Hízott, vörös festékfolt borítja az égboltot,
Eltakarja a többi hazugságot,
Melyek megmérgeznek, testemre jeleket égetnek,
Mozdulatlan tűröm, s végignézem vétketek.

De a hibákat nem feledem,
Csak néha érzem a jeleket testemen,
Már nem fáj a mozdulatlanság,
Büntetni nem büntethettek,

Vajon az érzéstelenség a halál?
Csak keresem, amit éreznem kellene
Napról napra,
Talán megtalál.

Addig is várom, mikor érzek majd újra,
Kedvesem ölelő karjait felém nyújtja,
S Én boldogan simulok testéhez újra,
S ölellek, s elveszek benned egyre jobban.

2006