Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-08-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2011-11-04 13:49:57
Megtekintve: 690
Kapirga, a csókszerző
Derék, kedves fiatalember volt Hölgyemvölgyem János, csak fura neve miatt gyermekkorában gyakran heccelték a társai, ekképpen:
- Hölgyem! Hol van a völgyem?!

Elmúlt a gyermekkor, ez a János hetente egy-két nap a városba ment, egyetemre, a többin kis földecskéjén gazdálkodott. Szomszédai is hasonló cipőben jártak. Jobboldali szomszédja, Tűhegyes Gábor jogot tanult, a baloldali, Keménycsizmás Jenő pedig a "Jobbra át!", "Balra át!", "Igazodj!" vezényszavakat gyakorolta, katona szeretett volna lenni. Mindhármuk szomszédja volt igen nagy telkén Álmosezüst Júlia, a tanítónő. Bájos, okos leány volt, gyönyörű szép. Gábor is, Jenő is udvarolni próbált Júliának, de sikertelenül. Hölgyemvölgyem János nem legyeskedett Júlia körül, szorgalmasan dolgozott a földjén, amikor pedig közeledtek az egyetemi vizsgái, nekiállt és tanult, gőzerővel. Mezőgazdásznak készült.

Álmosezüst Júlia gyakran tekintgetett át János kertjébe, szerette volna felkelteni az érdeklődést maga iránt, de nem járt sikerrel.

Egy napon Hölgyemvölgyem János kolbászt füstölt a kerti füstölőjében, de megjelent egy kóbor macska, és az egyik kolbászt, amit János még nem vitt be a kamrába, ellopta, megette. János ügyesen fülön csípte a cicát, de azután ott volt a kérdés: mit csináljon vele?

Tűhegyes Gábor jogi könyvéből azt javasolta: vigye el a cicát a bíróhoz. Lehet, hogy a bíró elítéli kolbászlopásért és börtönbe záratja. Keménycsizmás Jenő katonásabb megoldást javasolt: vegyen elő János egy nádpálcát és porolja ki alaposan a kolbásztolvaj bundáját. Utóbbi tanács nem tetszett Jánosnak, többek között azért sem, mert nem volt otthon nádpálcája.

Álmosezüst Júliát is megkérdezte János e cica-ügyben. Júliának megtetszett a szép bundájú, humoros képű cica, és így szólt:
- A bíró mérges lesz, ha ilyen cicás dologgal zavarod, még azt hiszi, hogy gúnyolódsz vele, ez tehát nem jó! No és ha megvered a cicust, mit érsz el azzal? Én jobbat mondok: dolgoztasd le az okozott kárt, fogass vele egereket! A csűrödben biztosan vannak egerek...

Megfogadta János a tanácsot. A cica szorgalmas egérfogónak bizonyult. János megkedvelte, nála maradt háziállatnak.

Néhány hét múlva gazdátlan skót kutya jelent meg János kertjében. A macska ijedten elugrott előle. A kutyus meg éhes volt, és a cica tányérjából megevett egy csirkefejet.
János megfogta a kutyát, amelyik igen jámbornak bizonyult. Tűhegyes Gábor azt javasolta, hogy a kutyát vigye János a bíróhoz, ítéltesse el birtokháborításért és a csirkefej eltulajdonításáért. Keménycsizmás Jenő másképpen vélekedett: a kutyát János vitesse el a sintérrel, zárassa ketrecbe. János Álmosezüst Júliát is megkérdezte, aki nagyon szépnek találta a kutyust, kikefélte rajta a szőrt, megsimogatta a fejét, azután így szólt:
- Ez egy értékes kutya! Ha elviszed a bíróhoz, az még elkívánja, saját magának. No és nagy vétek volna a sintér kezére adni! Fogadd fel házőrzőnek!

Megfogadta János a tanácsot, és nem bánta meg. Felfigyelt Júliára is, de úgy gondolta: ez a bájos, művelt, csodaszép leány nem venné szívesen az ő udvarlását. Nem fog olyan szekér után futni, amelyik nem akarja őt felvenni. Büszkébb ő annál!

Igen, de amikor Júlia a kerítésen túlról időnként rámosolygott, csak felötlött benne az is: próba szerencse. Ám mindjárt félt is próbától. Annyit tett csupán, hogy gyakrabban nézegetett át Júlia portájára.

Júliának volt egy tyúkja, azt nagyon szerette, Kapirgának hívta, kezéből etette olykor, néha még gilisztákat is ásott ki neki a földből. Ez a Kapirga nevű tyúk átszökött valahogyan János kertjébe, és megcsipkedte a salátákat. János elfogta a tyúkot, ketrecbe zárta, - de azután felötlött benne a kérdés: mi legyen vele?

Keménycsizmás Gábor úgy vélte: a tyúkkal, mint ellenséges csőrössel, kíméletlenül el kell bánni, katonásan. Legjobb, ha János agyonüti és átdobja Júlia kertjébe. Ezt viszont Tűhegyes Gábor nem helyeselte, rámutatott: a ketrecbe zárt csirke hadifogolynak tekintendő. János a nemzetközi jog szerint köteles etetni, itatni, de kicserélheti saját hadseregéből fogságba esettel, ha pedig véget érne a háború, mindenképpen köteles hazaengedni.

Gondolkozott János erősen, de amikor belenézett a saját szívébe, látta: Júlia meg az ő szívét ejtette foglyul. Jó ötlete támadt. Tollat, papirost vett elő, névtelenül verses levelet írt, és csúsztatott be Júlia postaládájába:

Papirosra kapirgálom: a Kapirgát dehogy bántom!
Ki szívem fogságban tartja: három csókért kiválthatja!
Csípett salátám most jó sok. Nem ér e kár három csókot?
Kié szép tollas Kapirga, megtudja mi szívem titka!
Jöjjön át hozzám, ebédre, hogy a káromat lemérje!

Nagyot nevetett a versikén Álmosezüst Júlia. Átment Jánoshoz, aki pompás ebédet készített, megvendégelte a leányt. Júlia háromszor megcsókolta Jánost, elég szenvedélyesen ahhoz, hogy János újabb csókokat kívánjon tőle. Ám Júlia nevetett:
- Megkaptad, János, a csókokat, most viszem Kapirgát! Így igazságos!

Tűnődött János: mit tegyen? Egészen estig tűnődött, de utána támadt egy ötlete. Amikor Júlia elment otthonról az iskolába, tanítani, János csinált egy rést a kerítésen, áttuszkolta Bandit, a skót juhászkutyát, majd pedig betömte a rést, nehogy vissza tudjon jönni a kutyus. Ugatott szegény Bandi, vissza akart jönni, de nem tudott. Oly sok kárt csinál össze-vissza ugrálásával Júlia veteményes kertjében, hogy ahhoz képest Kapirga saláta-csipkedései semmiségnek tűntek.
Kapott is ám János levelet, névtelent, szintén verseset:

Nálam egy skót kutyus, s mennyi kertem kára?
Abból repülhetnék, akár Skóciába!
Elvárom: gazdája ne játssza a skótot, -
nem vélek elégnek érte három csókot!
Jöjjön el gazdája este, vacsorára,
de maradjon otthon szokott maflasága!
Többet most nem írok, mert a kutyus ugat...
Gazdája nem sejti szívemhez az utat?!

Megörült János, csudamód. Felöltözött a legszebb ruhájába. Átment Júliához, nem fukarkodott a csókokkal, de még a leány kezét is megkérte, tréfás szóval, de komolyan:

Remélem, nem mondod, csodaszép Júlia,
hogy vesztes szívemnek búba kell bújnia!
Gyönyörű kezecskéd megkérem, de adom
érte férfiszívem. Hűséges lesz, nagyon!
Miért is ne lenne hűséges a férje,
kinek ily gyönyörű lány a felesége?

Júlia és János lakodalmára hét faluból jöttek vendégek, mert mindkettőjüknek sok rokona volt. Tűhegyes Gábor és Keménycsizmás Jenő kicsit irigykedtek János szerencséjére, de azért jó szomszédok maradtak. Ez egyébként nekik is jó volt, mert később ők is megházasodtak, és rossz szomszédság, mint a közmondás tartja, török átok. Sőt, ha jól meggondolom, manapság nem is feltétlenül csak török. Nem kell mindent azokra a bugyogós törökökre fogni, akik egyébként, úgy tudom, ma már többnyire nem is járnak bugyogóban, hanem nadrágban. Változnak az idők!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!