Verőfényesen sütött a nap,
Mikor téged megláttalak.
Mint téli jégben a meleg fény,
Úgy sütötted be a szívem egészét.

Mint tavaszt rigó éneke,
Úgy bűvölted el a szívemet.
Mint hold és csillag némán álltunk,
A földet beragyogta csillogásunk.

Csöndben ültünk a boldogság kertjében,
Fényesség, ragyogás volt szívünkben.
Ajkunk szótlan volt,
De szívünk mindent elárult.

De most minden hirtelen,
Köddé válik előttem.
Csak álom volt talán-,
Melyből fölrázott a valóság!