Mint egy édes méreg,
Mely bűneit szívembe issza
Beszívja bőröm minden illatát,
S lelkem már többé nem lesz tiszta

Minden nap ugyanazzal felkelni,
Minden nap ugyanúgy felébredni
Megbénult a lelkem,
Úgy hívták egykor ezt: szerelem

Most gyógyszereket szedek
Hogy kiöljem testemből mérgedet
Mostmár csak egy-két dolog van
Mi rád emlékeztet, s néhány gondolatom..

Tűszúrások jelezték tévutamat
S a hegek testemen,
Hogy lényed kívül belül rajtam nyomott hagyott
A nélküled létet elképzelem

Majd ha elvonulnak a viharfelhők
Majd újra meglátom a fényeket
De majd lesz megint ki alakot ölt
A szerelemben..

Rettegek előre, mert tudom
Újra elkárhozok,
Rengeteg buktató lesz még az utamon..
De mindig fel fogok állni, ezt is tudom..

S majd mikor már végleg megszabadulok mérgedtől
Találok majd valakit, ki méreg helyett megöl,
Majd megfolyt azzal, mit irántam érez,
Gyűlöl majd, s ebbe ő maga is elvérez,

Mert ez vagyok én csak egy bolond
Szeretni jöttem erre a világra,
De mást sem lelek utamon,
Csak fájdalmat halomszámra

De még hiszek, hogy meglelem őt,
Azt a kevésbé hazug illetőt
Kinek már elhiszem, hogy szeret
S talán ő visszaadja a hitemet

Ő lesz az, akinek megköszönöm,
Hogy kihúzza szívemből tompa tőröm
Ő lesz az, ki megmutatja, merre menjek,
S talán néha majd fogja kezemet..

2007. február 15.