Elvitte, messzire,
Elrejtette, összetörte

Elárult, mosolygott,
Rám vicsorgott, s belém harapott,

Összetört, s meggyalázott,
Magamra hagyott, aztán felnyalábolt,

Újra ütött, míg meg nem unta,
S akkor szavait szívembe fúrta,

Nem kellek, ezt eddig is tudtam,
De hidd el, Én hamarabb meguntam,

Meglepődtél? hát Én is,
Szívemben nincs, csak mi voltál, nem kincs,

Hazug, otromba mosoly,
Barlangba száműzött, magányos fogoly,

Kihasznált, fáradt test.
A lélek küzdeni már nem rest,

Csak némán retteg mégis,
Ad, s ő balga kér is,

Szenved tovább, mert nem érted,
Hisz eddig életed magadban élted,

Nem bírom, hagyj magamra,
Szükségem van nyugalomra,

Széttépett, s újra meg újra megtépázott
De nem baj, mostmár tudom mi az, mi eddig távol tartott,

Menj! ne fordulj vissza,
Ne ordíts, a lelked kevésbé oly tiszta,

Mint a festmény, melyet nekem ajándékoztál,
Nem kell! Vidd el! Vidd el hozzá!

Összerogytam, sírtam,
A kiutat minduntalan kutattam,

Reszkettem, feldúltan,
Magányomban, magam álomba sírtam.
Szeretlek?

2006. február 18.