Hallgatsz. Valami mégis jajgat benned tisztán.
Vidámságod pisztráng-patak, telve éles sziklán
magukat véresre verdeső halakkal...
Én veled tusázom. Te magaddal.

Hallgatsz. Hallgatsz messze és hallgatsz közel.
S amiről hallgatsz, az mégse hallgat el.
Lehet, hogy néha békességet enged,
Azután újra felsebzi a csendet.

Hallgatsz. Ez minden hallgatások összege.
Ez már a hangszeren belül összetört zene.
Hallgatsz magadnak -- hallgatsz énnekem...
Az nem lehet, hogy mindig így legyen!

A kimondások titka itt van nálam, lássad!
S mint varázs-szavát egy bűvös tudománynak,
átadhatom -- hisz van rá érdemesség,
csak le kell tenned a hallgatás keresztjét!

Ne kérdezd: Mit beszéljek? Ne kérdezd: Hol a szó?
Ha már nem hallgatsz -- maradhatsz hallgató.
Csönded beszélő csönd lesz, ötvözött,
Szavad pisztráng-tánc lesz zúgó ár fölött.