Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Gndk
Alkotások száma: 161
Regisztrált: 2009-12-01
Belépett: 2011-11-25
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Versek (151)
Képgaléria
-Fotók (6)
-Családi képek (1)
Műfordítások
-Dalszövegek (1)
-Versek (2)
Feltöltve: 2009-12-21 13:07:04
Megtekintve: 1743
A CSÁBÍTÓ KÍGYÓ

Az élet vize hömpölyög
egy roppant tág mederben,
s a mőbiusz-életkörök
az árral vagy épp szemben
járják szabadon táncukat.

Vagy talán a sors rámutat
egy koreográfiára,
amely ellen mindhiába küzdesz?
És amikor más irányba
indul életfádnak ága,
sokszor csak fonnyadt rügy lesz,
amit perzselő tűz tesz
kihalt, léttelen, árva
semmiként egy máglyára.

S ha saját magad ültetsz
a földbe egy új növényt,
mint nem kívánt jövevényt,
úgy irtják a kapások,
s ez álnok sorscsapások
hajtanak vissza újra
a neked jelölt útra,
amely talán, ki tudja,
az enyészetbe vezet
értelmetlen szöveget
a lélekfülbe súgva.

És arról hogy nem leled
e helyen sokszor helyed
talán senki sem tehet.

Ha kinyitod a szemed,
s visszanézel a múltra,
majd sokszor észreveszed,
hogy feneketlen kútba
ejtettél annyi esélyt,
így a jövőd zúzva szét.

S tán ezekből okulva
fonsz majd hámot a sorson,
amely újra és újra
Levinthal-paradoxon-
ként játssza veled játékát,
tán egész életeden át.

De egyszer el kell döntened,
hogy lényed, szíved, szellemed
melyik úton járjon tovább.
És ha az utat megleled,
s a sors karöltve jár veled,
még ekkor sem várhatsz csodát.

Tudatosan járod utad,
mégis hajszol egy belső vágy,
mely telhetetlenül kutat
és mindig lép veled tovább.

Egy erdőbe fásult tudat,
ám lelked űzi játékát,
és vagy vasékként hasogat,
vagy gyíkként kúszva, négykézláb
talál magának utat,
viszont mindig rámutat
egy elétűzött célra.


Ám a merev célrudat
egy hullámfüggvény-kígyó
bűnösvénnyel fonja át.
Nyílegyenes rohamát
rezgő húrként kerülgeti;
azt a középút határt,
mely talán a jó út neki,
s mégis mindig tovaszállt,
elillanó reményfelhő,
mely az élet egén feljő.

Viszont ha megközelíted
szemed a ködben nem lát.
Unottan fogadja léted;
isteni harmóniát
kerestél, és most nem érted,
mitől szürke a világ.
Talán lényed eltévedt?
Vagy ez a másik véglet?

Itt, ahol a tökély tér
vak fényként a szemedbe vág,
végső vigaszt reméltél,
s mégis csalódva lépsz tovább.
És újra át-át léped
más-más irányból e határt.
Így hullámzik a léted
tán egész életeden át.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!