Kecseskacsa János nem volt ostoba legény, csak kicsit nehézfejű. No, utóbbival nem rítt ki a falubeliek közül, mert azoknál is csak a kés, bicska volt éles, nem a koponyatartalom. Persze, akkor ő is rítt, amikor nem éppen barátságos vitába keveredett egy bicska gazdájával.

Megházasodott ez a János, felesége szép is volt, okos is, határozott is, gyors is. Rászólt a férjére, határozottan, ellentmondást nem tűrően:
- Menj, János, hozz szegfűszeget! Lódulj!

János nem tudta, hogy a szegfűszeg fűszer, de azt igen: mennie kell szegfűszegért, haladék és kérdezősködés nélkül. Lám, ha valaki nem tud valamit, még mindig megmentheti az a valami, amit tud! Ezt ti is jegyezzétek meg a mesémből, nehézfejű olvasóim, - jól jöhet még, bár rosszul is!

Ment Kecseskacsa János. magát a szót, hogy szegfűszeg, eleinte észben tartotta a fűről és a szegről, de később félig-meddig az is kiment a fejéből. A falu határában a pásztor nem tudta, hogy mi az a fűszeg, csak azt: mi a szegfű, de az nem segített. Volt később egy erdő, abban favágó vágta a fát, de az még a szegfűt sem ismerte, csak a szeget. Kecseskacsa János, becsületére legyen mondva, ügyesen elugrott a dőlő fa elől, - bár az is igaz: ha nem így tesz, akkor talán örökre megszabadul a szegfűszeg kínzó rejtélyétől.

János három falun is átsétált, három kocsmában is elidőzött. Egy bepálinkázott atyafi megajándékozta zacskónyi szeggel, de a füvet illetően csak röhögtek rajta. Ilyen értetlenek a népek, - de már megszokhattuk!

A negyedig faluban kurjongatás, üvöltözés, lökdösődés volt, valami ünnep alkalmából, mert mindenki a jobbik ruháját vette fel. Jobbik énjüket nem vehették fel, ha egyszer olyan nem volt nekik. Én ezt, e történet feljegyzőjeként, belátom.

Egy nagyszájú és hatalmas öklű atyafi hordó tetejéről szónokolt, kiderült: Mindentordító Márton a neve. Hát az annyi széthordhatót összehordott, hogy még a kutyák is helyeslően ugattak rá! Mindenki bemutatkozott: honnan jött. Volt, aki Farkasalmáról, de olyan is, aki csak a szomszéd almafájáról.

Kecseskacsa Jánost is kérdezték: őt honnan hozta ide a szél?

- Fűfűszegről! - kiáltotta János, mivel három kocsma után koponyatöltelékében a szegfűszeg fűfűszeggé változott. No, voltak már a kocsmatörténelemben nagyobb változások is..

Éljenezték Jánost erősen, de a nem létező Fűfűszeg falut is. Mindenki kapott bort, meg búzát kalács formájában, a békességre pedig nem volt szükség, hiszen éppen ellenkező irányban indultak el, mint a békesség, ráadásul igen felindultan.

Faluról falura nőtt a tömeg. János kissé csóválta a fejét az emberek tudatlanságán, mert nem ismerték az általa tudakolt szavakat: székesszeg, fűszeges, szegesfű, székenszeg, szegenszék, fűszegszeg.

A hetedik faluban volt némi nézeteltérés azokkal, akik Mindentordító Márton híveivel nem mindenben értettek egyet. Itt Kecseskacsa János is kapott egyet a fejére, ami az agyára is hatással lehetett, mert felkiáltott:
- Szegfűszeg!

A művelt atyafi, aki János fejét a bunkójával megbarátkoztatta, ráförmedt:
- Szegfűszegért a vegyesboltba menj, te tökkelütött!

Megörült János, négykézláb kimászott a tömegből. Közben pénzt is szerzett, mert összegyűjtötte a verekedők gatyájából kihullott erszényeket. A boltos megkérdezte ugyan tőle, hogy mennyi szegfűszeget akar, de arra János, okosan, csak krákogott, kétszer is. Harmadszorra nem kellett krákognia, mert a boltos nem volt buta fickó, abbahagyta a kérdezősködést, és adott neki annyit, amennyit jónak látott.

Hazafelé János nagylelkűen erszényt ajándékozott három fenyőfának, pedig még messze volt a karácsony. A pénzt viszont eltette, mert semmit sem jó túlzásba vinni, még a nagylelkűséget sem.

Egy vadalmafa alatt kialudta mámorát. Ezt jól tette, mert így felesége nem használta a tésztanyújtásra alkalmas sodrófát Jánosra kellemetlen módon, csupán gúnyosan megjegyezte:
- Te talán Afrikából hoztad ezt a sok szegfűszeget?

(2012)