Ártatlanul születtem, fehér nyoszolyában,
Boldog kisgyermekként, nagy, dühös világba.
Óvtak minden bajtól, ármánytól engemet,
Mint tiszta sziget úsztam, mocskos vértengeren.

De elmúlt a szép idő, felnőtt a kislány.
Lehullt egy fátyol, mit védve húztak ki rám.
Kinyílt a szemem, de fájón le is hunytam,
S kívántam, bár hagytam volna csukva.

Visszasírtam a boldog tudatlanságot,
De láttam már a szenvedő világot.
Véget vetni akartam minden fájdalomnak,
De egy ember egyedül nem tehet sokat.

Tiszta szívem, lelkem megfertőzte a rossz,
Észre sem vettem, hogy már én is véres vagyok.
Kegyetlen lettem, pedig tudtam még nemrég,
"Gyűlölni nem, csak szeretni születtem én."