A por siet, a kő ráér. Kővé nehezülnöm
adj erőt, égi nagy varázslat! Börtön
fala még tágasabb nem volt, mint ez a végtelen
tehetetlenség, melyben futkároz' életem,
e kerengő, kötetlen, szélfútta homok...
Akárhol legyek így, sehol nem vagyok.
Nincs agyam, szívem, szám és nincs kezem,
És ennyi ninccsel együtt nincs helyem.

Segíts, Uram, hogy megvethessem lábam!
Zúgó szél futását moccanatlan' álljam,
Napnak perzselését, hűvösét az éjnek,
-- Mint az útszéli kő, bár csak annyit érjek!
Zsámolyul szolgálva fáradt kóboroknak,
Figyelve kopással múlását koroknak,
Hogy utak jönnek és utak mennek el,
De kő maradjak mindig. Út mellett a jel.