Vörös márványt lehelek
a ház kih?lt falára,
közben tudom lepereg,
és nem marad, csak árva,
mezítelen téglatömb,
mely áll, és némán várja,
hogy marja szét az égi gömb,
s az évszakok játéka,
de oly sokáig ellenáll
az élettelen tégla,
és oly sok év majd messze száll,
de ? még mindig áll.