Gőgös hegyek nem válaszoltak.
Csillagán haldoklott a holnap.
Vánszorgott, szívén célkereszttel,
szakadék felé hajszolt ember.

A lövést várta, - és nem várta.
Gyilkosa nem más lett: hazája.
Túlnanról, persze, már nem hallja:
egy hazug haza mint tagadja.

Miért hitt jobbuló világban?
Képzeleten isteni szárny van,
s Költő szállhat végső határig:
Csillagisten vágycsillagáig,

s fogolyként is álmodhat békét,
hol a Te szíved dobog, Szépség, -
amíg a fegyver dördülése
nem kacag pokoltáncos égre.

Ám az, aki a fegyvert tartja,
sokszor csak sötét eszmék barma,
akinek megmérgezte sorsát
ördöggel cimboráló ország.

A múltat most is rejti Érdek,
görbesége hamis beszédnek,
s a hazug szeme meg se rebben.
Igazság most is célkeresztben.