Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-08-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2012-01-26 07:50:31
Megtekintve: 660
Rablóból, ha nem is pandúr..
Kuttyomka János nem szeretett a földeken dolgozni, viszont, becsületére legyen mondva, ezt nem is tagadta. Amikor édesanyja is meghalt, magára maradt.

Az erdő rejtett zugában romos házikót talált. Oda költözött. Annak padlásán, - kié is lehetett egykor a házikó? - rengeteg könyv volt. Azokat olvasgatta János, és amikor megunta, madarakat fogott lószőr-hurokkal. Miként? Elárulnám nektek, kedves olvasóim, de féltem a madárkákat. Jánosnak muszáj volt ez, hogy legyen mit ennie. A sült vadgalamb azért neki sem repült volna a szájába, ha kitátja..

A madárfogás azonban nem elégítette ki. Az egyik könyvben útonállókról olvasott. Elhatározta: útonálló lesz, ami egyfajta rablófoglalkozás. Szerzett egy rozsdás pisztolyt és lesben állt az út mellett. Később megunta az állást, álmos lett, leheveredett, elaludt. Amikor felébredt, hintózörgésre lett figyelmes.

Kiugrott az útra, és azt kiáltotta a kocsisnak:
- ÁLLJ!

A pisztolyt elfelejtette kivenni a zsebéből. Ez lett a szerencséje. A hintóból ugyanis négy puskás katona ugrott ki, egy igen szép hölgy viszont csak a fejét dugta ki a hintó ablakán, kíváncsian.

János feltalálta magát, gyorsan így szólt:
- Tisztelt Urak, Méltóságos Kisasszony! Mélységes hódolatom! Azért bátorkodtam megállítani a kocsit, mert feljebb, a hegy alján, négy-öt gyanús külsejű embert láttam lődörögni. Vigyázzanak!

A katonák azt mondták:
- Köszönjük, de négy-öt embertől nem ijedünk meg, de még huszonötnek is ellátjuk a baját. Ezek a puskák nem akármilyenek, hanem remek pricpranc gyártmányok.

A katonák megkínálták János egy kis kenyérrel, kolbásszal. A szép hölgy pedig színes képpel ajándékozta meg, amely Barambákot, a jámbor életű öreget ábrázolta, aki, állítólag, remeteként ebben az erdőben élt egykoron, magányosan, és gyökerek rágcsálásával, meg elmélkedéssel foglalkozott.

A hintó távoztával János az egyik tölgyfa alatt mondott néhány szót, amelyek közül egyik sem volt olyan szép, mint a hintóban látott hölgy. A képet azért zsebre tette, és miközben a zsebébe tette, talán Barambák szelleme, talán más, azt súgta neki: ő nem alkalmas az útonálló mesterségre. El is határozta: inkább tolvaj lesz, az kevésbé kockázatos.

Szegény János azonban tolvajként sem aratott sikert. Talán azért, mert túl sok könyvet olvasott a romos ház padlásán, és így nagyon kiművelődött, talán más ok miatt, de a perecengi piacon, amíg éppen Pincipanci Eduárd Szerelmes zsebmetszők című regényének fordulatain tűnődött, valaki lelopta a válláról még eléggé jó állapotú csíkos tarisznyáját. Az illető azt hitte: finomságokkal telt a tarisznya, pedig abban csak kövek voltak, kóbor kutyák ellen.

Rádöbbent ez a János: tolvajnak sem alkalmas ő! Visszafelé indult, az erdőbe, hogy madarat fogjon vacsorára, utána meg eltegye magát holnapra. Az úton azonban meglátott egy embert, aki, Jánosnak úgy tűnt, eltévedt az erdőben. Hátán kakukkos órát cipelt ez az ember, de úgy látszott: már nagyon nem szívesen. El is rejtette az ormótlan alkotmányt, de János látta, hogy hová. Arra gondolt: ha tőle ellopták a tarisznyát, jogos, ha ő meg ellopja a kakukkos órát. Így is tett.

A kakukkos órát elrejtő ember nem csupán eltévedt az erdőben, hanem előzetesen megtévedt, mert a kakukkos óra egy kastélyból került hozzá, a kastély gazdájának tudta nélkül. Ezt azonban János nem tudta. Hazavitte a faliórát: hadd díszítse ettől fogva az ő romos erdei házikóját.

Két nap múlva János ismét bement a városba, hogy ott erdei rigókat áruljon. A rigók becsületesen fütyörésztek, de nem voltak túlságosan kelendőek, fél áron sem. Annyi pénz mégis összejött, hogy vehetett egy kis sült halat. Mire meresztett a sült hal nagy szemeket? Arra, ami ott állt csomagoló papirosán, az újságban, a Perecengi Trombitában: aki hírt ad egy bizonyos kakukkos óráról, az nagy jutalomban részesül.

János arra gondolt: a kakukkos óra nem sokat ér, hiszen nem is jár, még egyszer sem ugrott ki belőle kakukk, és mutatói is döglötten hevernek a számlapján. Akkor már jobb a nagy jutalom! Felkereste a Perecengi Trombita főszerkesztőjét, akivel megegyezett: ő behozza a talált órát, utána átveszi a jutalmat, meg az óra tulajdonosának köszönetét. Miként találta ezt az órát?

No, ezt illik kicsit kicifrázni, gondolta János a főszerkesztő kérdésére, nehogy gyanús legyen a dolog.

Előadta hát, hogy az erdőben éldegél, nagy elődjének, a jámbor életű Barambáknak útját követve. Meg is mutatta a Barambákról készült képet, és nem tagadta: azt egy a hintóban utazó hölgytől kapta.

Barambák szelleme az egyik estén arra figyelmeztette: nézzen le éjfélkor a Kerekenkopasz hegy melletti szakadékba. Lenézett. Pompás szarvas állt a holdvilágnál, és két első lábával háromszor ráütött egy sziklára. János szeme ekkor könnybe lábadt. Eszébe jutott édesanyja, édesapja, meg keserű gyermekkora, egész élete. Bagoly szárnyai suhogtak, - vagy egy Angyalé? A hold eltűnt a felhők mögött, de újra előjött. A szarvas még ott állt. A Kerekenkopasz hegy csúcsán, fényglóriától övezetten, megjelent Barambák arca. Biztatóan rámosolygott. Ő lemászott a szakadékba, és ott találta ezt a kakukkos órát. Bármi legyen vele, ha nem igaz, amit mond!

Jánossal nem lett bármi, ami nem csodálható, - mivé lenne ez a világ, ha bármi történne azzal a sok füllentővel? Utóbbira jó rágondolni, de ne áltassuk magunkat hiú reményekkel.

Jánossal sem bármi történt, hanem valami, amire nem számított. A Perencegi Trombita főszerkesztője lejegyezte szavait, és kinyomtatta az újságban. Hamarosan jelentkezett az a szép hölgy, aki egykor kidugta fejét a hintó ablakán, és Jánost megajándékozta a színes képpel, amelyik Barambákot, a remetét ábrázolta. Kiderült: a szép hölgy hercegnő. Az is kiderült: a romos ház helyett pompás mini kastélyt építtet Jánosnak az erdőben, és két szolgát is ad mellé. János arca felderült. Az egyik tölgyfa alatt gyönyörű szavakkal emlékezett meg a szép hercegnő nagylelkűségéről. Ezt követően több látomása is volt Jánosnak, amiről az újságok, élükön a Perecengi Trombitával, hűségesen beszámoltak. Az egyikben szarvas helyett medve szerepelt, ami csak növelte a csodát, mivel az erdőben már Barambák remete idején sem volt medve.

Jól járt János, de a Perencegi Trombita főszerkesztője sem rosszul, mivel hamarosan autón. Rablóból lesz a legjobb pandúr - tartja a közmondás. János azonban nem pandúr lett, hanem látomások híres írója, akinek hamarosan, legalábbis a szó szoros értelmében, még írnia sem kellett: elég volt, ha csodás történeteit tollba mondja egyik szolgájának.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!