Piripella Pimpinella neve, lehet, fura volt kissé. Ám, ha egy leány gyönyörű, vidám, házias, akkor a legkülönösebb névvel is kapós a legények között.

Igen, de Pimpinella rátarti is volt, kicsit tréfásan, de egyúttal nagyon komolyan. Megrostálta a legényeket, végül egyetlen egy sem maradt fenn a rostáján. No, ha egyelőre nem, majd később meglátjuk mi lesz, mint lesz! - gondolta a szépséges leány.

Álló évig azonban legényügyben semmi sem lett, az is sehogyan. Akkor azonban délceg legény állt meg a kertkapuja előtt, és így kiáltott:
- Csokoládés kézcsókom! Hozzád jöttem, Pimpinella, udvarolni szeretnék neked!

Pimpinella kinézett az ablakon, és kissé fitymálóan így szólt:
- Jó! Ám, ha udvarolni akarsz, akkor ne álldogálj a kapu előtt, gyere be, kapj be nálam valamit!

Bemutatkozott a legény: ő Karampuláci Pankreác. Asztalhoz ültek, túrós buktát ettek, amit Pimpinella sütött. Az olyan jó volt, hogy a legény ötöt is megevett belőle. Miért ötöt? Hát csak azért, mert összesen hat bukta volt, egyet a leány evett meg, Pankreác ötöt, az összesen hat.

Pimpinellának nagyon tetszett a legény, de úgy gondolta: egyelőre nem mutatja neki. A legény azonban nem tudta eltitkolni, hogy mennyire csodálatosnak tartja a leányt. A szemeit nehezen tudta levenni róla. Lehet: nem is akarta.

Vidám történeteket mesélt a leánynak. Az látszólag csak leereszkedő mosollyal díjazta, de belül nagyokat nevetett. Jó humorú ez a legény!

Végül Pankreác azt mondta:
- Tudod, szépséges leány, én őszinte vagyok, ezért elárulom: varázslás a mesterségem. Ezekért a finom túrós buktákért megérdemled, hogy teljesítsem a kívánságod. Azt kívánsz, amit akarsz, de, ha rosszul kívánsz, utána fejet vakarsz!

- Nem szokásom a fejem vakargatni! - mondta, kissé csípősen, Pimpinella. Neked viszont puha az orrod, és pirosak lehetnének a füleid is! Füllentesz! Még ilyesmi, hogy varázsolni tudsz! Hiszi a Piszi, de az is csak akkor, ha pityókától kótyagos. Ám jó, rendben, elsütök egy kívánságot, aminél te majd felsülsz:

Varázsolj ide hat madarat!
Mind tojást tojjon hat fa alatt.
Legyen tojásból pont hatvanhat,
bűvös erőd így hatszor is hat!

Pankreác beleegyezett. Aznap este nem volt ott a hat fa, hat madár, hatvanhat tojás. A legény elment. A leány meg arra gondolt: inkább a legény kell neki, mint az a sok tojás. Ám ezt nem jó egykettőre bevallania, mert elbízza magát ez a csinosan nadrágos.

Másnap azonban mit látott Pimpinella? Kertjében hat szilvafa, mindegyik alatt tojások. Megszámolta: összesen hatvanhat. Mindegyik fán madár ült, számára ismeretlen, tyúknál nagyobb, de struccnál kisebb. Ámult-bámult Pimpinella, mint borjú az újkapura, - csak sokkal bájosabban.

Ez volt, rendben, de megjött a baj is. Mindegyik tojásból kikelt egy fióka. Pillanatok alatt megnőtt. Csipkedte a tyúkokat, libákat, kacsákat, de még a koca is megrémült tőlük, kiszakította óljának ajtaját, világgá futott a tíz kismalaccal.

Fejéhez kapott a leány, azt kiáltotta:

Amit kértem, rosszul kértem!
Legény, fordítsd vissza! Kérem!
A sok madár elrepüljön,
koca, malac visszajöjjön!

Kis idő múlva a madarak mind elrepültek. Pankreác pedig megint ott állt a kertkapu előtt. Pimpinella most már a ház előtt várta. Először kissé bűnbánóan nézett a legényre, de azután visszajött valami rátartiságából.

Bementek a házba. A leány most meggyes rétest készített. A legény a hatból ötöt megevett, a hatodikat csak azért nem, mert azt a leány kivette saját magának, és nem illendő leánykézből kivenni a kivetett, az sértésként is felfogható, - bár ki tudja?

Forgott a szó erről-arról. Azt mondta a legény:
- Jó volt ez a meggyes rétes, szívem hozzád menne, édes! Kérhetsz tőlem valamit, teljesítem!

Gondolta a leány: most okosabban fog kérni. Így szólt:

Házam kissé nagyobb legyen,
s ne itt legyen, - fent a hegyen!
Onnan sokkal messzebb látni.
Ott a kilátás királyi!

Aznap még nem, de másnap a ház fent volt a hegyen, újabb kis kamrával megtoldottan. Hát az ablakából tényleg messze lehetett látni, folyó, hegy, völgy vetült a szemtükörre, de azért csúnya kis bajocska is belekapaszkodott a természeti szépségbe, mint a kullancs. Egyrészt a hegyről hosszú volt az út a faluig, - no, és még nyár volt, de mi lesz majd télen, ha hó esik, fagy jön?

A nagyobbik baj sem váratott magára. A kert a veteményekkel, a disznóól a röfögőkkel, visítókkal lent maradt, a tyúkok, libák, kacsák pedig az eltávozott ház helyén keresgették a gilisztákat.

Megijedt Pimpinella, panaszosan kiáltotta:

Amit kértem, rosszul kértem!
Legény! Fordítsd vissza! Kérem!
Balgán kértem, megbántam én.
Házam legyen régi helyén!

A leány most már kijött a kertkapuhoz, ott várta a varázslót. Ezúttal lekváros palacsintával vendégelte meg. No de milyen volt az a palacsinta? Álomba illő! Milyen volt benne az a csipkebogyólekvár? Aki megízlelte, rögtön megcsípte magát: nem álmodik? Nem tett volna arra csípős megjegyzést még a legkényesebb királykisasszony sem!

Hat palacsinta volt a tálon, a legény most mind a hatot megehette, mert a leány még sütögette a többit. Azt mondta Pankreác:
- Ezek remek palacsinták, más vehetne róluk mintát! Lehet még egy kívánságod, - vagy azt inkább csókra váltod?

A csók nagyon jól jönne, - gondolta Pimpinella - de, ahogy a legényre nézett, annak epekedő fizimiskája láttán úgy vélte: a csók mindenképpen meglesz. Így szólt:
- Nem akarom, hogy butuska leányként csókolj meg! Ki kell küszöbölnöm a kívánság-csorbát. Íme a kérésem:

Varázsolj egy bűvös pálcát,
mely, ha kérem, kezdi táncát,
s szándékából az is tiszta:
teszi ezt-azt oda, - s vissza!

Aznap nem, de másnapra ez is teljesült. A leány elé perdült egy varázspálca. Mit kérjen tőle? Száraz volt a kert, öntözésre szorult volna. Esőt kért.

Igen, de a bűvös pálca másképpen értelmezte a leány kérését, mint Pimpinella gondolta. Megeredt az eső, pár percig esett, de mindjárt el is állt, és kisütött a nap. No, eddig rendben, örültek a növények. Ám hamarosan újra eleredt az eső, majd megint elállt, előbújt a napocska. Így ment oda-vissza. A kertben egész szép tavacskák keletkeztek a tócsából.

Most már csak a kacsák és libák örültek, - de ők nagyon. A tyúkok viszont nem, mert ők nem vízszerető szárnyasok, fürdeni is inkább a porban szoktak.

Kétségbeesett Pimpinella csudamód, könnyek között kiáltotta:

Amit kértem, rosszul kértem!
Arcom pirul, rajta szégyen.
Vedd vissza a varázspálcát,
s leányszívem csókot átád!

No, most a leány, amikor meglátta a varázslólegényt, futott elébe. Ám Pankreác is szaladt, ő meg a leány felé. Pankreác fogott Pimpinellát, - vagy Pimpinella Pankreácot? Nem mindegy? Egy csók, két csók, de sok csók! Adod, leány, a kacsód?

Pankreác nevetett, és azt mondta:
- A mesebeli három után még lehet egy kívánságod, ráadásnak. Mit kérsz?

Lángolt a leány arca, de azért egy kis nyelvöltés most is kiugrott belőle, mert gyűrűre vágyó kezét kinyújtotta a legény felé, és így szólt:
- Találd ki!

Pankreác kitalálta. Újra megcsókolta Katicát, felhúzott az ujjára egy aranygyűrűt, és ettől fogva kéz a kézben mentek tovább a lakodalmukig, ami már ott volt a küszöbön.

Egy év múlva teljesült Pimpinella kívánsága, de ez a kívánság már közös volt, mert férjecskéje, Pankreác is arra vágyott. Kéményükre gólya szállt, hozott nekik kisbabát.

Szerették a kisbabát, Karampuláci Pimpinellát?

Annyira szerették, hogy a gólya a későbbiekben még öt babát hozott nekik, így lett a babaszám, gyerekszám hat.

Varázslónak, persze, könnyebb gyermekeket felnevelnie, mint másnak: házat, kertet nagyobbíthat, - de még a rövid kolbászt, hurkát is meghosszabbíthatja. Mire való a varázspálcája?

A szívét azonban, ha igazi varázsló, nem kell megnagyobbítania: belefér abba nem csak saját családja, de még a világ gondjaiból is annyi, amennyi egy szívbe beleférhet.

Csak az a baj: az ilyen varázslószív ritka, a világ gondjai pedig oly számosak, hogy azokon, ha számba venné, még a Legnagyobb Varázsló is csodálkozna, - és el is szomorodna!

(2013)