Mellettem most üres a tér.
Kezem tétován kaparászik,
tapogat körbe, mintha világtalan lennék.
Szavam vergődik, verdes, lehull
egy falról visszhangtalanul.

Meglátogat a félelem is:
Kinek sírhatok?
Ki ringat el?
Ki buzdít helytállani
ebben a roppanatban,
mely fogai között tart?

Uram, altasd már el torkomban a jajt!

De borzasztóan Nélküled tudok lenni!
Világtalan -- mert hol van a világom?
Félelemben -- csak porlik bátorságom...
Menekednék -- félútról visszafordulok,
Tapogatózom, megbotlom, elbukok...

De már kezemhez ér Kezed
-- fogóddzon abba
szerelmed világtalanja.