Volt egy bájos aprócska kutyuska, chihuahua. Gazdája, Berzenherzen Aladár Kutyulinkónak nevezte el, ami nem túlzottan ötletes név, de ha egyszer ezt adta neki, hát ezt adta. Egyébként a lakáson belül minden jót megkapott Kutyulinkó, gazdája azonban onnan sohasem vitte ki, mert félt: ellopják. Mondogatta: - Kint most nagyon betyár világ! Ellopják a kis kutyulát! Akkor aztán kereshetem, lapos völgyben, csúcsos hegyen!

Egy napon, Berzenherzen Aladár távollétében, betörő járt a lakásban. Kutyulinkó megugatta a betörőt, aki ugyan a csöppnyi kutyustól nem félt, ám jobban szerette a csendes betörést a lármásnál. Egyébként nem törődött volna Kutyulinkóval, ha az nem ugat. Így azonban bekötötte a kutyus száját, és a két aranyóra után az ebecske is zsákba került. A zsákban azonban már a szemközti lakásból, Szépséges Amáliáéból is volt némi eltulajdonított érték: tizenkét ezüstkanál, meg egy elefántcsont ékszeres doboz, gyémántos fülbevalókkal és karkötőkkel. A betörő ugyanis, Belevaló Károly, szorgalmas ember volt, komolyan vette a betörőmesterséget. Látták volna csak az álkulcs-gyűjteményét!

Ez a Károly igényes betörő volt, nem volt elégedett azzal, ami a zsákjába került, mivel készpénzt egyik lakásban sem talált. Bosszúságában nem vette észre: kissé lazábban kötötte be a zsák száját, mint máskor. Utána nagyot köpött a perzsaszőnyegre, és a zsákkal a hátán eltávozott. Bánatos szívét közben barackpálinkával vigasztalgatta. Időnként rá-rágyújtott kedvenc nótájára: - Ha szépséges ékszered baja nyom, hagyd otthon az aranyad, Aranyom! Pilipam-palapam-pelepém, jót nevethetsz a kihűlt helyén!

Kutyulinkó közben igen fúrta a fejét a zsák szája körül, mire a zsák kinyílt. Kutyulinkó elszaladt a park bokrai között. Ezt a betörő, Károly, e dalosan italos állapotában nem vette észre. Ezzel szemben a hazafelé igyekvő Szépséges Amália megpillantott a földön egy aranyórát. Felkiáltott:
- Nem is keltem korán, mégis aranyat leltem! Ördög vigye ezeket a gondatlan férjeket, elveszitgetik az aranyórájukat, én meg, mint becsületes megtaláló, vihetem a rendőrségre. No, majd holnap elviszem..

Szépséges Amália kissé túl gyorsan ítélkezett, de nem ritka az ilyesmi az embereknél. Néhányat lépett gyönyörű lábacskáival és - ismét talált egy aranyórát! Most már nagyon bosszús volt:
- Ez az aranyóra ugyanolyan, mint az előbbi. Bolond férfi az, aki két aranyórát visz magával, miközben a toronyórán is megnézheti az időt, ha nagyon akarja! Igaz, az félórát késik.. de számos dolog jobb későn, mint soha, és sohasem jó előbb!
Ne gondoljunk semmi rosszat Szépséges Amáliáról: igen csinos, kedves, tisztességes fiatal hölgy volt, csak nem szeretett talált aranyórákat vinni a rendőrségre.

Aki keres, talál. Így tartja a közmondás. Ám Amália nem keresett semmit, mégis ismét talált: a fűben egy csomó ezüstkanalat. Kifakadt:
- Már a nők között is akad manapság féleszű! Nem tudják, hogy a minden lében kanál csak otthonra való! Ezek a kanalak nagyon hasonlítanak azokhoz, amelyek nálam vannak a konyhaszekrényben..
Összeszedte az ezüstkanalakat és fohászt küldött az ég felé: aznap már ne találjon semmit!

Utóbbi óhaja hamarosan nem teljesült: talált egy ékszerekkel telt elefántcsont dobozt. Ebben saját tulajdonára ismert. Irányt változtatott, gyors léptekkel sietett a rendőrség felé.

Ezen események alatt Kutyulinkó egy macskával találkozott. A macska veres volt és kedves. Kutyulinkó megkérdezte:
- Te milyen kutya vagy?!

- Én nem vagyok kutya! - húzta fel az orrát a cica, teljes nevén Ciccencicc Cecília. Az én gazdám Szépséges Amália, a színésznő. Kedves leány, csak egy kicsit hiú. Sokat cicomázgatja magát. Már nagyon szeretne egy férjet, aki rendesen bánik vele. Te nem ismersz ilyen férfit?

- Ismerek - válaszolta Kutyulinkó. Az én gazdám, Berzenherzen Aladár, nagyon rendes. Jól bánik velem, akkor nyilván a feleségét is megbecsülné, mint a kutyuskáját, vagyis engem. Esetleg, ha annyira nem is, de mégis eléggé!

Beszélgetés közben a cica mindent megtudott betörőről, zsákról, Kutyulinkóról, Berzenherzen Aladárról. Azt javasolta: most menjenek el hozzá, Szépséges Amália lakásába, ott harapjanak valamit, sonkát vagy jóféle kolbászt. Kutyulinkó beleegyezett.

Időközben a danolászó betörőt megállította a rendőr. Belevaló Károly szentül hitte: lebukott, jön a börtön, hiszen megtalálják a zsákban a kutyát, meg a lopott holmit, most már nem mentheti meg semmi.

Valami mégis megmentette: az üres zsák. A rendőr meg is kérdezte:
- Hová, hová ezzel az üres zsákkal, tata?!
- Ku..krumplit szeretnék ve-venni - dadogta Károly. Vá-várnak otthon a feleség, meg a gye-gyerekek!

Azt nem kötötte a rendőr orrára, hogy feleségének és gyerekeinek még sokáig kell várniuk, mivel sem felesége, sem élettársa, sem pedig egy szál gyermeke.
Ám ettől, gondolta, e nem létezők még várhatnak..

A rendőr elengedte Károlyt.

Berzenherzen Aladár közben hazaérkezett. Csodálkozott a nyitott ajtón. Hamarosan kiderült a két aranyóra hiánya is, de Aladár ezzel nem túlságosan törődött, hanem Kutyulinkót hívogatta. A kutyus hiánya annyira feldúlta, hogy rohant a rendőrségre.

A rendőrségen kiderült: az aranyórák ott vannak, de a kutyus nincsen. Teljesen kétségbeesett. Szépséges Amália, aki addig a rendőrtisztet szórakoztatta színházi történetekkel, egyből váltott: Aladárt kezdte vigasztalni szomszédi jogon, mivel erősen megtetszett neki a férfi. Gyengéd erőszakkal karon fogta és vitte haza, teázásra. Itt a férfi váratlanul magához tért mély bánatából, már a kertkapunál. A kapunál ugyanis Kutyulinkó és Cecília várta őket.

A többi már, ha nem is tudható, sejthető. A megváltozott lelkiállapotú Aladár ugyanis most már képes volt Amália bájainak felismerésére. A cica nem csak veres volt, eszes is. Előre látta, hogy mi lesz: lakodalom.

Amália hálásan és bűnbánóan tekintett fel az égre:
- Ég áldjon, te Ég! Amikor azért fohászkodtam, hogy már semmit se találjak aznap, igen balga voltam! Jól tetted, hogy nem hallgattál rám, és elhoztad nekem ezt az Aladárt!