Szerelemért harcolunk és küzdünk,
Mára már ez lett a mindenünk,
Egy csöppnyi boldogság egy tenyérnyi pillanat,
Mely minden órában, s percben elragad,
S talán hagyjuk magunkat elkárhozni,
Nem észrevenni, hogy kell létezni,
Csak egy életcél van, Te, vagy Ő,
A tekintete mindnek vágyakozó, kérlelő,
Mire jó mindez?
Feladni mindent Érte, hogy aztán magaddal végezz?
Reménykedni, s aztán száműzettetni,
Pokol lángján mosolyogva elégni,
Ez kell nekünk, minden pillanatban,
Ez az mi befészkelte magát mélyre, ott lakik minden gondolatban,
A szívek apró sóhajában,
Küzdünk mindvégig, harcolunk, míg a szerelem el nem illan.

2006. március 06.