Feltöltve: 2011-12-26 07:12:24
Megtekintve: 2080
A Világ Törvényei
Kettőskovács János szorgalmas legény volt, de kis földecskéjéből nehezen tudott megélni. No, a nehezen, az még elviselhető valahogyan, de ha három éven át nagy szárazság van, alig terem valami, ráadásul a villám is belecsap a házba, az meg kigyullad, leég, - hát az már kettősen súlyos balszerencse. Bár a közmondás úgy tartja, hogy ki-ki a maga szerencséjének kovácsa, balsorsból is sok az, ami sok, kovácsnak is, akár ki-ki, akár Kiki Miki!
Gondolta János: elmegy a nagyvilágba, megkeresi a kenyerét, ha lehet, még egy kis pénzt is gyűjt. Betarisznyált kenyeret, szalonnát, hagymát, - és már ment is.
Útközben elfáradt, leheveredett az árokpartra. Odafutott hozzá egy egér, és így cincogott:
- Ezen a réten üldöz a róka! Ments meg, vigyél magaddal! Még hasznodra lehetek!
János nem tudta ugyan, hogy miben lehet hasznára az egér, de kioktatta a farkincást: nehogy megrágja az ő becses ruháját! Az rácincogott. Ezt követően beletette a jobb zsebébe.
Nemsokára fekete-fehér foltos macska került az útjába, aki így nyávogott:
- Kicsi vagyok még, félek az erdőtől, mezőtől! Vigyél magaddal, segítségedre lehetek valamiben.
János a bal zsebébe tette a macskát, de előbb kioktatatta a karmoskát: a jobb zsebében van egy egér, azt nem szabad megfognia, megennie. A cica rányávogott.
Később kedves kis puli kutyus futott oda, birkanyáj nélkül. Kiderült: az igen értelmes kutyus is gazdát keres. János a lelkére kötötte a bozontos bundájúnak:
- Jó! Kormoska lesz a neved, - de nem szabad üldöznöd a cicát!
A kutya beleegyezően vakkantott.
Sokáig mentek, mentek. Találkoztak egy igen elegáns öltözetű, gondolataiban elmerült úrral. Hátán puska volt, kezében könyv. Bemutatkoztak, az úr is megmondta, hogy ő Legyenanevemtitok. János úgy értette: az úr nem akarja elárulni mint hívják. No ha nem, hát nem. Így volt ez értendő, - vagy mégsem? Elmesélte neki találkozását egérrel, cicával, kutyussal.
Az úr igen szigorúan, megrovóan mondta:
- Ez a Világ Törvényei ellen van! Az egér azért egér, hogy rágjon, a macska azért macska, hogy kergesse, megfogja, elfogyassza az egeret, a kutyának pedig üldöznie kell a macskát!
János másképpen vélekedett:
- Általában így van, de ezek az állatok most az én szolgáim, és megegyeztünk a feltételben! Ameddig a szolga a gazdájánál van, addig teljesítenie kell azt, amit vállalt. Szerintem ez is a Világ Törvényei közé tartozik. Különben az egér rághat mást is, mint az én ruházatom, a macskának nem muszáj egeret fognia éhség miatt, mert tőlem kapott egy kis szalonnát, a kutyának pedig akadhat más szórakozása is, mint a macska üldözése. Elég baj az, hogy egyes emberek üldöznek olyanokat, akik nem is bántották őket..
Az elegáns öltözetű úr elnevette magát, és így szólt:
- Van valami igazság abban, amit mondtál. Bár én nem engedhetem meg magamnak, hogy szolgát fogadjak fel, de azért, ha megengedhetem, szeretnél a szolgám lenni?
János arra gondolt: jó ruhája ellenére nem lehet gazdag ez az úr, ha nem engedhet meg magának még egy olyan olcsó bérű szolgát sem, mint ő. Az úr fejében viszont az ötlött fel: majd megkérdezi a feleségét, kikéri annak engedélyét a legény felfogadásához. Mindketten egyre gondoltak, de merőben másféleképpen vélekedtek. Nem ritkaság ilyesmi kis világban, nagyvilágban!
János végül kibökte:
- Nem szeretnék az úr szolgája lenni, de rákényszerülök, mert majdnem olyan szegény vagyok, mint ez a zsebemben kucorgó egér. Az úrnak túl sok esze van, félek, hogy nem mindig érem fel majd ésszel, amit parancsol.
A különös úr nem sértődött meg a legény őszinte szavain. Felfogadta Jánost fél pénzért, azzal a szigorú kikötéssel: ezután is kimondja, amit gondol. Mindjárt meg is kérdezte Jánost, hogy mit gondol erről.
- Hát én csak azt, gazduram, hogy köszönöm, elfogadom, de félek: nem sokáig fogja az igazságot, illetve azt, amit én annak vélek, elfogadni, és megint előjön balsorsom: fel is út, le is út! ? válaszolta János.
- Tarthat még az a balsors jobbra is! ? veregette meg az úr János vállát, biztatóan.
Mentek tovább. Nagyon szép leány vágtatott feléjük, nagyon szép ruhában, nagyon szép lovon. Úgy látszott: elragadta a ló is, meg valamiféle ijedelem is.
Erős volt János, elkapta a ló kantárszíját, megállította. A leány könnyek között mondta el, hogy ő Virágostiszafás Éva, akit az édesapja, azaz keserítőapja gróf
kukacosfalvai Sefülesefarkay Kázmérhoz akar feleségül adni, erőltetni. Még egy ilyen nevetséges nevet! Megszökött otthonról, megy világgá.
Az úr rábeszélte a leányt, hogy jöjjön velük, ő majd a Világ Törvényei szerint eldönti mit tegyenek. Látta-e már Éva ezt a grófot? Kiderült: még nem látta, de már a nevétől is irtózik. Az úr elismerte: a név is fontos, de azért a név mögött rejtőzködő igazságra is rá kell világítani, mert, ha az sötétben marad, hát lehet, hogy hajnal sohasem fakad.
Mentek-mentek, illetve a leány lovon kocogott mellettük, és időnként kissé előre lovagolt, hozta a híreket. Sokáig-sokáig ment a menés. Hétszer is letáboroztak éjszakára, de a nyolcadik napon előttük állott egy héttornyú kastély, nagy parkkal. Odamentek a kapuhoz, becsöngettek, azaz inkább beharangoztak, mert csinos vörösréz harangocska volt rajta. Pár perc múlva kijött egy kedves arcú, csinos fiatalember, és mélyen meghajolt az úr láttán:
- Ó, micsoda megtiszteltetés, hogy szerény hajlékomban láthatom Önt, báró varázslóföldi Legyenanevemtitok Úr! No és kíséretében ilyen gyönyörű leányt is hozott magával! Alázatosan arra kérem Önöket: legyenek a vendégeim, sokáig-sokáig, ameddig csak kedvük tartja! Az a szépséges leány az Ön leánya?
- Nem egészen! - nézett szigorúan a megjelent kapunyitóra a különös úr. Bemutatom Virgostiszafás Évat, annak a grófnak a leányát, akit Ön jól ismer, gróf kukacosfalvai Sefülesefarkay Kázmér! Eljöttünk kérdőre vonni Önt! Igaz, hogy a leányt édesapja Önhöz akarja erőszakolni, feleségül?! Ön nem igazi úriember, ha elfogadja egy leány kezét, aki nem szereti Önt! Ez a Világ Törvényei szerint olyan bűntett, ami után gyakran hány tett jön, mint bán-tett, szán-tett!
Megijedt Kázmér gróf, de Éva, akinek rögtön megtetszett a fiatalember, nem kevésbé. A leány kezdte el, nagy zavarban:
- Apám azt mondta, hogy feltétlenül el kell mennem a pusztapacsamacsai bálba, mert Ön is ott lesz! Ebből gondoltam, hogy Apám szándéka..
- Ó! - kiáltott fel Kázmér. Nekem annyit írt az édesapja, hogy leányával együtt ott lesznek a pusztapacsamacsai bálban, és akkor megismerhetem a leányát is. Édesapja, mint nyilván tudja, régi barátom.. Persze, őseim furcsa neve, Önt, félek, elüldözi tőlem, pedig láthatja: van fülem.. No és ha az Ön csodálatosan csengő hangját hallhatom, kedves Kisasszony, nagyon örülök neki! Semmire sem szeretném kényszeríteni Önt, - csak azért esedezem: legyenek a vendégeim!
Éva erre igencsak elpirult, és elkezdte a visszakozást:
- Egy bölcs azt mondta, nemrégen, hogy a név is fontos, de a név mögötti igazságra is rá kell világítani, mert, ha az sötétben marad, hajnal talán sohasem fakad. Ha a többiek elfogadják az Ön vendéglátását, akkor én sem maradok itt, álldogálni a kapuban!
Sokáig ott maradt a társaság gróf Sefülesefarkaynál. Pompásan érezték magukat. Egyik hét a másikat követte, szorgalmasan. János sem vesztegette tétlen az időt. Bár vendégként nem kellett volna dolgoznia, nem bírta a semmittevést. Le-lejárt a konyhára, ahol a szakács igen csinos leányának segített a nehezebb fazekak, lábasok emelgetésében, a készülő ételek fakanállal való kavargatásában, tűzgyújtásban, nyársforgatásban, meg hasonlókban. A szakács sem nézte ezt rossz szemmel, de a leány, akinek igen nagy, csábos szemei voltak, a jó szemmel való nézésben túltett édesapján. Ilyesféléket mondogatott:
- Kavargasd meg a levest, kedves János, az én szívem is de felkavarta valaki!
Meg ilyesmiket:
- Megfőztük az ebédet, engem is megfőzött valaki, kész vagyok valamire.. Jól megfogtad a fazék fülét, rajtam is találhatsz fogni valót, ha jobban kinyitod a szemed!
No, szóval, de tettekkel is, János rögvest fülön fogta szerencséjét, mert a leány nem csupán szép, nem csak csábosan néző volt, és kedves, hanem, mint később kiderült, felségként hűséges is. A szakács ugyanis fülön fogta Jánost és leányát, amint éppen nagyban csókolództak, de csak finoman: nagy markával nem tépte ki egyikük fülét sem, csupán a lakodalom idejét tűzette ki velük, amit azok örömmel megtettek. Még később a leány inkább már csak otthon nevelte két gyönyörű gyermeküket, és János lett a szakács főhadsegéde, - de erről majd máskor, ne szaladjunk lóhalálában előre, jobb, ha életben marad az a paci!
Néhány hét múlva némi változás állott be Virágostiszafás Éva érzelmeiben. Egykoron azt jelentette ki, hogy sohasem lesz olyan férfi felesége, akit Sefülesefarkaynak hívnak, de most már úgy vélekedett: kizárólag csak olyan férfiú felesége lesz, akinek Sefülesefarkay a becsületes neve. Így a gróf esélye Éva kezének elnyerésére jelentősen megnőtt, ugyanis se közel, se távol, sem pedig a beláthatatlan messzeségig senkit sem hívtak így, őt kivéve. Egy napon pedig levelet kapott a gróf:
Kedves Barátom! Közeleg a pusztapacsamacsai bál ideje, de ott már nem láthatsz minket leányommal. Éva leányom, életem egyetlen értelme, ugyanis eltűnt, talán elrabolták, talán már nem is él. Mindent tűvé tettem érte, száz szolgával kerestettem éjjel-nappal, a kegyetlen Sors szolgájaként én voltam a százegyedik. Tudom, hogy Te semmit sem tudsz hollétéről, hiszen, ha tudtál volna, azonnal értesítettél volna, - de ha mégis hallasz róla valami hírt, értesíts, azonnal! Megtört szívvel üdvözöl: gróf nemeshegyesvölgyi Virágostiszafás Benedek.
- Hű, de nagyot vétettünk! Megfeledkeztünk az Édesapádról! ? kiáltott fel ijedten Kázmér, nagy lelkiismeret furdalások közepette. Éva szemeibe könny szökött.
Legyenanevemtitok báró krákogott egyet, azután így szólt:
- A Világ Törvényei közé tartozik, hogy jóvá kell tenni azt, ami jóvátehető, nem pedig lóvá azt, ami lóvá nem tehető, vagy lóvá tevése újabb bajt hoz. Éva és Kázmér! Majd én írok egy tapintatos levelet Éva Édesapjának, nehogy megártson neki a hirtelen jött nagy öröm. Ide lúdtollat, tintát, papirosfélét! Ezt a levelet küldjük el előbb, kettő helyett is vágtató lovon, gyors küldönccel. Ti csak írjátok alá, az én nevem mellett, hogy az öreg rájöjjön a megszületett ifjonc igazságra, de ne egyből az egészre.
Fura levél volt ám az, amit Legyenanevemtitok báró írt! Virágostiszafás Benedek szívében felébredt a remény: leánya él, de azt már nem értette meg e levélből, hogy mi történt valójában. Virágostiszafás Éva mentette-e meg gróf Sefülesefarkayt, - vagy inkább Kázmér, a barátja, az ő leányát? Mindkettő megmentette a másikat, - de mitől? Ki van úton már, - ők, vagy egy jövendő baba? Ki kit rabolt el, ki kinek a szívét, - vagy csak szívek egyesültek?! Lakodalomra kell felkészülni, - vagy csak lakomára? Ám él a leány, él, hiszen itt a keze írása, meg Kázmér barátjáé is! Ez a fő, még ha nem is mellékes, ami a lábasokban fő! Jól sült ki a dolog, amiről már azt hitte: gyászos feketére odasült!
Olyan aprósággal nem érdemes foglalkozni, hogy lakodalom volt-e, VAGY csak lakoma, mert mindkettő lett, egyszerre: lakodalom, nagy lakomával. Örült mindenki, bár elsősorban mindenki másnak: volt, aki a pompás ételeknek, volt, aki mások boldogságának, volt, aki a sajátjának, volt, aki annak, hogy Kázmér gróf már házasember, de ő még, szerencsére, nem, János és a felesége, mert őket is meghívták, saját boldogságuknak és két kisgyermeküknek, Nyifinyafka Malackamanci Néni, János özvegy nagynénje annak, hogy neki nem születtek nyifiző, nyafizó, pisilő, popsizó gyermekei, akikkel születésük után, de később is sok gond van. Utóbbi nagynéni, miután erre gondolt, Jánosra, akit addig kutyába se vett, hagyta végrendeletében hatszobás házát, hatszáz hold földjét, hét hold szőlőjét, három erdejét, két halastavát, száraz vízimalmát, tizenkét jól tejelő tehenét, kilenc lovát, - de mindazt a sok gondot is, ami ilyen, már nagyobbacskának mondható, birtokkal jár. Hiába, nincsen öröm, üröm nélkül, talán még Ürömön sem, ahol magam is jártam, de csak kutyafuttában.
Az ifjú házaspárnak, Benedeknek, és Jánoséknak is később pompás ajándékot hozott a postás: elefántbőrbe kötött vastag könyvet. Ez állt rajta:
A Világ Törvényei
A szétszéledteket felesége,
született tündértókardossi büszkéncsíboros BÍBORCSÍBOR CSILLA
szíves előzetes engedélyével összegyűjtötte
báró varázslóföldi Legyenanevemtitok Tivadar
Megjegyzem: hasznos könyv lehetne ez a mű, ha tényleg forgatnák a világban, ahelyett, hogy felforgatnák a világot, - de így elvésznek a jó törvények a rossz örvényekben! Példaként említhetném azt, amit a Világ Törvénye arról ír: miként viselkedjen okos férj, ha a felesége.., meg az eszes-szíves feleség, ha a férje..
Példaként említhetném, de nem említem mégsem, mert nem jó mindjárt ajtóstul rohanni be a házba igaz bölcsességgel, - kezdetnek az is elég, kedves Olvasóim, ha megfigyelitek a magatok körüli világot, és rájöttök, hogy miként ne viselkedjetek!
(2011)
Gondolta János: elmegy a nagyvilágba, megkeresi a kenyerét, ha lehet, még egy kis pénzt is gyűjt. Betarisznyált kenyeret, szalonnát, hagymát, - és már ment is.
Útközben elfáradt, leheveredett az árokpartra. Odafutott hozzá egy egér, és így cincogott:
- Ezen a réten üldöz a róka! Ments meg, vigyél magaddal! Még hasznodra lehetek!
János nem tudta ugyan, hogy miben lehet hasznára az egér, de kioktatta a farkincást: nehogy megrágja az ő becses ruháját! Az rácincogott. Ezt követően beletette a jobb zsebébe.
Nemsokára fekete-fehér foltos macska került az útjába, aki így nyávogott:
- Kicsi vagyok még, félek az erdőtől, mezőtől! Vigyél magaddal, segítségedre lehetek valamiben.
János a bal zsebébe tette a macskát, de előbb kioktatatta a karmoskát: a jobb zsebében van egy egér, azt nem szabad megfognia, megennie. A cica rányávogott.
Később kedves kis puli kutyus futott oda, birkanyáj nélkül. Kiderült: az igen értelmes kutyus is gazdát keres. János a lelkére kötötte a bozontos bundájúnak:
- Jó! Kormoska lesz a neved, - de nem szabad üldöznöd a cicát!
A kutya beleegyezően vakkantott.
Sokáig mentek, mentek. Találkoztak egy igen elegáns öltözetű, gondolataiban elmerült úrral. Hátán puska volt, kezében könyv. Bemutatkoztak, az úr is megmondta, hogy ő Legyenanevemtitok. János úgy értette: az úr nem akarja elárulni mint hívják. No ha nem, hát nem. Így volt ez értendő, - vagy mégsem? Elmesélte neki találkozását egérrel, cicával, kutyussal.
Az úr igen szigorúan, megrovóan mondta:
- Ez a Világ Törvényei ellen van! Az egér azért egér, hogy rágjon, a macska azért macska, hogy kergesse, megfogja, elfogyassza az egeret, a kutyának pedig üldöznie kell a macskát!
János másképpen vélekedett:
- Általában így van, de ezek az állatok most az én szolgáim, és megegyeztünk a feltételben! Ameddig a szolga a gazdájánál van, addig teljesítenie kell azt, amit vállalt. Szerintem ez is a Világ Törvényei közé tartozik. Különben az egér rághat mást is, mint az én ruházatom, a macskának nem muszáj egeret fognia éhség miatt, mert tőlem kapott egy kis szalonnát, a kutyának pedig akadhat más szórakozása is, mint a macska üldözése. Elég baj az, hogy egyes emberek üldöznek olyanokat, akik nem is bántották őket..
Az elegáns öltözetű úr elnevette magát, és így szólt:
- Van valami igazság abban, amit mondtál. Bár én nem engedhetem meg magamnak, hogy szolgát fogadjak fel, de azért, ha megengedhetem, szeretnél a szolgám lenni?
János arra gondolt: jó ruhája ellenére nem lehet gazdag ez az úr, ha nem engedhet meg magának még egy olyan olcsó bérű szolgát sem, mint ő. Az úr fejében viszont az ötlött fel: majd megkérdezi a feleségét, kikéri annak engedélyét a legény felfogadásához. Mindketten egyre gondoltak, de merőben másféleképpen vélekedtek. Nem ritkaság ilyesmi kis világban, nagyvilágban!
János végül kibökte:
- Nem szeretnék az úr szolgája lenni, de rákényszerülök, mert majdnem olyan szegény vagyok, mint ez a zsebemben kucorgó egér. Az úrnak túl sok esze van, félek, hogy nem mindig érem fel majd ésszel, amit parancsol.
A különös úr nem sértődött meg a legény őszinte szavain. Felfogadta Jánost fél pénzért, azzal a szigorú kikötéssel: ezután is kimondja, amit gondol. Mindjárt meg is kérdezte Jánost, hogy mit gondol erről.
- Hát én csak azt, gazduram, hogy köszönöm, elfogadom, de félek: nem sokáig fogja az igazságot, illetve azt, amit én annak vélek, elfogadni, és megint előjön balsorsom: fel is út, le is út! ? válaszolta János.
- Tarthat még az a balsors jobbra is! ? veregette meg az úr János vállát, biztatóan.
Mentek tovább. Nagyon szép leány vágtatott feléjük, nagyon szép ruhában, nagyon szép lovon. Úgy látszott: elragadta a ló is, meg valamiféle ijedelem is.
Erős volt János, elkapta a ló kantárszíját, megállította. A leány könnyek között mondta el, hogy ő Virágostiszafás Éva, akit az édesapja, azaz keserítőapja gróf
kukacosfalvai Sefülesefarkay Kázmérhoz akar feleségül adni, erőltetni. Még egy ilyen nevetséges nevet! Megszökött otthonról, megy világgá.
Az úr rábeszélte a leányt, hogy jöjjön velük, ő majd a Világ Törvényei szerint eldönti mit tegyenek. Látta-e már Éva ezt a grófot? Kiderült: még nem látta, de már a nevétől is irtózik. Az úr elismerte: a név is fontos, de azért a név mögött rejtőzködő igazságra is rá kell világítani, mert, ha az sötétben marad, hát lehet, hogy hajnal sohasem fakad.
Mentek-mentek, illetve a leány lovon kocogott mellettük, és időnként kissé előre lovagolt, hozta a híreket. Sokáig-sokáig ment a menés. Hétszer is letáboroztak éjszakára, de a nyolcadik napon előttük állott egy héttornyú kastély, nagy parkkal. Odamentek a kapuhoz, becsöngettek, azaz inkább beharangoztak, mert csinos vörösréz harangocska volt rajta. Pár perc múlva kijött egy kedves arcú, csinos fiatalember, és mélyen meghajolt az úr láttán:
- Ó, micsoda megtiszteltetés, hogy szerény hajlékomban láthatom Önt, báró varázslóföldi Legyenanevemtitok Úr! No és kíséretében ilyen gyönyörű leányt is hozott magával! Alázatosan arra kérem Önöket: legyenek a vendégeim, sokáig-sokáig, ameddig csak kedvük tartja! Az a szépséges leány az Ön leánya?
- Nem egészen! - nézett szigorúan a megjelent kapunyitóra a különös úr. Bemutatom Virgostiszafás Évat, annak a grófnak a leányát, akit Ön jól ismer, gróf kukacosfalvai Sefülesefarkay Kázmér! Eljöttünk kérdőre vonni Önt! Igaz, hogy a leányt édesapja Önhöz akarja erőszakolni, feleségül?! Ön nem igazi úriember, ha elfogadja egy leány kezét, aki nem szereti Önt! Ez a Világ Törvényei szerint olyan bűntett, ami után gyakran hány tett jön, mint bán-tett, szán-tett!
Megijedt Kázmér gróf, de Éva, akinek rögtön megtetszett a fiatalember, nem kevésbé. A leány kezdte el, nagy zavarban:
- Apám azt mondta, hogy feltétlenül el kell mennem a pusztapacsamacsai bálba, mert Ön is ott lesz! Ebből gondoltam, hogy Apám szándéka..
- Ó! - kiáltott fel Kázmér. Nekem annyit írt az édesapja, hogy leányával együtt ott lesznek a pusztapacsamacsai bálban, és akkor megismerhetem a leányát is. Édesapja, mint nyilván tudja, régi barátom.. Persze, őseim furcsa neve, Önt, félek, elüldözi tőlem, pedig láthatja: van fülem.. No és ha az Ön csodálatosan csengő hangját hallhatom, kedves Kisasszony, nagyon örülök neki! Semmire sem szeretném kényszeríteni Önt, - csak azért esedezem: legyenek a vendégeim!
Éva erre igencsak elpirult, és elkezdte a visszakozást:
- Egy bölcs azt mondta, nemrégen, hogy a név is fontos, de a név mögötti igazságra is rá kell világítani, mert, ha az sötétben marad, hajnal talán sohasem fakad. Ha a többiek elfogadják az Ön vendéglátását, akkor én sem maradok itt, álldogálni a kapuban!
Sokáig ott maradt a társaság gróf Sefülesefarkaynál. Pompásan érezték magukat. Egyik hét a másikat követte, szorgalmasan. János sem vesztegette tétlen az időt. Bár vendégként nem kellett volna dolgoznia, nem bírta a semmittevést. Le-lejárt a konyhára, ahol a szakács igen csinos leányának segített a nehezebb fazekak, lábasok emelgetésében, a készülő ételek fakanállal való kavargatásában, tűzgyújtásban, nyársforgatásban, meg hasonlókban. A szakács sem nézte ezt rossz szemmel, de a leány, akinek igen nagy, csábos szemei voltak, a jó szemmel való nézésben túltett édesapján. Ilyesféléket mondogatott:
- Kavargasd meg a levest, kedves János, az én szívem is de felkavarta valaki!
Meg ilyesmiket:
- Megfőztük az ebédet, engem is megfőzött valaki, kész vagyok valamire.. Jól megfogtad a fazék fülét, rajtam is találhatsz fogni valót, ha jobban kinyitod a szemed!
No, szóval, de tettekkel is, János rögvest fülön fogta szerencséjét, mert a leány nem csupán szép, nem csak csábosan néző volt, és kedves, hanem, mint később kiderült, felségként hűséges is. A szakács ugyanis fülön fogta Jánost és leányát, amint éppen nagyban csókolództak, de csak finoman: nagy markával nem tépte ki egyikük fülét sem, csupán a lakodalom idejét tűzette ki velük, amit azok örömmel megtettek. Még később a leány inkább már csak otthon nevelte két gyönyörű gyermeküket, és János lett a szakács főhadsegéde, - de erről majd máskor, ne szaladjunk lóhalálában előre, jobb, ha életben marad az a paci!
Néhány hét múlva némi változás állott be Virágostiszafás Éva érzelmeiben. Egykoron azt jelentette ki, hogy sohasem lesz olyan férfi felesége, akit Sefülesefarkaynak hívnak, de most már úgy vélekedett: kizárólag csak olyan férfiú felesége lesz, akinek Sefülesefarkay a becsületes neve. Így a gróf esélye Éva kezének elnyerésére jelentősen megnőtt, ugyanis se közel, se távol, sem pedig a beláthatatlan messzeségig senkit sem hívtak így, őt kivéve. Egy napon pedig levelet kapott a gróf:
Kedves Barátom! Közeleg a pusztapacsamacsai bál ideje, de ott már nem láthatsz minket leányommal. Éva leányom, életem egyetlen értelme, ugyanis eltűnt, talán elrabolták, talán már nem is él. Mindent tűvé tettem érte, száz szolgával kerestettem éjjel-nappal, a kegyetlen Sors szolgájaként én voltam a százegyedik. Tudom, hogy Te semmit sem tudsz hollétéről, hiszen, ha tudtál volna, azonnal értesítettél volna, - de ha mégis hallasz róla valami hírt, értesíts, azonnal! Megtört szívvel üdvözöl: gróf nemeshegyesvölgyi Virágostiszafás Benedek.
- Hű, de nagyot vétettünk! Megfeledkeztünk az Édesapádról! ? kiáltott fel ijedten Kázmér, nagy lelkiismeret furdalások közepette. Éva szemeibe könny szökött.
Legyenanevemtitok báró krákogott egyet, azután így szólt:
- A Világ Törvényei közé tartozik, hogy jóvá kell tenni azt, ami jóvátehető, nem pedig lóvá azt, ami lóvá nem tehető, vagy lóvá tevése újabb bajt hoz. Éva és Kázmér! Majd én írok egy tapintatos levelet Éva Édesapjának, nehogy megártson neki a hirtelen jött nagy öröm. Ide lúdtollat, tintát, papirosfélét! Ezt a levelet küldjük el előbb, kettő helyett is vágtató lovon, gyors küldönccel. Ti csak írjátok alá, az én nevem mellett, hogy az öreg rájöjjön a megszületett ifjonc igazságra, de ne egyből az egészre.
Fura levél volt ám az, amit Legyenanevemtitok báró írt! Virágostiszafás Benedek szívében felébredt a remény: leánya él, de azt már nem értette meg e levélből, hogy mi történt valójában. Virágostiszafás Éva mentette-e meg gróf Sefülesefarkayt, - vagy inkább Kázmér, a barátja, az ő leányát? Mindkettő megmentette a másikat, - de mitől? Ki van úton már, - ők, vagy egy jövendő baba? Ki kit rabolt el, ki kinek a szívét, - vagy csak szívek egyesültek?! Lakodalomra kell felkészülni, - vagy csak lakomára? Ám él a leány, él, hiszen itt a keze írása, meg Kázmér barátjáé is! Ez a fő, még ha nem is mellékes, ami a lábasokban fő! Jól sült ki a dolog, amiről már azt hitte: gyászos feketére odasült!
Olyan aprósággal nem érdemes foglalkozni, hogy lakodalom volt-e, VAGY csak lakoma, mert mindkettő lett, egyszerre: lakodalom, nagy lakomával. Örült mindenki, bár elsősorban mindenki másnak: volt, aki a pompás ételeknek, volt, aki mások boldogságának, volt, aki a sajátjának, volt, aki annak, hogy Kázmér gróf már házasember, de ő még, szerencsére, nem, János és a felesége, mert őket is meghívták, saját boldogságuknak és két kisgyermeküknek, Nyifinyafka Malackamanci Néni, János özvegy nagynénje annak, hogy neki nem születtek nyifiző, nyafizó, pisilő, popsizó gyermekei, akikkel születésük után, de később is sok gond van. Utóbbi nagynéni, miután erre gondolt, Jánosra, akit addig kutyába se vett, hagyta végrendeletében hatszobás házát, hatszáz hold földjét, hét hold szőlőjét, három erdejét, két halastavát, száraz vízimalmát, tizenkét jól tejelő tehenét, kilenc lovát, - de mindazt a sok gondot is, ami ilyen, már nagyobbacskának mondható, birtokkal jár. Hiába, nincsen öröm, üröm nélkül, talán még Ürömön sem, ahol magam is jártam, de csak kutyafuttában.
Az ifjú házaspárnak, Benedeknek, és Jánoséknak is később pompás ajándékot hozott a postás: elefántbőrbe kötött vastag könyvet. Ez állt rajta:
A Világ Törvényei
A szétszéledteket felesége,
született tündértókardossi büszkéncsíboros BÍBORCSÍBOR CSILLA
szíves előzetes engedélyével összegyűjtötte
báró varázslóföldi Legyenanevemtitok Tivadar
Megjegyzem: hasznos könyv lehetne ez a mű, ha tényleg forgatnák a világban, ahelyett, hogy felforgatnák a világot, - de így elvésznek a jó törvények a rossz örvényekben! Példaként említhetném azt, amit a Világ Törvénye arról ír: miként viselkedjen okos férj, ha a felesége.., meg az eszes-szíves feleség, ha a férje..
Példaként említhetném, de nem említem mégsem, mert nem jó mindjárt ajtóstul rohanni be a házba igaz bölcsességgel, - kezdetnek az is elég, kedves Olvasóim, ha megfigyelitek a magatok körüli világot, és rájöttök, hogy miként ne viselkedjetek!
(2011)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!