Nehéz idők járnak mostanság felém,
A szerelemben nem kegyelmez nekem az ég!
Lassacskán nevetsegessé válok,
S hogy mért?
Elhagyott az akit a legjobban szerettem,
Az én drága, édes kedvesem!
Csúful tréfát űzött velem,
de én ezért nem neheztelek.
Nem tudom elfeledni mosolygó arcát,
Csillogó szemét, szép, barna haját!
Azt ahogy rám nézett s rám mosolygott.
Ragyogás, csillogás gyúl bennem,
Valahányszor, ha rá emlékszem.
Még forró a lánd, még van parázs!
De nincs mi táplálja, kialuszik már.
A fényesség előttem egyre halovány,
Egyszerre csak, ... eltűnik a láng!

Állok egymagam, nincstelen,
Hideg szobában, ridegen.
Elmúlok lassan, sötéttedik már,
Még képe előttem lobog,
Szerelmes szívem csak érte dobogott!