Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2012-01-18 18:00:13
Megtekintve: 2143
A pirosgombás erdő
Hol volt, hol nem, volt egyszer egy jólelkű, kedves arcú, sudártermetű, erős és bátor királyfi, annak meg egy igen furfangos eszű törpelegény-szolgája, és egy nagyon szaglászó-kutatgató kutyája. A kutya vizsla volt, méghozzá olyan vizsla, amelyik letette a vizsla-vizsgát szimattanból, kutatásismeretekből és kutyahűségből egyaránt, ráadásul kitűnőre. Sok minden egyebe: hatalmas országa, palotája is volt a királyfinak, de vadászni csak a törpével és a vizslával járt.

Egyszer vadászat közben túlbarangoltak az országhatáron. Az elgondolkozó királyfit vitte a nemes telivér paripa, a törpelegény pónilovon lovagolt, a vizsla a saját négy lábán kutyagolt. Átmentek tizenkét hegyen, tizenegy völgyön. Sötét erdőbe jutottak.

Azt hitték, hogy ez az erdő ember nem látta-ember nem lakta vadon, de ennek hamarosan ellentmondott egy csinos törpelányka megjelenése. Muflon hátán nyargalt eléjük és messze csengő hangon kiabálta:
- Jó tanácsot vegyenek! Jó tanácsot vegyenek! Kalács mellé tanácsot!

A királyfi először meglepődött, azután elmosolyodott:
- Tényleg jók a tanácsaid? No és hány van belőlük a tarsolyodban? Mennyibe kerül egy tanács?

A törpelány végigmérte tekintetével a királyfit, a törpelegényt, a vizslát, majd pedig önérzetesen válaszolt:
- Jók ám! Három van ezekből. Aranyat érők, de ha nincs aranyatok, adhattok értük hamuban sült pogácsát is.

A királyfi nevetett:
- Van aranyunk és nem vagyunk fukarok.Megvesszük a három jó tanácsod. Mindegyikért adunk egy aranyat, meg egy hamuban sült pogácsát.

A törpelegénynek nagyon megtetszett a helyre kis törpeleány-nagyleány, ezért hozzátette:
- Tőlem meg kapsz ráadást: ezt a szép drágaköves gyűrűt - emlékül. Ám jó tanácsokat adj!

Most a törpelány kezdett el nevetni:
- Bűvös föld ez! Tanácsaim jók, de talányosak. Itt már, sajnos, ez így van: érthetőbben nem szabad kimondanom egyiket sem, mint ahogy kimondom. Ám akinek fejében ész van, nem káposztalé, hamarosan hasznát veszi.
Első tanács: ha piroskalapost látsz, légy gőgös, hordd magasan az orrod!
Második tanács: piros csákóst ki ne nevess, hol, merre járt azt kérdezgesd!
Harmadik tanács: piros sapkás bármily fura, ha szereted, lehetsz ura! Persze, csak ha viszontszeret..

- Jó tanácsok! Értékesek! - ujjongott-udvarolt a törpelegény, mert bár egy kukkot sem értett meg a tanácsokból, de csudamód tetszett neki a takaros törpelány. Sietve hozzátette:
- Hol laksz? Visszafelé úton meglátogatlak!

A törpelány nevetett, önmagára mutatott és így versikélt:

Mikmakk dombon tölgy.
Ott lakik e hölgy.
Hol fog lakni ő,
ez a törpenő?
Kakukk kakukkol.
Majd megtudod: hol!

- Hű, azt a kedvesen kanyargós, csigabigás eszecskéd! - kacagott a törpelegény.

A királyfi közben a bámuló szarkák előtt átadta a törpelánynak a három aranyat és a hamuban sült pogácsákat. Az súgott valamit a vadjuh fülecskéjébe és ellovagolt a csavart szarvún, miközben dalt dudorászott:

Egy, meg kettő: három.
Törpe lesz a párom!

Másnap hajnaltájban új erdőbe érkeztek, különösen különösbe. Itt is, ott is vadállatok feküdtek a fák, bokrok alatt, és javában horkoltak, aludtak: vaddisznók, őzek, szarvasok, nyulak, még egy farkas is, meg két róka..

Furcsa! No és itt is, ott is - gyönyörű piroskalapos gombák, mintha csodálatos virágok volnának. Vidámpiros kalapjukon halvány ezüst szirmokhoz hasonló rajzolatok derengtek.. és az illatuk! Illatuk magasba emelt, szédített, majd húzta lefelé a szempillákat..

- Hohó! - kiáltott fel a királyfi. Az első jó tanács! Hordd magasan az orrod... Nem gőgösséget jelentett ez, hanem azt, hogy e gombák illata - elaltat!

Gyorsan magához emelte lova nyergébe a törpelegényt és a vizslát, legyenek minél távolabb a földön viruló piroskalapos gombáktól. Nekiiramodtak, szedte négy lábát a póniló is. Mire kiértek a piros gombás erdőből így is igen álmosak voltak valamennyien, de most már nyugodtan alhattak volna. Ha viszont a piros gombás erdőben alszanak el, - ki tudja? Talán átalusszák a fél életüket!

Kősziklás vidék következett, majd ismét erdő, sűrű fenyőerdő. Ez is varázserdő volt. A fák előbb lassan, majd egyre gyorsabban körbe-körbe forogtak, nem engedték őket eltávozni. Egy sziklán pedig, tőlük nem messze, ki jelent meg?

Fire-fura alak: piros csákós törpehuszár! No és méghozzá milyen? Nyúl volt a lova, csákóján rókaorr fintorgott, nadrágja sündisznótüskékkel volt telis-tele, még a fenekéből is tüskék álltak ki, görbe kardját bükkfából faragták, csizmáját pedig itt is, ott is egérbőrrel foltozták meg. Nevetséges kinézetű volt, kacagásra ingerlő.

- Hohó! - figyelmeztette a királyfi társait: a törpét és a vizslát. Itt jön kézre a második jó tanács!

Tisztelettel köszöntötte a törpehuszárt, azután megkérdezte:
- Hol, merre járt eddig, vitéz uram?!

Megörült a kérdésnek a törpehuszár, csudamód. Végre valaki érdeklődik az ő hősies tettei, dicső csatái iránt! Kezdett is oly hosszú és kalandos elbeszélésbe, hogy még a szajkók is elámultak. Hanem a végén hálából, amiért figyelmesen hallgatták szavait, megmutatta a sziklák között a barlangnyílást. Azon át el lehetett távozni a forgófenyős erdőből, másképpen ott maradhattak volna ítéletnapig.

No ezt köszönték. A telivér paripa nagy nehezen átpréselte magát a hasadékon, a póni már könnyebben ment utána. A barlangban patak csobogott, tavacska szundikált. Halakat fogtak, megsütötték, jóízűen megették. A lovacska, szerencsére, nem volt éhes, már előzőleg belakott friss fűvel, zöld levelekkel.

A barlangördögök nem mertek előjönni. Féltek a királyfi kardjától, íjától, éles szemétől, erős karjától.
Másnap megtalálták a kijáratot. Sejtelmes párába burkolódzó hegyekkel körülvett gyönyörű, tágas völgybe érkeztek. A királyfi mosolygott, a törpelegény féllábon ugrált örömében, a vizsla elégedetten vakkantott egyet.

No és hamarosan egyebet is megpillantottak. A völgy közepén, vitorlázó fecskéktől hangos tájon, sokszobás, gólyafészkes, piros tetős házikó nevetett a napfényben. Házikó? Palotának is beillett volna, persze, nem gőgös-hatalmas palotának, csak olyan szépségesen csendes szívű-szerénynek.

A házból piros sapkás leány jött ki, de - ugyancsak fura öltözetben! Piros sapkáján madárka ült: vörösbegy.Két vállán egy-egy mókus kíváncsiskodott. Szoknyáját bársonyos, zöld mohakockák díszítették, fülbevalója nem ékszer volt, hanem kacagóspiros vadcseresznye, nyaklánca csigaházakból készült, áttűnő fehér ingecskéjét vadrózsaszirmok tették még vidámabbá. Cipellőin harangvirágok bólogattak, némán, de barátságos kékséggel-békességgel.

A gyönyörű leány bájos hangon hívta be a házba a királyfit és a törpelegényt. Bent nagy tálakon rakta eléjük az asztalra erdők-mezők ehető kincseit: vadhúsokból készült pecsenyéket, ízletes salátákat, pompás gyümölcsöket, frissítő italokat. A vizsláról sem feledkezett meg, annak sem volt ugatni-panaszkodni valója.

A királyfi dehogy nevetett a leány mulatságos öltözetén! Sőt! Igen tetszett neki. Nem csoda: ezen a szépséges leányon minden tündöklött, minden igézően ragyogott. A király nagyon kedvesen köszönte meg a leánynak a szíves fogadtatást, s amikor később eszébe jutott a harmadik jó tanács: elmosolyodott.

A leány egyedül élt, szülei már, sajnos, évek óta az egyik hegytetőn nyugodtak, virágdíszes sírjukban. Szép neve volt a leánynak, illett hozzá: Gyöngyvirág Klára. A királyfi barátságos-kedves szavait hamarosan szerelmes szavakra cserélte fel és megkérte Klárika kezét.

A többi már ment, mint a mesében: sokatmondó tekintetek, dalod-dalom, lakodalom, a piros sapkás leány és a királyfi lakodalma, de a törpelegény vajon még sokáig legény maradt?

Dombtetőn büszkélkedő tölgyfaházikójából bekukkantott hozzájuk a törpelány, az, aki a jó tanácsokat adta. Ő bekukkantott, utána rögvest a törpelegény kukkantott ki vendégségbe a törpelányhoz. Be-ki, ki-be, egy csók, két csók, sok csók, s hamarosan már a kakukk is a két törpeszív közeli egyesüléséről kakukkolt.

A különös varázserdőket-földeket a birodalomhoz csatolták és a két házaspár, mert időközben a törpelány és törpelegény lakodalmára is sor került, a nagy királyi palotába költözött.

Hanem azért minden évben a gólyafészkes, fecskecsicsergős völgyi házban töltötték a nyarat. A királynénak, királynak is kell időnként a pihenés, - és hol lehetne jobban pihenni, mint távol a sürgő-forgó királyi udvartól, a nap, a hold, az erdők, csevegő patakok, csillogó szemű tavak, őzek, szarvasok, gyors szárnyú madarak, - vagyis a Természet gyönyörű birodalmában, ebben a fenségesen nyugodt nyugtalanságban?

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!