Feltöltve: 2012-02-12 15:38:03
Megtekintve: 1838
A százéves néne
Gyökeres Károlyné, született Töpörödött Juci néni a száz évét Ördögpatay Ferdinándnak, a Napvilágos Holdvilágunk főszerkesztőjének köszönhette.
Hogyan? Hát, kedves Olvasóim, elárulhatom, ha nagyon kíváncsiak vagytok rá, pedig ez csak közönséges, egyszerű újságfirkász történet, amiből egyet mindig legalább száz követ nyomtatásban.
Ördögpatay főszerkesztő úr ugyanis vadászott. Mire vadászott? Vadakra, melyekre lőhetett volna, hírekre, amelyek jöhettek volna. Vadak és hírek nem jöttek, mármint az erdőben.
Ferdinánd bosszankodott:
- Ez az erdő túl vadtalan! Jobb a városban, ahol mindig lehet vadakat írni, meg embereket vadítani, vakítani. Később talán le is lehet őket lőni, de most még lelövésüknek lőttek.. Mit tehetek? Vadásznom kell itt is, az erdőben, puskával a vállamon, mivel az olyan előkelő dolog, és a későn kelő úri társaság elvárja tagjaitól..
A szerencse azonban pártfogásába szokta venni a főszerkesztőket, mert azok mindig tudnak pár fogást, ami kifog a szerencsén, vagy meg tudják venni, hogy a szerencse szárnyai alá vegye őket. Ferdinánd a sűrű erdő közepén házacskát talált, a házacskában pedig öreg nénét, fekete macskával.
Gondolta: ráijeszt a nénére, és az majd bevallja, hogy mit csinált Jancsival és Juliskával, akik benne szerepelnek a híres mesében. A mesének az a fele, hogy a gyerekek sütötték meg a vén boszorkányt a kemencében, kútba esett, hiszen az öreg néni itt van, - de talán Jancsi és Juliska nem úszták meg a dolgot!
Töpörödött Juci néninek, úgy látszott, tiszta volt a lelkiismerete, vagy legalábbis nem annyira piszkos, mint Ferdinánd, újságja kapóssága, eladott példányszámának további növekedése miatt, szerette volna. Hiába célozgatott a tüzes kemencére, a néne csak kitartott a mellett, hogy sem neki, sem elhunyt férjének, nem volt semmi kapcsolata péklegénnyel, párttal, titkos vagy titok nélküli összeesküvéssel, - azt a nyilvános esküt és esküvőt leszámítva, amikor őt Gyökeres Károly elvette feleségül. Hiába emlegette neki Ferdinánd rutinosan a vörös tűz, vörös ördög, vörös parázs, vörös rémség szavakat, a néninek csak nem jutott ezekről eszébe semmi különös, még egy megkínzott, ártatlan fehér bárányka sem.
Ördögpatay Ferdinánd egyre jobban elkedvetlenedett. Igaz, csinálhatna a néniből újságjában erdőben élő szentéletűt, de az már egyre kevésbé volt ütős hír, annyira elszaporodtak a szentek, sőt, utóbbi időben a szentségelők száma is igen megnőtt.
Búcsúzkodni kezdett hát a nénétől, akit, hogy ne búslakodjon a kecsege nevű hal nélkülözésén, így kecsegtetett:
- Ne szomorkodjon, Százéves Öreganyám! Kiküldöm magához az újságomtól Udvarias Palkót! Megparancsolom neki, hogy csináljon magából valamit, erdei gyógyító boszorkányt, holdszerető holdkórost, örökké imádkozó ájtatos manót, vagy titokzatosan örök éltű kétéltűt. Ügyes az a Palkó! Ne féljen, Százéves Hölgyem, inkább félelem nélkül adjon nekem párat azokból a málna befőttjeiből, mert nem illik ám üres kézzel elengedni a vendéget!
Itt váratlan dolog következett, ami, mivel hölgyről volt szó, talán még váratlanabb volt, mint egyesek gondolják.
Juci néni ugyanis így szólt:
- Adok, fiam, a befőttekből, hogyne adnék, - de ne nevezz engem százévesnek! Még csak kilencvenkettő vagyok! Az ember a gyerekét nem tagadhatja meg, és, ha jól meggondolom, a korunk is a gyerekünk!
Ferdinánd elnevette magát:
- Néném! Maga csak akkor ér valamit az újságomnak, ha százéves! No és, ha én azt mondom, akkor az is.. Mondja csak nyugodtan, mindenkinek!
Butuska volt kicsit az öreg néne, azt válaszolta, hogy ő sohasem hazudott világéletében, nem tetszik neki a dolog. Persze, ott élt az erdő közepén, nem ismerhette a világ teljesen megváltozott életét.. Ez enyhítő, akarom mondani, súlyosbító körülmény!
Ferdinánd azonban búcsúzóul megnyugtatta, vagy legalábbis úgy vélte:
- Nem kell hazudnia, Néném! Csak annyit mondjon mindenkinek, ha kérdik:
- Ördögpatay Ferdinánd főszerkesztő úr, aki igazán talpig becsületes úriember, engem százévesnek mondott! Holnap ide küldöm a Palkót, az majd kihoz magából valami tüzes kemencés történetet, - vagy pedig ő kerül a kemencébe, és utána, ráadásul, két lábbal úgy rúgom ki az állásából, hogy még fekvésében sem lesz kedve a sajtószabadságról morfondírozni!
Megnyugtatták Juci nénit a főszerkesztő jól szerkesztett szavai? Hát annyira biztosan, amennyire az újságjában megjelentett hírek a fogukat vacogtató olvasóit, - de a kérdés az, hogy ez elég volt-e?
Udvarias Palkó másnap megérkezett Juci nénihez, de nem az újságírás szokásos kínzóeszközeivel, hanem egy nagyon kedves leánnyal, Zöldetdaloló Évával.
Palkó bemutatta Évát, mint a menyasszonyát, akivel máris a Mennyekben érzi magát, de szeretné feleségül is venni. Jegyben vannak, gyakran már egyben is. Hoztak magukkal piros bort fehér üvegben. Igyon csak Juci néni, olyan szőlő nem terem az erdőben, mert ott még a szőlő is vad!
Juci néninek nagyon tetszett Palkó is, Éva is. Azok meg meséltették az életéről, különösen meghalt férjéről. Borban az igazság, de Juci néni borosan is csupa jót mondott elhunyt párjáról. Szorgos ember volt az, szerette a feleségét, megjárta a háborút is, abban is szerencséje volt, mert csak a lábát találta el a golyó, amikor Gőgössy Vendel kapitány úr kiadta elkapkodottan előkapott parancsát, és százával pusztultak miatta az emberek. A kapitány urat akkor nem is nevezték ki őrnaggyá, csak később, amikor egy pezsgős vacsorán megbocsátott neki az ellágyult, már lágyszívűen agyalágyult ezredes úr..
Éva megcsókolta a néni ráncos orcáját, Palkó pedig követte a példát.
Elmagyarázták neki: férje egész életében jó ember volt, és hogy egész halálában, mindörökké az maradhasson, - még egy jót kell tennie a megboldogultnak! Mit? Meg kell mentenie két életet, - mármint Palkóét és Éváét. Életüket és jövendő házasságukat!
Károlynak rossz emberré kell lennie, látszatra, - de ne féljen Juci néni, azért az Isten mindent lát, tudja, hogy volt férje most rosszként igazán jó! Talán még egy kitüntetést is kap a Jóistentől.. Ők majd mindent megírnak, mindent kisírnak. Kitalálják, kitálalják azt a történetet, ami megtörténhetett volna, - mert hát sok minden megtörtént már a Földön, mit számít néhány olyan, ami nem?!
Juci néni, újabb pohár borok után beleegyezett. Nem tudta pontosan, hogy mibe, de ezen nem kell felizgatnia magát, magyarázgatták neki. Hányan nem tudnak semmit sem arról, amiről azt hiszik, vagy legalábbis elhitetik magukkal önérdek-okokból, tudnak, - miközben halvány gőzük sincsen róla, de még az sem olyan színű, mint amilyennek hiszik.
Cikksorozat indult hát a Napvilágos Holdvilágunk nagyon képesen képtelen magazinban, EGY SZÁZÉVES NÉNE SZENVEDÉSEI VÖRÖS URA URALMÁTÓL címmel. Folytatólagosan folyatósan. Már az első részben kiderült a Rémségek Rémsége. Ki volt Károly? Feleségét naponta megkínzó vörös ördög, aki mindent megtiltott párjának: imát, vitát, pipát, piát, riát. Felesége száját saját kezűen fogta be naponta, majd nyakát idegenkezűséggel szorongatta.
Szegény Juci Néni megszökött, de férje visszahurcoltatta a családi fogolytáborba, aminek férje volt a főparancsnoka. Ez így ment száz éven át.. Végül a néni a sötét erdőbe menekült vörös szőrű és irhájú kínzója elől.. Érdekes további történetet ígért a folytatás címe is: MIRE SZOLGÁLT, KINEK SZOLGÁLT A TÜZES KEMENCE? (Aki nagyon kíváncsi rá, az fizessen elő a Napvilágos Holdvilágunkra, azután majd döntse el: jól fizetett-e neki az előfizetés, vagy pedig ráfizetett?)
Juci néni nem olvasott újságot, részben azért mert ilyesmire nem volt pénze, továbbá nem is hozták volna ki neki az erdő közepére, még továbbá pedig a pápaszeme már húsz éve eltörött, de akkor sem látott rajta elég jól. Az erdőben pedig, mert az messze volt a várostól, az újságcikkek hatására csak egyszer kereste fel egy női küldöttség A Szeretet Gipszegyletétől. Három tagjának mindegyike hozott neki tisztelete és szenvedései iránti együttérzése jeléül egy-egy kiló réteslisztet, - igaz, ők is kaptak a nénitől három-három üveg málnalekvárt.
No, ez már siker, - ha ikerpárjához képest némileg kisebb is. Gőgössy Vendel őrnagy úrról múltjáról ugyanis nagy cikk számolt be a Napvilágos Holdvilágunkban. Ebből a dolgot az addig merőben másképp tudók megtudhatták: nem halálba kergetett, hiábavalóan, sok száz katonát, - hanem megmentette őket a szegénységes élettől. Helyes nézőpontból kell bámulni a múltat, így elmúlik az a rossz érzésünk, hogy a vereség, - vereség lett volna, a kegyetlenkedés, - kegyetlenkedés, a gaztett, - gaztett, és így tovább..
Gőgössy Vendel őrnagy urat posztumusz ezredessé nevezték ki, - lám, mondták sokan, egyre termékenyebb a hazai humusz! Ehhez bizonyos alulról kijövő salakanyag is hozzájárult, de annak naturális nevét nem írom ide, mert nem szeretem, ha olvasóim fintorgatják az orrukat. (Igaz, azt még kevésbé, amikor ettől-attól legalább fintorogniuk kellene, de nem teszik.)
No és az erdő közepén hatalmas emlékművet emeltettek e posztumusz ezredesnek, körülötte parkot alakítottak ki, - ez is egyike volt a nagy alakításoknak, melyekben nem volt hiány, bár sok minden másban igen.
Juci néni a Gőgössy-parkban hunyta le örökre a szemét, egy padon. Utána még sokáig ült ott mereven, mert nem jött a halottkém, - de még élő kém sem, az a mostanra átszámozott, hányavetien mittudoménperhányas, amelyik elhiszi magáról, hogy ő morálisan különb elődeinél, pedig még banálisan análisan, kanálisosan sem az!
Annyi kérdés függőben maradt: Juci néni talán éppen attól hunyta le a szemét, hogy a park elnevezése felnyitotta?
Ám ne törődjenek ezzel a függőben maradt kérdéssel, Kedves Olvasóim!
Ebben a kis országban most is annyi függőben levő kérdés függ, hogy ahhoz képest Szemirámisz függőkertje kismiska.
Persze, az is igaz, hogy ez a függőkert ugyancsak távol esik Szemirámisz függőkertjének gyönyörűségétől.. Viszont sokkal több benne a hajlongó, jól megfizetett szolga, meg a fogát - egyelőre még - nem csikorgató, jámbor rabszolga!
(2012)
Hogyan? Hát, kedves Olvasóim, elárulhatom, ha nagyon kíváncsiak vagytok rá, pedig ez csak közönséges, egyszerű újságfirkász történet, amiből egyet mindig legalább száz követ nyomtatásban.
Ördögpatay főszerkesztő úr ugyanis vadászott. Mire vadászott? Vadakra, melyekre lőhetett volna, hírekre, amelyek jöhettek volna. Vadak és hírek nem jöttek, mármint az erdőben.
Ferdinánd bosszankodott:
- Ez az erdő túl vadtalan! Jobb a városban, ahol mindig lehet vadakat írni, meg embereket vadítani, vakítani. Később talán le is lehet őket lőni, de most még lelövésüknek lőttek.. Mit tehetek? Vadásznom kell itt is, az erdőben, puskával a vállamon, mivel az olyan előkelő dolog, és a későn kelő úri társaság elvárja tagjaitól..
A szerencse azonban pártfogásába szokta venni a főszerkesztőket, mert azok mindig tudnak pár fogást, ami kifog a szerencsén, vagy meg tudják venni, hogy a szerencse szárnyai alá vegye őket. Ferdinánd a sűrű erdő közepén házacskát talált, a házacskában pedig öreg nénét, fekete macskával.
Gondolta: ráijeszt a nénére, és az majd bevallja, hogy mit csinált Jancsival és Juliskával, akik benne szerepelnek a híres mesében. A mesének az a fele, hogy a gyerekek sütötték meg a vén boszorkányt a kemencében, kútba esett, hiszen az öreg néni itt van, - de talán Jancsi és Juliska nem úszták meg a dolgot!
Töpörödött Juci néninek, úgy látszott, tiszta volt a lelkiismerete, vagy legalábbis nem annyira piszkos, mint Ferdinánd, újságja kapóssága, eladott példányszámának további növekedése miatt, szerette volna. Hiába célozgatott a tüzes kemencére, a néne csak kitartott a mellett, hogy sem neki, sem elhunyt férjének, nem volt semmi kapcsolata péklegénnyel, párttal, titkos vagy titok nélküli összeesküvéssel, - azt a nyilvános esküt és esküvőt leszámítva, amikor őt Gyökeres Károly elvette feleségül. Hiába emlegette neki Ferdinánd rutinosan a vörös tűz, vörös ördög, vörös parázs, vörös rémség szavakat, a néninek csak nem jutott ezekről eszébe semmi különös, még egy megkínzott, ártatlan fehér bárányka sem.
Ördögpatay Ferdinánd egyre jobban elkedvetlenedett. Igaz, csinálhatna a néniből újságjában erdőben élő szentéletűt, de az már egyre kevésbé volt ütős hír, annyira elszaporodtak a szentek, sőt, utóbbi időben a szentségelők száma is igen megnőtt.
Búcsúzkodni kezdett hát a nénétől, akit, hogy ne búslakodjon a kecsege nevű hal nélkülözésén, így kecsegtetett:
- Ne szomorkodjon, Százéves Öreganyám! Kiküldöm magához az újságomtól Udvarias Palkót! Megparancsolom neki, hogy csináljon magából valamit, erdei gyógyító boszorkányt, holdszerető holdkórost, örökké imádkozó ájtatos manót, vagy titokzatosan örök éltű kétéltűt. Ügyes az a Palkó! Ne féljen, Százéves Hölgyem, inkább félelem nélkül adjon nekem párat azokból a málna befőttjeiből, mert nem illik ám üres kézzel elengedni a vendéget!
Itt váratlan dolog következett, ami, mivel hölgyről volt szó, talán még váratlanabb volt, mint egyesek gondolják.
Juci néni ugyanis így szólt:
- Adok, fiam, a befőttekből, hogyne adnék, - de ne nevezz engem százévesnek! Még csak kilencvenkettő vagyok! Az ember a gyerekét nem tagadhatja meg, és, ha jól meggondolom, a korunk is a gyerekünk!
Ferdinánd elnevette magát:
- Néném! Maga csak akkor ér valamit az újságomnak, ha százéves! No és, ha én azt mondom, akkor az is.. Mondja csak nyugodtan, mindenkinek!
Butuska volt kicsit az öreg néne, azt válaszolta, hogy ő sohasem hazudott világéletében, nem tetszik neki a dolog. Persze, ott élt az erdő közepén, nem ismerhette a világ teljesen megváltozott életét.. Ez enyhítő, akarom mondani, súlyosbító körülmény!
Ferdinánd azonban búcsúzóul megnyugtatta, vagy legalábbis úgy vélte:
- Nem kell hazudnia, Néném! Csak annyit mondjon mindenkinek, ha kérdik:
- Ördögpatay Ferdinánd főszerkesztő úr, aki igazán talpig becsületes úriember, engem százévesnek mondott! Holnap ide küldöm a Palkót, az majd kihoz magából valami tüzes kemencés történetet, - vagy pedig ő kerül a kemencébe, és utána, ráadásul, két lábbal úgy rúgom ki az állásából, hogy még fekvésében sem lesz kedve a sajtószabadságról morfondírozni!
Megnyugtatták Juci nénit a főszerkesztő jól szerkesztett szavai? Hát annyira biztosan, amennyire az újságjában megjelentett hírek a fogukat vacogtató olvasóit, - de a kérdés az, hogy ez elég volt-e?
Udvarias Palkó másnap megérkezett Juci nénihez, de nem az újságírás szokásos kínzóeszközeivel, hanem egy nagyon kedves leánnyal, Zöldetdaloló Évával.
Palkó bemutatta Évát, mint a menyasszonyát, akivel máris a Mennyekben érzi magát, de szeretné feleségül is venni. Jegyben vannak, gyakran már egyben is. Hoztak magukkal piros bort fehér üvegben. Igyon csak Juci néni, olyan szőlő nem terem az erdőben, mert ott még a szőlő is vad!
Juci néninek nagyon tetszett Palkó is, Éva is. Azok meg meséltették az életéről, különösen meghalt férjéről. Borban az igazság, de Juci néni borosan is csupa jót mondott elhunyt párjáról. Szorgos ember volt az, szerette a feleségét, megjárta a háborút is, abban is szerencséje volt, mert csak a lábát találta el a golyó, amikor Gőgössy Vendel kapitány úr kiadta elkapkodottan előkapott parancsát, és százával pusztultak miatta az emberek. A kapitány urat akkor nem is nevezték ki őrnaggyá, csak később, amikor egy pezsgős vacsorán megbocsátott neki az ellágyult, már lágyszívűen agyalágyult ezredes úr..
Éva megcsókolta a néni ráncos orcáját, Palkó pedig követte a példát.
Elmagyarázták neki: férje egész életében jó ember volt, és hogy egész halálában, mindörökké az maradhasson, - még egy jót kell tennie a megboldogultnak! Mit? Meg kell mentenie két életet, - mármint Palkóét és Éváét. Életüket és jövendő házasságukat!
Károlynak rossz emberré kell lennie, látszatra, - de ne féljen Juci néni, azért az Isten mindent lát, tudja, hogy volt férje most rosszként igazán jó! Talán még egy kitüntetést is kap a Jóistentől.. Ők majd mindent megírnak, mindent kisírnak. Kitalálják, kitálalják azt a történetet, ami megtörténhetett volna, - mert hát sok minden megtörtént már a Földön, mit számít néhány olyan, ami nem?!
Juci néni, újabb pohár borok után beleegyezett. Nem tudta pontosan, hogy mibe, de ezen nem kell felizgatnia magát, magyarázgatták neki. Hányan nem tudnak semmit sem arról, amiről azt hiszik, vagy legalábbis elhitetik magukkal önérdek-okokból, tudnak, - miközben halvány gőzük sincsen róla, de még az sem olyan színű, mint amilyennek hiszik.
Cikksorozat indult hát a Napvilágos Holdvilágunk nagyon képesen képtelen magazinban, EGY SZÁZÉVES NÉNE SZENVEDÉSEI VÖRÖS URA URALMÁTÓL címmel. Folytatólagosan folyatósan. Már az első részben kiderült a Rémségek Rémsége. Ki volt Károly? Feleségét naponta megkínzó vörös ördög, aki mindent megtiltott párjának: imát, vitát, pipát, piát, riát. Felesége száját saját kezűen fogta be naponta, majd nyakát idegenkezűséggel szorongatta.
Szegény Juci Néni megszökött, de férje visszahurcoltatta a családi fogolytáborba, aminek férje volt a főparancsnoka. Ez így ment száz éven át.. Végül a néni a sötét erdőbe menekült vörös szőrű és irhájú kínzója elől.. Érdekes további történetet ígért a folytatás címe is: MIRE SZOLGÁLT, KINEK SZOLGÁLT A TÜZES KEMENCE? (Aki nagyon kíváncsi rá, az fizessen elő a Napvilágos Holdvilágunkra, azután majd döntse el: jól fizetett-e neki az előfizetés, vagy pedig ráfizetett?)
Juci néni nem olvasott újságot, részben azért mert ilyesmire nem volt pénze, továbbá nem is hozták volna ki neki az erdő közepére, még továbbá pedig a pápaszeme már húsz éve eltörött, de akkor sem látott rajta elég jól. Az erdőben pedig, mert az messze volt a várostól, az újságcikkek hatására csak egyszer kereste fel egy női küldöttség A Szeretet Gipszegyletétől. Három tagjának mindegyike hozott neki tisztelete és szenvedései iránti együttérzése jeléül egy-egy kiló réteslisztet, - igaz, ők is kaptak a nénitől három-három üveg málnalekvárt.
No, ez már siker, - ha ikerpárjához képest némileg kisebb is. Gőgössy Vendel őrnagy úrról múltjáról ugyanis nagy cikk számolt be a Napvilágos Holdvilágunkban. Ebből a dolgot az addig merőben másképp tudók megtudhatták: nem halálba kergetett, hiábavalóan, sok száz katonát, - hanem megmentette őket a szegénységes élettől. Helyes nézőpontból kell bámulni a múltat, így elmúlik az a rossz érzésünk, hogy a vereség, - vereség lett volna, a kegyetlenkedés, - kegyetlenkedés, a gaztett, - gaztett, és így tovább..
Gőgössy Vendel őrnagy urat posztumusz ezredessé nevezték ki, - lám, mondták sokan, egyre termékenyebb a hazai humusz! Ehhez bizonyos alulról kijövő salakanyag is hozzájárult, de annak naturális nevét nem írom ide, mert nem szeretem, ha olvasóim fintorgatják az orrukat. (Igaz, azt még kevésbé, amikor ettől-attól legalább fintorogniuk kellene, de nem teszik.)
No és az erdő közepén hatalmas emlékművet emeltettek e posztumusz ezredesnek, körülötte parkot alakítottak ki, - ez is egyike volt a nagy alakításoknak, melyekben nem volt hiány, bár sok minden másban igen.
Juci néni a Gőgössy-parkban hunyta le örökre a szemét, egy padon. Utána még sokáig ült ott mereven, mert nem jött a halottkém, - de még élő kém sem, az a mostanra átszámozott, hányavetien mittudoménperhányas, amelyik elhiszi magáról, hogy ő morálisan különb elődeinél, pedig még banálisan análisan, kanálisosan sem az!
Annyi kérdés függőben maradt: Juci néni talán éppen attól hunyta le a szemét, hogy a park elnevezése felnyitotta?
Ám ne törődjenek ezzel a függőben maradt kérdéssel, Kedves Olvasóim!
Ebben a kis országban most is annyi függőben levő kérdés függ, hogy ahhoz képest Szemirámisz függőkertje kismiska.
Persze, az is igaz, hogy ez a függőkert ugyancsak távol esik Szemirámisz függőkertjének gyönyörűségétől.. Viszont sokkal több benne a hajlongó, jól megfizetett szolga, meg a fogát - egyelőre még - nem csikorgató, jámbor rabszolga!
(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!