Sejtek, kis cellák, börtönök, az évek
rángatta falú csövek, vezetékek,
rossz híradást futtató idegszálak
?vagy örömet, - de utána a bánat.

A test: életünk földhözragadt álma,
mely vágyódik, de nem lel égi szárnyra.
Fiatalon - a képzelettel - szépség,
de sejti már elégő messzeségét.

Bevalljuk vagy nem: szörnyűek a testek,
amelyeket az évek már kikezdtek.
Mind-mind pokol. A lélek furcsa fája
alatt ott fáj a test bús múlt-varázsa.

A lélek még, ha feltartja az ágát,
minden időben hozhatja virágát,
gyümölcsét, melynek illatálma rebben,
s dús késő íze elfelejthetetlen,

- de a test? Ez a múló, összeomló?
Szélnek jajgatott vagy elfojtott zokszó?
E föld-víz-égbolt teremtette semmi,
mely végül mindig bánatát jelenti?

Tragédiája embernek, világnak,
hogy meg sem érti mit jelent e bánat,
s tovább harácsol, gyilkol, ömlik vére,
mintha az a test mindörökké élne.