Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2012-01-03 20:24:34
Megtekintve: 1956
Az Álomút
Hegyenvölgyön Károly jó eszű, dolgos legény volt. Csupán neve volt kissé becsapós, de erről nem tehetett. Ahol özvegy édesanyjával lakott, ott nem volt hegy, így völgy sem, csak végtelenbe vesző erdőségek.

Nem ért rá Károly falujától messzire elkóborolni: dolgoznia kellett. Az ember hiába kíváncsi, ha mást mond az a szürke szemű Szükség Náncsi.

No de egyszer, kettős ünnepen, mégis csak bemerészkedett a legény a rengeteg mélyébe: gombát, meg málnát gyűjtött, valamint gyógynövényeket is, mert egyik-másik jó orvosság, ha valakire rájön a kórosság.
Hirtelen fényességet vett észre. Sugárzó aranykapu okozta, amely előtt barna ruhás, zöld kalapos törpe állt. Leesett a legény álla, de a rendszerető törpe visszatette a helyére, és megszólította az igencsak bámulót:

Azon csodálkozol, tudom:
merre menj az Álomúton.
Rendezzük hát kettőnk dolgát!
Lustaország? Szorgosország?

A legény arra gondolt: nem ijed ő meg semmiféle munkától. Legyen hát Szorgosország!

Kinyílt az aranykapu. Tölgyfasorral szegélyezett út állt előtte, ide-oda szálló, éneklő madarakkal. Elindult az úton és - mesebeli tájra érkezett! Kékezüst tündérszemek bújócskáztak csinos tavacskákon, fehér vitorlákat repített tova a szél. Távolabb ringó búzamezők kellették maguk, üde zöld kertekben emberek dolgoztak, másutt meg házakat építettek. A legényt ifjak és vének egyaránt úgy fogadták, mintha már sok éve ismernék. Különös módon ő is szívéhez közelinek érezte azokat, akikkel találkozott. Segített az egyik házépítésnél, lehet, persze, hogy egy gyönyörű leányzó nevetése is odacsalta.

No, de meg kell adni: derekasan dolgozott, a mellette munkálkodók elismerő pillantásokat vetettek rá. Estefelé kijelentette: most már hazamegy, várja otthon édesanyja. Furán kerek szakállú, élénk szemű ember lépett oda hozzá. Dicsérte szorgos munkájáért és ajándékokkal telt kosarat adott át neki. A legény megköszönte, visszament az aranykapuhoz. Az kinyílt, a törpe tisztelgett, majd a kapuval együtt eltűnt.

Maradt a sötétlő erdő, - meg, szerencsére, az ajándékokkal teli kosár! Sok mindenféle enni- és innivaló volt abban, de még ezüstpénzzel megtömött erszény is. Károly többet keresett ezen az egyetlen napon, mint falujában egész éven át. Vett is édesanyjának meleg kendőt, meg báránybőrbundát, magának új csizmát, no meg állatokat: disznót, kacsákat, libákat, tyúkokat, még egy hű de könnyen méregbe guruló pulykát is karácsonyra.

Azelőtt nem volt a legény álmodozó, de most sokszor eszébe jutott az álomút, meg Szorgos- ország. A következő év kettős ünnepén megint ott termett az erdő mélyében. Már kevésbé lepődött meg az aranykapu és az előtte strázsáló törpe láttán.

A barna ruhás, zöld kalapos emberke kérdésére most Lustaországot választotta. Ott még nem járt, kíváncsi volt: milyen lehet?

Kinyílt a kapu, vitte őt az álomút. Ámulatára Lustaország nem egészen olyan volt, ahogyan elképzelte, csak félig. Igaz, a földeken burjánzott a gaz, az emberek heverésztek, lustálkodtak, ám éhezőnek egyik szakadozó gatyájú sem látszott. Sejteni lehetett az utóbbi okát: csodafák potyogtatták a földre ízletes gyümölcseiket. A forrásokból illatos mézital tört felszínre, az időjárás pedig nem volt szeszélyes, hanem szelíd, mint az őzike.

Igen-igen kövér atyafi csücsült egy tábla mellett és annak feliratára, meg Károlyra bökött mutatóujjával:
- Nagyon igaz, ugyebugye?! Egyetértesz?!
A táblán ez állt:
BOLOND, AKI DOLGOZIK, HA NEM MUSZÁJ!

- Nem egészen! - fanyalgott Károly. Némi módosítással viszont elfogadom: BOLOND, AKI AGYONDOLGOZZA MAGÁT, HA NEM MUSZÁJ!

- No én agyon se, aggyal se dolgozom! - nevetett büszkén a kövér ember. Illetve, ha jön a muszáj, egy kicsikét mégiscsak..

Hamarosan megértette a dolgot Károly. Ennivalójuk, innivalójuk volt, de ruhára és néhány tárgyra csak szükség van mindenhol. A sok-sok CSINÁLD MEG TE!, NEM ÉREK RÁ!, MOST NINCS KEDVEM!, meg MAJD HOLNAP! végső végén el-elkészült egy-egy gatyaszégyen, ormótlan cipő, lábat kínzó csizma és más miegymás.

Hosszú történet miként sikerült Károlynak megnyernie Lustaország lakóinak egy részét az értelmes, hasznos munkához. No, nem lett azért Lustaországból Szorgosország, de amikor búcsút vett tőle a legény, jó néhányan megölelték, köszönték, amit értük tett és nagyon-nagyon sajnálták, hogy megválik tőlük.

Ezek az emberek belátták: aki nem ijed meg a munkától, jobban élhet a jelenben, és bátrabban nézhet a jövőbe. A jótett érzése volt Károly igazi jutalma, de azért az is igaz: Lustaországból is ajándékokkal megrakottan bocsátották el barátai. Ráadásul az aranykapunál a törpe átnyújtott neki egy ládikót, versike kíséretében:

Segíthet másokon e láda!
El nem szalad, nincsen is lába.
Aki kér tőle, s méltó rája,
mind számíthat az aranyára!

Megörült Károly a ládikónak. Arra viszont nem gondolt: ettől fogva nemigen lesz nyugta. Hosszú sorban jöttek az emberek aranypénzért. Mind-mind igen panaszkodtak, siránkoztak, könyörögtek, fogadkoztak a ládikónak. Ki szívből, ki színjátékból.

A ládikó hol kinyílt és előgurított néhány aranyat a kérőnek, hol pedig nem. Bűvös ládikó volt, tudta miért teszi. Aki nem kapott aranyat, olykor olyan cifrákat mondott, hogy nem is merem ideírni. Egy kopasz mérgeskedő rá is ütött bükkfabotjával, de a ládikó úgy visszavágta a botot, hogy a dühösködő ember fején púp keletkezett.

Rájött a legény: a ládikó csak a valóban arra rászorulónak ad aranyat, szegénységet színlelő gazdagnak, vagy akár sült galambra váró lusta szegénynek nem. Ezt az észrevételét fel is írta portája kapujára. Mérsékelt sikerrel. Sok ember tanul meg olvasni az iskolában, mégis akad jó néhány, aki mindenből kizárólag csak azt olvassa ki, amit mohósága sugall. Az aranypénzt rejtő bűvös ládikót viszont nem lehetett becsapni.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!