A várakozás oszlopához
kikötve testem, lelkem.
A bűn is bennem kunkorog:
talán megérdemeltem.
___ Te másnak mindent felrovó,
___ kérlelhetetlen, szittya!
___ Most nézd meg saját homlokod,
___ Felvérzi egy parittya!
___ Filiszteus és óriás!
___ A Dávidok a bátrak!
___ Add meg magad, te hegy-vitéz,
___ Nem árt egy kis alázat!

Lám, felsőfokban énekel,
Ki várakozás rabja,
Markába-gyűjtött fájdalom:
Saját szívét harapja:
___ Talán a semmi volna jó,
___ A semmiben nincsen semmi.
___ A semmi nem mutat ujj-fügét:
___ Ha kell, he nem, csak ennyi!
___ A semmi a földdel szinte szint,
___ Nincs völgye és nincs halma,
___ A semminek nincsen semmilyen
___ megkínozó hatalma.

Ha várni kell, hát várni kell.
Nagyon kell tudni várni.
A szürke dolgok ostromát
száz bástyafokkal állni.
___ Mit bánod azt, ha nincs remény?
___ Anélkül mély az álom,
___ Az időtől, hogyha nem igér,
___ Nem kérhetsz semmit számon.
___ Számold buzgón a perceket,
___ Akár Godot-ra várva...
___ Fejedben szól agy kis harang:
___ De hátha, hátha, hátha!

A várakozásnak teste van,
Előttem ül a földön.
Bokámon gúzsban tekereg,
Ki kéne őt kötöznöm!
De félek: súlytól szabadon
elszállok, mint a pitypang,
És hol leszek, jaj, hol leszek,
Amikor végre itt vagy?!