Ha kinyílik majd a szemed,
s visszatekintesz a múltba,
biztos sokszor észre veszed,
hogy egy feneketlen kútba
ejtettél megannyi esélyt,
amit akkor lelked remélt,
ám az enyészetbe hullva
csak a jövődet zúzta szét.

S majd, tán ezekből okulva
fonsz haszonhámot a sorson,
amely újra, újra, s újra
csak Levinthal-paradoxon-
ként játssza veled játékát,
tán egész életeden át.

Egyszer el kellett döntened,
hogy lényed, szíved, szellemed
melyik úton járjon tovább,
s hogy jobb lesz-e, vagy mostohább
a létszál, melyen megleled
a célt, mely előtted lebeg;
lehet örök kérdés maradt.

És az út, amely rámutat,
lehet, hogy pár lépés csupán,
és megérintheted a célt,
vagy majd csak alkonyod után,
vagy a végső haláltusán
jössz rá; nem volt minek, s miért hajtanod,
hiszen minden vagyonod;
lyukas zokni, aranyérem,
csak kacat, mit visszadob
e világra a halál.
Az lesz talán a napod,
hol az életvíz tükrében
végre megpillanthatod,
mér’ érdemes, és mér’ kár.