holló szállt le. Ő az maradt, aki volt. Lekárogott:
- Jó hírt hoztam! Jó hírt hoztam!
Hibehuba Ádámné kijött, kérdezte:
- Mi az a jó hír?
- Rúd kolbász az ára! Rúd kolbász az ára!
Az ifjú varázslóasszony kihozott a kamrából egy rúd kolbászt, feldobta neki. A holló elkapta a csőrével, lábai alatt biztonságba helyezte, utána lekárogott:
- Nincs vége a világnak! Nincs vége a világnak! Béke lett. Sok ház újra felépült. Saját két szememmel láttam!
- No, hogy te milyen jól értesült vagy! - szólt fel neki gúnyosan a varázsló szépséges felesége. Én is tudok egy jó hírt, de inkább a férjemnek mondom el, nem kötöm a te csőrödre!
- Babátok lesz! Babátok lesz! Bőgni fog! Bőgni fog! - károgta a fán a holló.
Hibehuba Ádámné nevetett:
- Olykor bőgni, olykor nevetni, mint más kisbabák. Azt javasolom: ne költs itt jóslatokat, tojásokon ülj, sokat! A saját tojásaidon!
- Igaz is! - mondta a holló önmagának. Röpülök a férjemhez. Csak azt nem tudom: ha a férjem fekete, a kis hollók fehérek lesznek-e, mint én? Vagy talán félig fehérek, félig feketék?
Csőrébe vette a kolbászt, levegőbe lendült, elrepült.
(2013)
Tény: Hibehuba Ádám, a varázsló házában három állat lakott rajta kívül, Nagyfogú, a kutya, Szépenszürke, a macska, és Vékonyancincogó, az egér.
A varázsló elment valamiféle körutazásra. A ház őrzését három kis láthatatlan szellemre bízta: Prittyre, Pruttyra, Prattyra.
A kutyához, macskához és egérhez meg így szólt:
- Egyetek, amit a házon kívül találtok, ami a házban, kamrában van, ahhoz ne nyúljatok! Amikor megjövök, itt leszek!
Elment a varázsló, de alighogy elment, máris fehér holló szállt le a kert feletti hatalmas tölgyre. Ezt károgta:
- Jó hírt hoztam! Jó hírt hoztam!
- Mondd! - ugatta a kutya.
- Mondd! - nyávogta a macska.
- Mondd! - cincogta az egér.
- Az ilyen hír ritka, mint a fehér holló, vagyis én! - közölte a nagy fehér madár. Ingyen nem mondom el, de akkora sajtért, mint a kutya feje, igen.
A kamrában volt egy éppen akkora sajt. Talán ezt megtudta a holló?
Azt mondta a kutya:
- Nem jó az, ha a hír zsákbamacska. Előbb kérdezzük meg: mi az a jó hír, és utána döntsük el, hogy megér-e ekkora sajtot!
- Előbb hozzátok ki a sajtot, tegyétek le a fűre, csak utána mondom el a hírt, addig nem! - kötötte az ebet a karóhoz a holló.
Az állatok kihozták, de óvatosak voltak, maguk elé tették.
- Az a jó hír, hogy vége a világnak! - jelentette ki a holló. Elpusztult. Kiégett. Saját két szememmel láttam. Háború volt. Csak ti vagytok még a világon: meg ez az erdő, ez a ház. No, ugye jó hír?
Meglepődtek az állatok.
- Miért jó hír? - ugatta a kutya.
- Miért jó hír? - nyávogta a macska.
- Miért jó hír? - cincogta az egér.
- Hát azért, mert, ha csak ti vagytok a világon, akkor királyságot alapíthattok, és közületek az egyik király lehet, a többiek ura, parancsolója! - vetette oda hetykén, csőrhegyről a holló.
No, most már mindhárom állat ámult, bámult, bambult.
A holló azonban nem ámult, nem bámult, nem bambult, hanem leszállt, vastag csőrével a cica buksijára koppantott, és a nyávogó mellett levő sajtot felemelte a levegőbe. Nem vitte messzire, mert nehéz volt, csak a fa alsó ágára, de onnan tovább lendült a szárnya. Volt holló, nincs holló, volt sajt, nincs sajt, - de legalább ott maradt a jó hír: volt világ, nincs világ, csak ők vannak, királyságot alapíthatnak.
- Én leszek a király, mert nekem nagyobb fogaim vannak, és azokat hangosabban tudom csattogtatni! - ugatta a kutya.
- Én leszek a király, mert az én karmaim horgasabbak! - nyávogta a macska.
- Én leszek a király, mert az én farkam a legszebb, farkincának is becézik! - cincogta az egér.
A kutya e miatt a farkincás dicsekedés miatt mérges lett az egérre, kijelentette:
- Az én farkam erősebb, és csóválni is tudom!
A macska megvetően nézett egérre, kutyára, és felborzolta a szőrét:
- Brr! Az én farkam gyönyörűen bársonyos, és csiklandozásra is alkalmas!
A három kis láthatatlan szellem is kijött a házból: Pritty, Pratty, és Prutty. Mindegyikük jogot formált a koronára.
- Egyikőtök sem lehet király, mert a király nem lehet láthatatlan! - ugatta a kutya.
- Egyikőtök sem lehet király, mert más feladatot kaptatok a gazdánktól: a házat kell őriznetek! - nyávogta a macska.
- Egyikőtök sem lehet király, mert nincs olyan szép farkincátok, mint nekem! - cincogta az egér.
Pritty, Pratty, és Prutty megsértődtek. Visszamentek a házba.
A béke azonban nem állt helyre. A koronát követelő kutya a macska orra előtt csattogtatta a fogait, mire a macska kutyaorrot karmolt meg, és bemenekült az erdőbe. A kutya ott is üldözte, de a macska eltűnt. Szegény eb kénytelen volt egy felugró nyulat üldözni tovább. Ha nincsen ló, szamár is jó, tartja a közmondás, ha nincsen üldözni való macska, akkor, kényszerből, nyúl után is futhat a kutyus.
Az egér közben bement a kamrába, koronaként a fejére tett egy kolbászkarikát. Nagy büszkén kijelentette a négy falnak:
- Én vagyok Kamraország királya, Első Vékonyancincogó Ügyesfarkincás Elemér!
Azt hitte: e szavakat senki sem hallja. Ám egy erdei egérlány hallotta, mert Pritty, Pratty és Prutty a szobában őrködött, igen kényelmes állapotban, mivel az ágyon, de azért mindhárom őrizte a házat - álmában, viszont így besurranhatott az egérhajadon.
Első Vékonyancincogó Ügyesfarkincás Elemér királynak egyből megtetszett az egérlány, felajánlotta neki a szívét, a királyné koronáját, valamint egész királyi kamrabirodalmát. Egyszóval: megkérte a gyönyörű egérkisasszony kezét, aki ezt örömmel fogadta, még a farkincájukat is egybefűzték szerelmük jeléül.
A lakodalom még késett, mert csak tíz perc múlva érkezett meg az egérkirályné népes rokonsága. Volt olyan, akiből herceg lett, volt olyan, akiből gróf, másokból bárók, vagy csak ló nélküli lovagok, - de még ők is hurkán, kolbászon, szalonnán lovagoltak.
No, volt, ami volt, lett, ami lett. Tele kamra volt, viszont üres lett. Nyúl volt, lihegő kutya lett. Egy macska volt, de kettő lett, mert Szépenszürke Ferdinánd macska megházasodott, szende, de azért kedvesen karmolós erdei cicalányt vett el feleségül.
Pritty, Pratty, és Prutty felébredt, azzal a jó érzéssel: amíg ők horkoltak, a házat nem lopta el senki. Teljesítették, amivel a gazdájuk megbízta őket.
Hibehuba Ádám az maradt, ami volt?
Hát, egy kis változással. Legény volt, férj lett. Felesége, a csinos Bájosanbarna Éva hajadon volt, de feleség lett, Ádámé.
A szerelem azonban olyan nagy volt Ádám és Éva között, mintha az Édenkertben lettek volna. Kígyót, almafát, ha láttak volna is, észre sem vették volna.
A kiürült éléskamra is csak másnap tűnt fel nekik. Ám Bájosanbarna Éva leány is varázslóasszonnyá lett. Hipp-hopp, lúdmáj, libatop, ne legyen itt az éhkopp!
A kert fölé hajló hatalmas tölgyfa ágára később megint fehér holló szállt le. Ő az maradt, aki volt. Lekárogott:
- Jó hírt hoztam! Jó hírt hoztam!
Hibehuba Ádámné kijött, kérdezte:
- Mi az a jó hír?
- Rúd kolbász az ára! Rúd kolbász az ára!
Az ifjú varázslóasszony kihozott a kamrából egy rúd kolbászt, feldobta neki. A holló elkapta a csőrével, lábai alatt biztonságba helyezte, utána lekárogott:
- Nincs vége a világnak! Nincs vége a világnak! Béke lett. Sok ház újra felépült. Saját két szememmel láttam!
- No, hogy te milyen jól értesült vagy! - szólt fel neki gúnyosan a varázsló szépséges felesége. Én is tudok egy jó hírt, de inkább a férjemnek mondom el, nem kötöm a te csőrödre!
- Babátok lesz! Babátok lesz! Bőgni fog! Bőgni fog! - károgta a fán a holló.
Hibehuba Ádámné nevetett:
- Olykor bőgni, olykor nevetni, mint más kisbabák. Azt javasolom: ne költs itt jóslatokat, tojásokon ülj, sokat! A saját tojásaidon!
- Igaz is! - mondta a holló önmagának. Röpülök a férjemhez. Csak azt nem tudom: ha a férjem fekete, a kis hollók fehérek lesznek-e, mint én? Vagy talán félig fehérek, félig feketék?
Csőrébe vette a kolbászt, levegőbe lendült, elrepült.
(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!