Miért imádkozik az ember
Mielőtt a puha ágyából felkel?
Mielőtt bármit tenne a világ ellen,
Vajon magáért, csak bűnhődnie ne kelljen?

Miért mond imát, a családjáért, barátaiért?
Hogy ők is boldogan élhessenek, ahogyan Ő is élt?
Hogy a világ szebb és jobb legyen,
Hogy többé imádkozni se kelljen?

Vajon miért tesszük ezt újra meg újra
Hogy akit szeret, hátba ne szúrja?
Hogy ne árulja el, ami titkot rábízott, a lelkére kötött
De már a furcsa kis bogár a fülébe költözött.

Bizalmatlanságra buzdítja az elmét,
Néha talán fel is nyitja a szemét,
S meglátja azt, amit nem akart
Ez így most mindent összezavart.

Vajon hisszük-e, hogy van földöntúli jó,
Hogy méregtelen ez a bolygó,
Hogy még több a jó lelkű ember,
Mint ki szeretteire is kezet emel (vagy mást)?

Vajon van-e értelme még hinni a jóban
Az esküvői fogadalomban kimondott egy-egy szóban?
Vajon érdemes-e bízni abban,
Ki velünk szemben bizalmatlan?

Vajon szabad-e elhinni a negédes szavakat,
A kegyes hazugságokat,
Elhinni azt, amit a szemünk lát, de kezünk nem érint
Elviselni, hogy a számodra kedves szemedbe vakító port hint?

Vajon meddig lehet elfogadni, hogy meg van kötve a kezünk
Elhinni, hogy senki nem fordulhat ellenünk
Hogy tökéletesek vagyunk, és mindent megkaphatunk,
És elénk kerülhet-e minden, amit csak akarunk?

Nem hiszem, hogy hiszek többé benned,
Lehet, hogy Engem Neked el kell viselned,
De megoldom a problémád, hogy ne őrlődj gondok között,
Csak egy pengeéles szó kell, s elszakad minden, mi egykor összekötött.

S a barátság hajói egyre távolodni kezdenek,
Nem akartam így, de úgy érzem kényszerítenek,
Azok az érzések melyeket Te plántáltál belém,
S gyökeret vetettek könnyű szerrel a kétségek szigetén.

2005. november 07.