Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2012-02-12 19:59:31
Megtekintve: 856
A kakukkoló leány
Hol volt, hol nem volt, volt egy leány: Kukucska Éva. Nem volt gazdag, inkább szegény, de szépséges, és majdnem mindig vidám. Szülei magukénak mondhattak egy kis földet, rétet, házat, kertjükben néhány bőven termő gyümölcsfát, istállójukban tehenet, borjával, meg lovacskát. Két kecskéjük is volt: a Baga nevű fehér, a Bága pedig fekete szőrű. Mindez nem sok, de a napról napra éldegéléshez, nagy szorgalom mellett, elegendő.

Olyasmit tudott ez a leány, amit a faluban senki más: kakukkolni, de úgy, hogy azt időnként még a kakukkok is méltányolták. Pontosabban: ők méltányolták, a falubeliek viszont nevették érte. Hiába volt szép ez az Éva, a kakukkolása miatt nem udvaroltak neki a legények. Azt mondogatták, amit a falu költőbolondja, vagy, ha úgy tetszik, bolond költője írt róla:
- E lány folyton úgy kakukkol! Hej, kéne néki kakukk-ól! Ha betennéd kakukk-ólba, kérdezhetnéd: kakukkol ma? Azt felelné: - Nem kussolok, - ma is buzgón kakukkolok!

Hát igaz, ami igaz: ilyen falucska volt Ferdefenyőfalva. Kevés volt ott a jó humorú legény, és nem csak a falu elején, hanem a közepén, meg a végén is.

A tehetség azonban tehetség, akármilyen furcsa is. Ferdefenyőfalva felé is eljárogatott egy fiatalember, vállán puskával, nyakában messzelátóval. Tudom, azt gondoljátok: vadászott. Megtévesztett benneteket a puska!

Ez a legény, Duplagombócos Márton, csak azért vitte magával a puskát, mert be akart csapni másokat: hadd higgyék azt, hogy vadászik. Valójában a természetet figyelte, de barátja azt mondta neki:
- Jegyezd meg, jegyezd le, Márton! Az, aki csak nézegeti, megfigyeli, leírja a természetet, növényeket, állatokat, hegyeket, völgyeket, - az a falusi emberek szemében kissé bolondosnak tűnik. Arra nem felnéznek, hanem lenézik, ingyenélő különcnek tartják. Ha viszont puskát viszel magaddal, rögtön megváltozik rólad a véleményük, mert aki vadászik, az szerintük dolgozik. No meg a puska a hatalom jelképe. Vigyél magaddal puskát, jelképnek, - nem kell, hogy használd is! Én annyi kitömött állatot szedek össze a boltokból, és hozok a lakásodba, dísznek, hogy még egy afrikai oroszlánvadász is megirigyli majd!

Látta Márton, hogy van valami igazság barátja gondolatainak leveses fazekában, csak ki kell onnan kanalaznia. Kiválasztotta a legkönnyebb puskát, mert más a puskát büszkén vállra akasztani, mint utána vinni is, cipelni hegyen-völgyön keresztül. Töltényeket is tett a tarisznyájába, meg eleséget is, de még magát is megtöltötte töltött csirkével.

Ment ez a Márton, egyszer csak kakukkhangot hallott. Mindig szeretett volna kakukkot közelről nézegetni, de még sohasem sikerült neki, mert a kakukk nagyon elbújós madár. A hangja itt is, ott is, de ő magát sehol sem találni.

Most sem sikerült megtalálnia a kakukkot, de olyan legény volt ez a Márton, hogy nehezen tett le arról, amit egyszer a fejébe vett. Be is jegyezte füzetébe Ferdefenyőfalváról: kakukkhangos környék!

Odament egy héten háromszor is, bokortól bokorig lopakodott, vagy szaladt. Hiába! Sokszor valódi kakukk csapta be, sokszor meg, de ezt nem tudta, Kukucska Éva kakukkot utánzó hangja. Éva nem csak kakukkolni tudott, hanem elbújni is. Gyermekkorban úgy hívták őt játszótársai: - Te Bújócska Királynő! Nem véletlenül nyerte mindig ő a bújócskákat.

Márton azonban kigondolt valamit. Mi lenne, ha ferdefenyőfalvai réten éjszakázna, az erdőszélen, letakarná magát egy fűzöld kabáttal, és onnan pislogna ki reggeltől: - Száll-e már a kakukk, - és ha igen, hová?

Le is feküdt. Besötétedett. Hallgatta a bagolyhuhogást, nézegette a holdat, azután már majdnem elaludt, amikor hangokat hallott. Két ember, kezében puskával, megállt mellette. Az egyik így szólt társához:
- Ez az ember alszik. Vegyük le róla a takarót, és szabadítsuk meg attól, ami számára fölösleges!

Hallotta ezt Márton, megfogta a mellette levő puskát, annak a tusával úgy fejen vágta az egyiket, hogy az majdnem elalélt. Egyúttal óriásit kiáltott:
- Én az Erdő Szelleme vagyok!

A másik rettentően megijedt. Kiejtette a kezéből a saját kétcsövűjét, és elkezdett futni. A majdnem elájult odébb tántorgott, és az is elfele igyekezett, még a melléje esett fegyverét sem merte felvenni. Márton nem ment utánuk, csak annyit küldött feléjük a levegő szárnyán:
- Üldözzön bennetek a Sors Fekete Baglya!

Ezt követően maga mellé fektette a zsiványok puskáit is. Mérges volt:
- Most három puskát cipelhetek magammal! Ki tudja, hogy hol adhatom becsületes kezekbe!

Hanem a balsors mellett olykor a jó sors is ott leselkedik. Reggel vidám kakukkhangot hallott. A zsiványok puskáit gyorsan elrejtette az avarban, és a kakukkhang irányába sietett. Egy idő után a kakukkhang eltűnt, viszont egy szép leányt talált, kapával a vállán.

Odaszólt neki:
- Én Duplagombócos Márton vagyok! Nem akarom megsérteni, a világért sem, de.. nem a kisasszony kakukkolt ezen a csodálatos hangon?

Éva nem mondhatta meg az igazat, de füllenteni sem akart. Feltalálta magát, nevetett:
- Az úr talán kakukknak néz engem?!

Márton azonban nem hagyta magát oly könnyen letéríteni gyanúja gondolatösvényéről:
- Önt gyönyörű leánynak nézem és látom, de, ne haragudjon meg őszinteségemért, a legszebb leány is kakukkolhat, ha tud. Ám ezek szerint nem a kisasszony kakukkolt ezen a csodás hangon, de azért a gyanú bennem maradt, mert a hangja nagyon hasonlít most is az előbbi kakukk hangjára. Elnézését kérem!

- Elnézésem hiába kéri, mert nem nézhetem el, ha nem néz jobban körül e kakukkolós rejtélynél! Jobb, ha jobban kukucskál, oda illő kulcslyuknál! - oktatta ki a leány Mártont, kedvesen, de egy kis szemrehányással.

A legény úgy döntött: nem cipeli magával a zsiványok puskáit, de készít egy vázlatot arról, hogy hol rejtette el. Szerencséjére találkozott egy erdésszel, akinek elmondhatta a dolgot.

Az erdész nagyot kiáltott:
- A két gazember közül az egyik Betegbükkfás Miska, a másik meg a testvére, Betegbükkfás Vencel. A puskáikat ezek szerint eldobták, de az a sok arany ékszer, amit Pecempálos méltóságos úrtól elraboltak, még náluk lehet. Ha így van, szép jutalom üti az úr markát a méltóságos úrtól! A nyomra vezetésért..

- No, inkább a gyomra vezetésért, - mosolyodott el Márton - mert ez a két mákvirág a gyomok közé tartozik..

Az erdésznek támadt egy ötlete:
- Tudja mit! Az úr, látom, nem lehet szegény, de azért egy zacskó arany Önnek is jól jönne, nekem is. A zsiványoknál most nincs puska, de az úrnál is, nálam is, van. Fogjuk el őket az arany ékszerekkel együtt! Visszavisszük az ékszereket a méltóságos úrnak, és megosztozunk a jutalmon!

Márton arra gondolt: ne vádolja őt senki gyávasággal. Beleegyezett. Az erdész jól ismerte a környező vidéket, hiszen sokszor bejárta. Egy szikla mellett meg is pillantották messzelátóikon a két zsiványt. Észrevétlenül megközelítették őket. Márton elkiáltotta magát:
- Az Erdő Szelleme! A Fekete Bagoly!

A két zsivány úgy megijedt, hogy még a lopott ékszerekkel teli tarisznyát sem merték magukkal vinni, csak futottak, futottak.. Úgy elfutottak ijedtükben, hogy később még a becsület útjára is ráléptek. Olykor, persze, ez-az időnként a tenyerükhöz tapadt, de már nem gyakran..

Az erdész nagyon örült, amikor a méltóságos úrtól átvették a jutalmat. Volt is oka rá, mert e pillanattól még főerdésszé való kinevezését is elintézettnek vehette. A vadon e lelkiismeretes őre úgy megörült a váratlanul jött pénznek, hogy felkiáltott:
- Örömömben most én is úgy kakukkolnék, mint a faluban az a furcsa leány, Kukucska Éva!

- Én is mindjárt kakukkolok! - mondta Márton. Szóval Kukucska Éva? No, akkor bekukkantok hozzájuk! Hol laknak?

- Lássuk csak.. A tizennegyedik ház lehet a falu elejétől.. Vagy a tizenharmadik? - tűnődött az erdész. Ha a tizenharmadik, az szerencsétlen szám.. Mindegy, akármelyik, könnyen megtalálja..

- Azt elhiszem! - nevetett Márton. Majd bekukucskálok a kulcslyukon.

Márton szerencséjére éppen otthon volt Éva. Szülei a földeken dolgoztak. A legény bekopogtatott, és így szólt:
- Nagyon megszomjaztam. Lenne olyan kedves a Kisasszony, és adna egy pohár vizet?

- Nemcsak lennék, hanem vagyok is, nem csak adnék, adok is! - mondta Éva. Sőt! Akár hárommal is, ha egy nem elég az úrnak. Ha meg az úr, ahogy mondta, Duplagombócos, akkor a vízért cserébe adhatna egy gombócot. A szilvásat szeretem!

- Adok is! - nevetett Márton. Ám most nincs nálam szilvás gombóc, ezért meghívom vacsorára, holnapra, kedves szüleivel együtt, Mérgeskertes városkába, ahol lakom. Este hatra, de előbb is jöhetnek. Komolyan! Ne felejtse el: Pirospipacs utca nyolc, csókot kapsz, ha megcsókolsz.

- A csókkal még várjunk! A meghívást tréfából elfogadom, de ki tudja? Talán komolyan ott leszünk, talán nem. Viszont ha ott leszünk, akkor biztosan eszünk! - rejtélyeskedett Éva.

Elütötte az óra a hatot. Ott ült Márton a vacsoraasztalnál, és várt. Negyed hét már.. Hát, ha kakukkos is a leány, de talán másnak kakukkol, másutt..

Ám ekkor kakukkszót hallott. A városban nincs kakukk, így az, aki kakukkol, csak az ő szoknyás leánymadara lehet! Kinézett Márton a nyitott ablakon, nagy lendülettel, hát azon, éppen ott, egy leányfej nézett be. Összekoccant a két buksi, alaposan, de ezen nem koccantak össze, nevettek.

Éva mindent jól megnézett Márton lakásában. Mindenütt kitömött állatok.. Ilyen nagy állatgyilkos lenne ez a kedves legény? Néhány állatnak azonban óvatosan a fatalpát is megnézte. A hatalmas bagoly támasztékán apró betűkkel ez állt: Perecengi és Társa Díszkereskedés. A leány mindent megértett, de okosan semmit sem szólt. Örült viszont, hogy Márton sem dicsekszik véres vadászkalandjaival, mert nem szerette a füllentőket.

Éva szülei is megérkeztek. Vidám vacsora volt, amit még sok követett, hol Éváéknál, hol Mártonnál. Volt olyan nap, amikor a Pipacspiros utca nyolcban nem nyolc volt a csók, hanem sokkal több. Márton nagyon megszerette Évát, imádta a kakukkolását, még azután is, hogy az már a feleségeként kakukkolt.

A legnagyobb örömök egyike akkor jött meg, amikor kislányuk született, és kiderült: ő is tud úgy kakukkolni, mint az édesanyja. Márton úgy gondolta: még annál picikét szebben, kedvesebben is, - de ezt azért nem mondta ki hangosan, mert nem jó a családban két hölgyet összeveszíteni egymással.

(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!