Mennék? Maradnék? Várnék, s mégse várnék
nyugtalanságot, mit nyugalom ad?
Az élet során mennyi paradoxont
fal be, okád ki minden pillanat!

Mímelt hitnek bár kalapjába dobja
a kért koncot az elrontott világ,
mit ér lélek - e rejtély - tönkretetten,
ha önzésből eladta önmagát?

Még verset írok, itt, a nincsbe zártan.
A nincsbe zártan nyílik ki a zár
magány-világban, s már a végtelennek
csendhang-álarcos börtönőre vár.

Még verset írok, itt, s a szó: hiába,
tört homálytükrön kételyt ringató.
Jó volna tudni már: örök Hiába,
tévedt Tudás, akaratlan csaló?

Még verset írok, itt, de már a fegyver
eldördült rám. Figyeljetek, rabok:
hajszolt testet keresnek célkeresztnek
idő-szolgák, kivégzőosztagok!

Szolga, a szádra ne vedd, hogy Szabadság,
ha önként hajlongsz, szolgálsz Becstelent!
A Szabadság nem érthetetlen Isten,
ha gyenge is, s hívének bút teremt.

Még verset írok, itt, a Nincsbe zártan.
Szabadságról írom, mely nincs velem,
mégis velem a nincsben, - képzeletben.
E börtönömben Ő az Istenem!

(2011)